Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Hunyady Sándor
Júliusi éjszaka
Keletkezés ideje
1929
Felvonás
3
Jelenet
37
Megszólalás
685
Mondat/Sor
2064
Szó
9643
MÁSODIK FELVONÁS
Szín: A Vőlegény vendégszobája a kastélyban. A fehér falú, bolthajtásos szobán érzik, hogy a ház, amelyben van, nagyon régi építmény. Hátul, középen, kicsiny, négyszögletes ablak, a vastag falbevágásban. A nyitott ablakon át itt is látszik a mély, kék, csillagos ég. A régiesen előkelő formájú bútorokon színes kartonhuzat. A komódon virágok és gyertyatartók, hosszú gyertyákkal. A háttér bal sarkában kék-fehér, szász kályha. A falakon füstös, fekete, ódon családi portrék, amelyek kosztümös dámákat és páncélos férfiakat ábrázolnak. A képek közt nagy, fekete kereszt, Krisztus megfeszített testével. A dagadó párnákkal megvetett ágy balra van. Az ágy mellett kis éjjeliszekrény könyvekkel, vizeskancsóval, pohárral, ernyős villanylámpával. Az ágy mellett fotel. Bejárat egy vezet a szobába: szemben az ággyal a jobb oldali falon kicsiny, régi, sötétbarna, vascirádás, egyszárnyú, kőküszöbös ajtó. A háttérben, a jobb szögletben, nagy márványmosdó, óriási lavórral. Mellette félig összehajtott spanyolfal, amellyel teljesen el lehet rejteni a mosdót. Idő: éjfél körül. Negyedórával az első felvonás vége után
ELSŐ JELENET
Gábor, majd a Vőlegény, későbben egy percre az Inas
Amikor a függöny kettényílik, a színen egy pillanatig Gábor egyedül van. Az ágy melletti fotelben ül, elmélyedve cigarettázik. Majd nyílik az ajtó, jön a Vőlegény
A VŐLEGÉNY
(kicsit meglepetve)
Szervusz!
Te itt vagy nálam?
GÁBOR
(komolyan)
Vártalak!
Beszélni akarok a fejeddel.
A VŐLEGÉNY
Parancsoljál parancsolni.
Fejem szőröstül-bőröstül a tied.
Az ajtón kopogás hallatszik
Szabad!
AZ INAS
(jön, nagy vizeskancsókat cipel)
Kezüket csókolom.
(A Vőlegényhez)
Itt a víz, méltóságos úr!
A VŐLEGÉNY
Jó hideg?
AZ INAS
Most hoztam a kerti kútrul.
Szinte szúr.
(A mosdóhoz cipeli a kancsókat, aztán az ajtónál)
Jó éjszakát kívánok.
Kezüket csókolom.
(El)
GÁBOR
Arról akarok veled beszélni...
A VŐLEGÉNY
(félbeszakítja)
Ha megengeded, én közben megmosdom.
Nagyon melegem van.
Ittam.
(Mialatt Gábor beszélni kezd, az ágy melletti éjjeliszekrénykére szórja a pénzét, a cigarettáit, kiteszi a zsebkendőjét, a revolverét. Aztán kinyitja a spanyolfalat és egészen elfedi vele a mosdót. Az ágyról felveszi a pizsamáját, amelyet a spanyolfal tetejére dob. Aztán maga is eltűnik a paraván mögött. Innen kezdve egy darab ideig a Vőlegény nem látható. A spanyolfal mögött vetkőzik, amelyen gyors tempóban repülnek át a különböző ruhadarabjai. A cipője, a nadrágja, a kabátja, az inge, a gallérja stb. Egyszerre szörnyű fókaprüszkölés hallatszik. A Vőlegény mosdik, csapkod a vízzel)
GÁBOR
(szigorúan beszél a spanyolfal felé, a láthatatlan Vőlegényhez)
Micsoda durvaságot követtél el már megint?
A VŐLEGÉNY
(ártatlanul)
Mikor?
GÁBOR
Ma este.
A VŐLEGÉNY
(még jámborakban)
Ma este?
Nem tudom.
GÁBOR
Tizenegy óra felé egyedül ültem a szalonban.
Olvasgattam, amikor a menyasszonyod odajött hozzám.
Jött?
Nem.
Futott.
Mintha menekült volna valahonnan.
Sápadt volt, reszketett a felindulástól.
Elvette a kezemből a turfot.
Hagyja most a lovakat — mondta —, beszéljen hozzám valamit, akármit.
Vigasztaljon, olyan kétségbeesett vagyok.
- Megpróbáltam kiszedni belőle, hogy mi történt.
Védekezett: semmi, futó rossz hangulat csak, majd elmúlik...
De én ismerem azt a lányt.
Szünet
Azt hiszem, nagyon jól ismerem.
És láttam, hogy tiszta, büszke, szürke szeme tele van fájdalommal.
Miért szenvedett?
(Nagy erővel)
Mit csináltál vele?
A VŐLEGÉNY
(kicsit megszeppenve és mintha csak most jutna eszébe a dolog)
Ja?!
Talán megsértődött.
Annyira érzékeny.
Táncoltam Evelinnel, és tudod, a tangó olyan...
GÁBOR
(félbeszakítja)
Értem már!
(Szünet. Gúnyosan, keserűn)
Evelin.
Képzelem, hogy tapadtatok össze, hogy fúrtad a térded a térde közé.
Szinte látom, amint kigyúlt szemedben az állati vágy...
A VŐLEGÉNY
(panaszosan)
De édes öregem, ha már táncoltam, nem cipelhettem úgy azt az aszszonyt, mint egy hordár a csomagot.
Itt ülök hetek óta, tizenkét órát alszom egy nap, tömöm magam szesszel, hússal, fűszeres szószokkal.
Ez a mátkaság hülye intézmény.
Most múltam huszonöt éves.
Mit csináljak a szememmel?
Úgy néz, ahogy neki tetszik, nem ahogy én akarom.
(Abban a hitben, hogy meggyőzte a bátyját)
Beszélj, öregem, a hátgerincemmel.
(Dühösen felhangzik a spanyolfal mögött a tüszkölés, vízcsobogás)
GÁBOR
(felháborodva)
Utálatos!
Ha egy csődör meg tudna szólalni a ménesben, az mondana ilyeneket.
(Vádlóan)
Te nem szereted azt a lányt!
A Vőlegény ebben a pillanatban éppen gargalizál és mintha a gargalizálás melódiájával heves tiltakozást akarna kifejezni
GÁBOR
(nyomatékkal)
Nem vagy belé szerelmes!
A VŐLEGÉNY
(hallatszik, ahogy kiköpi a vizet)
De igen.
Szavamra mondom, azt hiszem, hogy igen.
(A pizsama eltűnik a spanyolfalról)
Rémesen szeretem.
Csak hát mit csináljak, ha egyszer ilyen vagyok.
És azt hiszem, hogy mindenki hazudik, minden fiatalember, aki azt mondja, hogy ő más, mint én.
Az ember szeret a szívével, meg - amúgy is...
Te másféle voltál?
(Enyelegve)
No, öregem, valld be őszintén... te másféle voltál fiatal korodban?
(Kijön a spanyolfal mögül, nagyon tarka pizsamában, papucsban. A haja vizes, borzas)
GÁBOR
(gőgösen elhárítja magától a kérdést)
Én nem tartozom senkinek számadással.
Különösen neked nem, te taknyos.
De te nem vagy a magadé többé.
Szerelmet ébresztettél egy fiatal lányban.
(Nagyon melegen)
És milyen leányban!
Te buta!
Királyi kincs van a kezedben.
El akarod szórni?
Ki akarod cserélni a nagy gyémántot garasos rézpitykére?
A VŐLEGÉNY
(válasz helyett hirtelen leguggol, kezét a csípőjére teszi. Magyarázza)
Egy kis Mensendik.*
(Csinálja)
GÁBOR
(a témánál marad)
Roppant kötelességei vannak annak, akit egy fiatal leány szeret.
A VŐLEGÉNY
(tornászik)
Aranyos vagy, hogy így lelkesedsz a lányokért.
Úgy tudom, hogy régebben, húsevő korodban, sohasem törődtél a lányokkal...
GÁBOR
Mert féltem tőlük.
(Kijavítja magát)
Tiszteltem őket.
Beértem mindig azzal a vendéglői menüvel, amit az élet könnyűszerrel kínált a magamfajta embernek.
A VŐLEGÉNY
(mély guggolásából)
Csak ne panaszkodj, apuskám.
Irigyellek.
Mindig kitűnő macskáid voltak.
GÁBOR
(megvetéssel)
Amilyenek a háztetőkön koslatnak.
Az emlékük olyan ízt hagyott az orromban, mint az avas vazelin.
Kutyának is túl bolhás lettem.
Utánam akarsz jönni?
Vigyázz magadra.
A VŐLEGÉNY
(leül az ágyra)
Ne félj.
Óvatos leszek.
(Nyújtózik, nevet)
Engem nem fognak megenni az asszonyok.
(Csattogtatja a fogát)
Inkább én őket!
GÁBOR
(nézi)
Igaz.
(Egy kis gyűlölettel)
Nem is téged féltelek.
Nagyapánkra ütöttél, aki nyakuknál fogva, láncra verve tartotta a háza pincéjében a kedveseit.
Róla van szó.
Mi lesz vele?
Milyen élete lesz melletted... neki?
A VŐLEGÉNY
(kicsit idegesen)
Mit fáj az neked?
Ez már igazán az én dolgom.
GÁBOR
(mint a gejzír)
És az enyém is.
Mert én is szeretem.
A VŐLEGÉNY
(elképedve)
Hogy?
Mi?
Há ?...
GÁBOR
(nekivadul, mint aki egy gyilkosság titkát nem tudja tovább őrizni)
Megőrülök, ha az úton, a porondon meglátom a lába nyomát.
A kalapját, a kesztyűjét a terasz párkányán.
Ha megfogom a rakettjét és a nyelén egy kis meleget találok a keze után...
(Észre tér, elhallgat, aztán megkönnyebbül, majd dühbe jön saját magára)
Hát itt van!
Kint van!
Kitálaltam!
(Kétségbeesik)
Hogy az embernek ne legyen ereje befogni a száját.
(A Vőlegényre néz, összeszorított ököllel, újra gerjedő dühvel, fenyegetően fordul feléje)
Te, ne vigyorogj!
Te tökfilkó!
A VŐLEGÉNY
(bámulva curukkol)
Né, óriási meglepetés!
Pedig becsületemre sejtettem valamit.
GÁBOR
Az eszed tokját sejtetted.
Hiszen jóformán magamnak sem mondtam meg eddig.
(Szárazon)
Ügyelj, el ne kottyantsd előtte.
Nem akarok én semmiféle zavart csinálni.
(A Vőlegény vállára teszi a kezét)
Beléd szeretett!
Kiválasztott.
Hát neked kell boldoggá tenni!
Boldoggá kell tenne mindenáron!
Ha nem tudod az ösztönöddel, a szíveddel, hát akkor meg kell tanulnod a szerepedet.
Majd én bedresszírozlak, mint egy vizslát!
Vigyázz!
Jól apportírozz, mert az orrodra ütök.
(A pizsama gallérjánál fogva fölemeli a Vőlegényt az ágyról, hevesen megrázza)
Te!
Ha azt fogom látni, hogy ez az édes kis teremtés szenved... veled számolok.
(Teli gonosz gyűlölettel)
A kezemben vagy, függesz tőlem!
Nem adok egy vasat sem!
Engedem, hogy megfulladjál az adósságaidban.
(Az ágyra löki a Vőlegényt)
A VŐLEGÉNY
(föltápászkodik)
Micsoda új figura ez?
Nem félek.
Majd kapok pénzt a mamától.
Mit csinálhatsz velem?
Ezért nem jelenthetsz fel a kaszinó választmányánál.
Különben is, mit szavalsz itt?
Berenice bizonyosan olyannak szeret engem, amilyen vagyok.
Soha, egy pillanatra sem mutattam magam másnak előtte.
(Elbizakodva)
Hanem jó.
Én kuláns*
GÁBOR
(megragadja a Vőlegény mellén a pizsamát)
Te nyomorult!
Ha kinyitod a piszok szád!
(Hirtelen elereszti a Vőlegényt, lebocsátja a karját, szemmel láthatóan összetörve, nagyon halkan)
Nem merek én a te huszonöt éves ifjúságoddal versenyezni.
(Mint aki nagyon elfáradt, leül)
A VŐLEGÉNY
(a gőgös ifjúság szemtelenségével)
Mit akarsz hát?
GÁBOR
(szomorúan, majdnem könyörögve)
Csak azt, hogy legyél hozzá gyöngéd.
Szerezz neki soksok örömet.
(Sóhajjal)
Szeresd.
(Föláll)
A VŐLEGÉNY
(az utolsó éjjeli toalettképpen nagy fintorgások között egy tubusból Cold krémet dörzsöl szét az arcán)
Jó, öregem.
A kedvedért megpróbálok egy kis lelki tréninget...
GÁBOR
(kis csend után, mélységesen megalázkodva)
Köszönöm szépen.
Jó éjszakát .
(Lehajtott fejjel elmegy)
A VŐLEGÉNY
(hetyke fölénnyel utána szól)
Szervusz, öregem.
MÁSODIK JELENET
A Vőlegény, majd a Komorna
A Vőlegény meggyújtja a kis lámpát az ágy mellett, a csillárt eloltja. Befekszik az ágyba, valami fürge, majdnem gyermekes mozdulattal vadul szétdúlja a párnákat, a térde közé fogja a paplant, fészket csinál magának, aztán egy színes táblájú könyvet felvesz az asztalkáról és a fél karjára támaszkodva olvasni kezd
A KOMORNA
(halkan kinyitja az ajtót, benéz, aztán visszakapja a fejét)
Bocsánat .
(Menni akar)
A VŐLEGÉNY
(mint a tigris felül az ágyban, sebesen)
Lici, maga az?
Szabad!
Jöjjön csak Lici!
Mi baj?
(Amikor a Komorna mégis el akar menni, hangosan, hevesen egy kis fojtott rimánkodással)
Lici!
Lici!
Licike!
Jöjjön csak ide!
Na!
Tubicám!
A KOMORNA
(bejön, beteszi maga mögött az ajtót, kényeskedve megáll a küszöbön, két keze a fehér kötényének zsebében)
Tessék, méltóságos úr!
A VŐLEGÉNY
(gusztálja a lányt, miközben kis hegyes bajuszkáját pödörgeti)
Minek köszönhetem a szerencsét?
A KOMORNA
Azt hittem, a méltóságos úr még nem feküdt le.
Mintha odale láttam volna a dohányzóban, a kártyázok közt.
(Magyarázza)
Kivittem innen a gyufát még délután...
Most vissza szerettem volna lopni a nahtkasztnira...
A VŐLEGÉNY
(az éjjeliszekrénykére néz)
Igaz is.
Nincs itt.
Pedig éppen ...
(Cigarettát tesz a szájába)
Adja csak ide azt a gyufát.
A Komorna kacéran illegetve magát odamegy az ágyhoz, előveszi a köténye zsebéből a gyufát, tüzet ad
A VŐLEGÉNY
(mialatt rágyújt, nézi a Komorna kezét)
Szép fehér keze van magának, Lici, hogy tud így vigyázni rá?
A KOMORNA
(sértődötten)
Oh, hát nem sikálok én, méltóságos úr!
A komtesz mellett vagyok én, és ha néha mégis vasalni kell, vagy valami más "olyasmit" csinálni, hát kesztyűt húzok.
A VŐLEGÉNY
(megfogja a lány mindkét kezét)
No, jöjjön kicsit közelebb.
Nem eszem én meg magát.
Vagy ha meg is eszem, ne féljen, nem fog fájni .
(Húzza)
A Komorna egy kis illedelmes vonakodás után szorosan az ágy mellé áll
A VŐLEGÉNY
(feltérdel az ágyon, még mindig fogja, simogatja a Komorna kezét)
Szép kis kacsók.
Mint a fehér galambszárnyak.
Én mondom, hogy csak a szőke nőnek lehet ilyen szép keze.
Ilyen fehér.
Ilyen gödröcskékkel.
Ilyen finom, pici kék erekkel...
(Kigombolja a lány blúzának az ujján a legelső gombot, megcsókolja a csuklóját)
A KOMORNA
(pironkodva)
De méltóságos úr!
A VŐLEGÉNY
No!
Csak semmi szégyenkezés.
Ez dukál magának.
Nem hízelgek én egy cseppet sem.
Szép lány maga, Lici.
Minden olyan helyes magán.
Ez a bóbita.
A lábacskája.
Régóta nézem már, hogy milyen szép a lábacskája .
(Kihajol az ágyból, úgy nézi a lábát)
Ejnye de finom cipője van.
A KOMORNA
A komteszé.
Tőle kaptam.
(Hetykén)
Neki szűk volt.
Nekem nagy.
(Mutatja a cipőjét, mozgatja benne a lábát)
A VŐLEGÉNY
(erőszakolja, hogy üljön le)
Üljön már le egy kicsit.
Ide!
Ide az ágyra.
(A paplanra üt, mutatja)
Ne vigye el az álmom.
Ugyan tegye le ide egy kicsit magát, ne siessen...
A KOMORNA
(leül az ágy szélére, gonosz incselkedéssel)
Hát hogy jól aludjon a méltóságos úr.
A VŐLEGÉNY
(felugrik az ágyon, a lány mellé, akinek a derekát némi küzdelem után átöleli)
Ejnye, ne húzódjon úgy tőlem.
Hát nem látja, hogy mennyire tetszik nekem.
De milyen drága pelyhes nyaka van magának.
Olyan puha, mint a kacsa pelyhe. csókolja a nyakát) De jó szagú...
A KOMORNA
(védekezik)
Uh!
Csikland!
A VŐLEGÉNY
(egyre mohóbban)
Az a jó, ha csikland.
(Küzdelem közben)
No!...
No!...
Izé...
Engedjen...
A KOMORNA
Ne... ne, méltóságos úr... van a méltóságos úrnak menyasszonya, akibe szerelmes...
A VŐLEGÉNY
(bosszúsan)
Szerelmes!
Szerelmes!
Magára meg snájdom van.
Az még több, ha valaki tetszik.
Csak úgy.
A szerelem vak, de a gusztusnak szeme van...
(Ostromolja a lányt)
A nyakát... itt a füle mögött...
(Csók)
A KOMORNA
(kicsit elernyedve)
Méltóságos úr!
A VŐLEGÉNY
(liheg)
Jó lesz velem jóba lenni, felviszem én Pestre.
Dámát csinálok én magából.
Színésznőt.
Jobban pászol maga hozzám, mint ahhoz a melák inashoz...
A KOMORNA
(hirtelen kijózanodva)
Jesszus, a Lajos!
(Lefejti magáról a Vőlegény karját)
Most biztosan leskelődik rám .
(Fülel az ajtó felé)
Amikor feljöttem, még utánam is kiáltott a hallból.
(Rettegő visszaemlékezéssel)
Ott állott a lépcső alatt, a partvissal a kezében.
A VŐLEGÉNY
(izgatottan folytatni akarja az attakot)
Hát aztán?
Rúgja ki, dobja ki.
Nem mer az idejönni, hozzám, az én szobámba!
A KOMORNA
(fokozódó aggodalommal)
Dehogyisnem.
Mérges ember az nagyon, ha féltékeny.
(Megint az ajtó felé figyel, szorongva)
Ott van valaki.
Valaki ott kívül krákogott.
Hallom...
A VŐLEGÉNY
(türelmetlenül)
Biztosan kepzelődik.
Ha mondom.
Csak nem meri ?.. .
(Kiugrik az ágyból, a papucsába dugja a lábát)
No megnézzük, aztán ha látja, hogy nem volt igaza, becsukjuk kulcscsal az ajtót.
(Kacsint)
Jó?!
A Komorna nem válaszol, rettegve néz az ajtó felé
HARMADIK JELENET
Voltak, majd az Inas
A VŐLEGÉNY
(az ajtóhoz megy, kinyitja, felkiált)
Hogy az istennyila!
Az Inas nyilván leskelődve guggolt odakint a kulcslyuknál, mert amikor az ajtó hirtelen kinyílik, fejjel előre bebukik a szobába, a seprőjével, a portörlőjével, a kötényével, a csörömpölő szemétlapátjával együtt
A KOMORNA
(elfojtott sikollyal)
Jesszusom!
AZ INAS
(feltápászkodik, vadul körülnéz, minden illedelemről megfeledkezve, a lányhoz)
Ahá!
Hát most megcsíptelek!
Láttalak ott az ágyon!
(Fenyegetően közeledik a Komorna felé)
A KOMORNA
(ijedten hátrál. A Vőlegényhez)
Ne hagyjon, méltóságos úr!
Meg akar ütni!
A VŐLEGÉNY
(az Inas elé áll)
Miféle színház ez itt?
Menjen a sárga fenébe!
AZ INAS
(vészjóslóan)
Hagyjon engem a méltóságos úr, kezit csókolom.
Ez a perszóna nekem a mátkám...
(Tovább akar menni a lány felé)
A VŐLEGÉNY
(megint elállja az Inas útját)
Akármicsodája.
(Rárivall)
Takarodjék ki!
AZ INAS
(mindenáron a lányhoz akar jutni, aki rémülten lapul a kályha mellett, a szögletben. Ingerült könyörgéssel a Vőlegényhez, aki mindig az útjában áll)
Méltóságos úr kérem!
Tessék hagyni engemet!
Tessék már hagyni.
(El akarja tolni az útjából a Vőlegényt)
A VŐLEGÉNY
(bőszülten)
Hozzám mersz nyúlni?
Pimasz!
Nesze!
(Pofon veri az Inast)
AZ INAS
(még neki is sok, hogy éppen a mátkája előtt alázzák meg. Elveszti szolgai önuralmát. Nekiugrik a Vőlegénynek. Nem üti meg, csak megragadja)
Azangyalát!
A Krisztusmáriáját!
(A derekánál fogva az ágyra dobja a Vőlegényt, de vele együtt zuhan ő is)
A Komorna a háttérben a rémület némajátékával nézi a dulakodást
A VŐLEGÉNY
(hanyatt fekszik az ágyon, rajta az egész súlyával az Inas. A Vőlegény a megsértett úr dühével, hörögve, fogcsikorgatva üti, tépi, rúgja, karmolja Lajost, aki nem ereszti el a derekát)
Te!
Te!
Te!
Te pimasz paraszt, te!
Te disznó paraszt!
Nesze.
(Üti)
Nem bocsátasz el?!
Nem?
Te!
Becsukatlak!
Te!
Te, felakasztatlak!
Te disznó!
Te!
No majd a csendőrök!
Ide-oda gurulnak az ágyon
AZ INAS
(az első dühroham után már érzi, hogy milyen szörnyűséget követett el: hozzányúlt a gróf úrhoz! Birkózás közben az indulattól reszketve, siralmas hangon könyörög a Vőlegénynek, akit azért még mindig maga alá teperve tart)
Megmondtam én!
Rimánkodtam én, méltóságos úr, kézit csókolom!
(Felordít)
Hű, az orrom!
Kézit csókolom, méltóságos úr, erissze el az orromat!
(Nagyot lódít a Vőlegényen)
A VŐLEGÉNY
(harc közben közel kerül az éjjeliszekrénykéhez, meglátja a revolverét, kiszabadítja az egyik karját és felkapja a fegyvert, amelyet hirtelen rászegez az Inasra. Eszméletlen dühvel)
No most!
Megdöglesz, te bitang!
AZ INAS
(felüti és a csuklójánál fogva megragadja a Vőlegény kezét, amelyben browning van. Rémülten)
Kezit csókolom!
A pisztoly elsül a levegőben
A KOMORNA
(visít, aztán az ajtóhoz rohan, feltépi, sikolt)
Segítség!
Segítség!
(A küszöbön áll, szakadatlanul sikoltozik, eszét vesztve, összevissza ugrál)
Segítség!
Segítség!
A Vőlegény hanyatt fekszik az ágyon, az Inas, aki legyűrte, egész súlyával rajta. A keze ki van nyújtva hátra, görcsösen szorítja a pisztolyt, amely most újra elsül, megint a levegőbe
AZ INAS
(keményen markolja a Vőlegény csuklóját. Az újabb lövésre)
Kezit csókolom!
Ne izéljen a méltóságos úr!
Kezit csókolom!
Hát látja, hogy nem eriszthetem el, kezit csókolom, ha így lűdöz, kezit csókolom !
(Birkózik)
NEGYEDIK JELENET
Voltak, majd Gábor, később az összes aranyifjak, a Ház úrnője és a Ház ura
GÁBOR
(beront, szétválasztja a dulakodókat, az Inast előrependeríti, majdnem a rivaldáig, ráordít a Vőlegényre)
Megőrültél?!
Tedd le azt a fegyvert !
(Kicsavarja a Vőlegény kezéből a revolvert)
A VŐLEGÉNY
(neki akar menni az Inasnak)
Hozzám mert nyúlni!
Megfojtom a bitangot!
GÁBOR
(a Vőlegény elé áll)
Meg ne moccanj!
AZ INAS
(aki térdre esett, mikor Gábor ellódította, most feltápászkodik, és újra neki akar menni a Komornának)
Agyonverlek.
Az egész temiattad van!
Te lotyó!
A KOMORNA
(iszonyodva hátrál)
Ne bántson!
Nem csináltam semmit!
Most betódul a színre a két aranyifjú, a Ház úrnője és a Ház ura. Istinek még a kezében van a kártya, ahogy felugrott az asztaltól. A ház asszonyának szájában ott füstölög, szipkába téve, a nagy szivar vége. Összevissza kiabálnak: „Mi az? Ki az? Baja történt valakinek?” A Ház úrnője felcsavarja a villanyt. A kigyúló, erős fényben, kijózanodva, reszketve állnak a szoba különböző sarkában az affér szereplői. A Komornán hisztériás rémület, az Inason kétségbeesett félelem, a Vőlegényen szégyennel vegyes düh látszik. férfiak mint a csendőrök asszisztálnak a jelenetnél
A HÁZ ÚRNŐJE
(hangosan, haragosan, mint a bíró a vádlotthoz)
Mi történt itt?
Mit csináltak?
A KOMORNA
(sír)
Semmit, méltósága kérem.
(Az Inasra mutat)
Ez a vadállat...
AZ INAS
(méltatlankodva)
Én?
Méltóságos aszszony, instálom...
Ez...
(A Komornára mutat)
A HÁZ ÚRNŐJE
Ne cigánykodjatok itt!
Csak szép sorjában.
Ki lőtt?
A VŐLEGÉNY
(idegesen)
Én!
De...
A HÁZ ÚRNŐJE
Csönd.
Majd én kérdezek.
Kit akart meggyilkolni?
A VŐLEGÉNY
(gerjedő méreggel)
Ezt a gazembert!
(Az Inasra mutat)
Agyon is lövöm!
(Az Inashoz)
Ne félj, bestia, agyonváglak azért...
A HÁZ ÚRNŐJE
(erélyesen a Vőlegényhez)
Tiszteletet követelek a házamnak.
Igen!?
A VŐLEGÉNY
(szégyenkezve)
Pardon!
A HÁZ ÚRNŐJE
És miért akarta lelőni?
A VŐLEGÉNY
Hozzám nyúlt.
Rám tette a piszok kezét.
A HÁZ ÚRNŐJE
(összehúzott szemöldökkel az Inasra néz)
Hogy merted?
AZ INAS
(kétségbeesve)
Méltóságos asszony, kérem, én csak megfogtam a gróf urat.
A gróf úr engem megütött, az arcomba ütött itt, ez előtt a lány előtt.
Én csak megfogtam, méltóságos asszony, kérem, hogy ne tudjon ütni.
Muszáj volt, hogy fogjam, méltóságos asszony, agyonlűtt volna, ott volt a kezibe a browning.
A méltóságos asszony ismer engem, kicsi korom óta itt vagyok a házban.
Az apám is itt szolgált, a nagyapám is.
Türelmes cseléd vagyok én.
De mindent nem bír az ember lenyelni.
Belestem én a kulcslyukon, méltóságos asszony, aztán itt láttam eztet ...
(A Komornára mutat keserűen)
a mátkámat... amint az ágyon hancúrozott a gróf úrral...
(Nagy suttogás, az urak elnyomott mosollyal egymásra néznek)
A HÁZ URA
(álmélkodó irigységgel a Vőlegényhez)
De milyen fenegyerek vagy te!
A HÁZ ÚRNŐJE
(konsternálva, haragosan a férjéhez)
Hallgasson.
Fúj.
Magának ez az undorító dolog tetszik?!
AZ INAS
(elkeseredve)
Isten a megmondhatója, méltóságos asszony, mit küzdöttem, dógoztam, spóroltam ezért a lányért... szeretem őtet... aztán egyszer csak látom, hogy "olyanféle "...
(Sírni kezd, otromba, parasztzokogással)
Bár trafált vóna el a gróf úr, mielőtt a kulcslukon láttam, amint idebe cicáznak az ágyon.
(Nagyon szortyog, eltakarja az arcát)
A KOMORNA
(izgatott szemtelenséggel)
Jé!
Hogy hazudik!
Esküszöm, méltósága, kérem, nem vót semmi, csak épp a gyufát vittem oda a gróf úrnak...
AZ INAS
(fájdalmasan a Komornához)
Azért ültél az ölébe?
A KOMORNA
(nyelvel az Inasnak)
Káprázik maga, vak a féltékenységtől.
A HÁZ ÚRNŐJE
(egyetlen megvető pillantással elhallgattatja a Komornát, a Vőlegényhez)
Igazat beszél ez az ember?
(Az Inasra mutat)
Mondja meg.
(Hangsúlyozva)
Becsületszavára.
A VŐLEGÉNY
(lehajtja a fejét)
Igazat.
Egy pillanatig nagy csend
A HÁZ ÚRNŐJE
(most már nyugodtan, előkelően, udvariasan)
Köszönöm.
(Kis gondolkozás után)
Azt ajánlom, hogy nagyon korán reggel utazzék el, a hajnali vonattal.
Nem szeretném, ha még egyszer találkoznék a leányommal, mert ugye maga is természetesnek találja, hogy ezek után...
A VŐLEGÉNY
(még mindig lehajtott fejjel)
Nem tudok védekezni.
A látszat ellenem vall.
Pedig én... én...
GÁBOR
Egy pillanatra, kedves Rachel.
Ne hamarkodjuk el a dolgot.
Ez a förtelmes skandalum, ami itt történt, nem való arra, hogy fájdalmat okozzon és megalázzon egy olyan gyöngéd és előkelő teremtést, mint a maga lánya.
Neki erről nem szabad tudni.
A HÁZ ÚRNŐJE
(leül)
Hát persze.
De hogyan lehet az ilyesmit eltitkolni?
Megy az ilyen hír a levegőben, a vízben, mint a tífuszbacilus.
Hogy lehessen befogni a szél száját?
GÁBOR
Meg kell próbálni.
Mi hallgatunk.
(Az aranyifjak felé)
Ugyebár, urak, akármilyen jó csemege ez, ezúttal erőt veszünk a természetünkön, és segítünk a pincébe ásni ezt a finom kis ügyet.
(Nagyon szelíden, de azért valami éles, gyilkos, gyanús fenyegetéssel)
Én kérlek rá benneteket.
Ugyebár megteszitek nekem?
A HERCEG és ISTI
Természetesen!...
Ez csak világos!...
Némák leszünk, mint a csuka!
ISTI
Majd bolond leszek a pisztolyod ele állni, hogy kilyukassz!
GÁBOR
(az Inasra néz)
No mi lesz, Lajos.
Tisztességes ember maga?
AZ INAS
Méltóságos úr, kérem, férfiember nem mondja el szívesen, ha pofon verik a mátkája előtt...
GÁBOR
Jó.
(A Komornára mutat, de a Ház úrnőjéhez beszél)
Itt az egyetlen igazi veszedelem.
Ennek nem tudok lakatot tenni a nyelvére.
A KOMORNA
(Gáborhoz)
Én, méltóságos úr?
Sohase legyen boldogságom, ha egy mukkot szólok...
GÁBOR
Már reggel el fogja kotyogni mindenkinek...
A KOMORNA
(a mellére teszi a kezét)
Anyám életére esküszöm...
GÁBOR
(legyint)
Még az éjszaka teletölti az egész házat.
(Gondolkozik)
Talán ez segít.
(Pénzt vesz elő, vastag bankócsomagot, nyújtja a Komorna felé)
Fogja.
Ha csönd lesz, kap még...
A KOMORNA
(vonakodik)
Méltóságos úr...
A HÁZ ÚRNŐJE
(rárivall a Komornára)
Tedd el!
A KOMORNA
(ijedten elveszi és a köténye zsebébe dugja a pénzt)
Kezit csókolom.
A HÁZ ÚRNŐJE
(Komornához)
És most vége a spektákulumnak.
Alómars!
A KOMORNA
(megindul az ajtó felé, a küszöbön megáll, visszafordul, rettegve az Inasra mutat)
Ez agyon fog verni odalent!
A HÁZ ÚRNŐJE
(felcsattan)
Hát aztán?
(Az Inashoz)
Csak verd meg, hogy a bőre kirepedjen!
(A Komorna felé villant a szemével, hogy takarodjék)
No!
Indulj, dinnye, lódulj, zsák!
A KOMORNA
(amint teszi be maga után az ajtót)
Kezit csókolom.
(El)
ÖTÖDIK JELENET
Voltak, Komorna nélkül
AZ INAS
(szomorúan néz a Komorna után)
Dehogy bántom.
Nem nyúlok én hozzá többet.
Aki egyszer ilyenféle, abból úgyse lehet kiverni a rosszat.
(A Ház úrnőjéhez)
Hát akkor én is elmegyek, méltósága kérem.
Tessen megmondani az intéző úrnak, hogy nézze meg a cókmókom.
Nem lopok én el semmit.
(Körülnéz, a szeme könnyes)
Tizennyolc évig szolgáltam itten.
Ismerek minden szögletet.
Tudom minden kályha fortélyát.
Mán azt hittem, hogy itt fogok megvénülni egészen a kertészházban.
Tessen beírni a könyvembe, méltósága kérem, hogy tizennyolc évig voltam egy helyben.
Becsülettel...
A HÁZ ÚRNŐJE
(mérgesen, de egy kicsit meghatva)
ördögbe megy!
Hát ki szolgáljon itt fel az asztalnál?
A faluból valami patkóscsizmás paraszt?
Itt marad!
Punktum!
(Körülnéz a szobában, meglátja a Vőlegény földre hajigált ruháját, felébred benne a háziasszonyi gondosság)
Szedje össze azt a holmit!
(A földre mutat)
Szaporán!
AZ INAS
(egy kicsit meghökken, hogy éppen „ennek" a ruháját, aztán alázatosan nekifog)
Igenis, méltósága kérem.
(Amíg mindenki szótlanul nézi, hajladozik, szedi össze a ruhát, a harisnyát, az inget szépen kisimítva egy fotelre teszi)
A HERCEG
(nagy részvéttel)
Szegény fickó!
AZ INAS
(összeszedi a holmit, a karján van a szmoking, a nadrág, két ujja közt a Vőlegény escarpinje.*
Parancsol még valamit a méltóságos asszony?
A HÁZ ÚRNŐJE
Kérjen bocsánatot a gróf úrtól.
(A Vőlegény felé)
AZ INAS
(katonás mozdulattal sarkon fordul a Vőlegény felé, egy pillanatig merően nézi, aztán csendesen mondja)
Alássan bocsánatot kérek, méltóságos úr.
A VŐLEGÉNY
(elfordítja a fejét)
Jó.
Nem haragszom már.
AZ INAS
(a ruhával a karján, a cipővel a kezében, az ajtóig hátrál, a küszöbön még megáll, összeüti a bokáját)
Kezüket csókolom.
(Kimegy)
HATODIK JELENET
Voltak, az Inas nélkül
A HÁZ ÚRNŐJE
(a Vőlegényhez)
Nincs is oka haragudni rá.
Két gonoszságot is elkövetett ellene, és a végén még agyon akarta lőni ezt a derék, becsületes, hű cselédet.
ISTI
Azért hallatlan.
Régebben az ilyesmi nem történhetett volna meg, hogy egy inas...
Jobban lehetett idomítani a cselédeket.
GÁBOR
Kellemetlennek találod, Istikém, mi, hogy egyre kevesebb lesz a szolga.
ISTI
Nem értem!
A HERCEG
(Istihez)
Ne töhjed hajta a fejedet.
Én sem éhtem.
Gáboh majd egyszeh megmagyaházza nekünk, ha valamennyien háéhünk.
ISTI
(az egész társasághoz)
Mindenki közt nekem van a legnagyobb pechem .
(Mutatja a kártyáját)
Életemben először van royal flush-öm.
Abban a pillanatban kaufoltam be, amikor te
(a Vőlegény felé)
belédurrantottál a partiba.
Mindenki felugrott.
Most itt állok megfürödve.
(Magyarázni kezdi a Ház úrnőjének)
Egy szimpla pikk tercem volt.
És valami isteni sugallatra két lapot kértem...
A HÁZ ÚRNŐJE
(Isti felé)
Nagyon érdekes lesz ez a történet, kedves barátom... de holnap este.
Ebben a percben nem tudok kártyára gondolni, nem tudok semmire gondolni.
(Végigsimít a homlokán)
Megfájdult a fejem ettől a botránytól.
Micsoda éjszaka !
(Feláll)
Én visszavonulok.
Jó éjszakát.
(Gábor felé)
Ha már eddig olyan kedves volt és segített rajtunk, kérem, törje még a fejét valami bölcs hazugságon is, amivel meg lehet majd magyarázni a leányom előtt, ennek az úrnak
(a Vőlegény felé int)
a hirtelen eltávozását...
A HERCEG
(Istihez, halkan)
Mi ennél a tanácskozásnál feleslegesek vagyunk .
(Kézmozdulattal jelzi, hogy takarodjanak)
Mindketten csöndesen, halk köszönés után diszkréten eltűnnek
HETEDIK JELENET
Voltak, az aranyifjak nélkül
GÁBOR
Talán nem is kell, hogy elutazzon.
A HÁZ ÚRNŐJE
(idegesen)
De kell!
Kell!
Egy percig sem tűröm itt.
Utálom!
GÁBOR
Igaza van.
Első pillantásra rettenetes az, ami itt történt.
Elviselhetetlen.
Én is úgy érzem, hogy ki kellene kénnel füstölni ezt a szobát, mint valami ragályos beteg után...
És mégis kegyelmet kérek ennek a fiúnak.
(A Vőlegény vállára teszi a kezét, aki letörve támaszkodik az ágynak)
Mert... mert... mert... mert... hogy is mondjam?
Csak a dolog liturgiája ilyen undorító.
Ha az, amit elkövetett, megbocsáthatatlan, akkor el kell ítélni minden férfit.
Mikor értik meg már végre maguk, aszszonyok, hogy nálunk az ilyen hirtelen támadó, durva, legyőzhetetlen étvágy nem számít.
Hányszor történt meg velem, hogy délután... mit mondjam ki, hogy mit csináltam... és este a kaszinóban az első osztás, az első ekartéparti első öt kártyája, az első szippantás szivarfüst, az első bariton hangú akkord úgy elmosta az egész randevú emlékét, hogy még a haja színére sem emlékeztem a kisasszonynak.
Hiába, vastagabban vagyunk húrozva, brutálisabban, mint a nők...
A HÁZ ÚRNŐJE
Pfuj!
GÁBOR
Nézze csak, Rachel, mi Kendyek, bővérű fajta vagyunk.
Ilyenek.
De mondjon egyet közülünk, aki ne tette volna boldoggá az asszonyát!
A duhaj fiúkból mindig derék férfiak lettek.
Megszakállasodtak.
Pocakot eresztettek hamar.
Álltak, mint a tölgy, az asszonyaik futórózsaként, virítva kapaszkodtak kemény törzsükre... mennyi gyerek, micsoda egészség, milyen vidám öregségbe oldódó, hosszú ifjúság... hát mondja csak, jobban szeretné, ha ez a fickó valami beteg, híg, izzadt tenyerű figura lenne?
Vagy jobban szeretné, ha egy fáradt kéjenc várná mohó reszketéssel, amíg...
A HÁZ ÚRNŐJE
De az Isten szerelmére, hát nincs tiszta férfi, aki mint a szerelmes szarvas, kiválasztja a párját ?...
GÁBOR
Van...
A mesében.
A HÁZ ÚRNŐJE
(kétségbeesve)
Nem tudok ránézni erre az emberre!
(A Vőlegény felé int)
GÁBOR
Hát ne nézzen rá egy darab ideig.
Majd lassankint meg fog bocsátani neki.
Rosszabb szájízeket is elmos az idő...
Aztán tegye latra a dolog gyakorlati részét.
A fiatalok összeillenek.
Micsoda pedigré mind a kettő.
Egy a rangjuk, a vagyonuk.
A családjaink közt fennálló ősi barátság.
(A falra mutat, az egyik fekete páncélos portréra)
Ágnesfáy Gergely biztosan helyeslően bólintana erre a házasságra...
A HÁZ ÚRNŐJE
(leverten)
Az igaz, hogy manapság olyan nehéz egy valóban comme il faut házasság...
GÁBOR
Keserű falat, elismerem.
Nekem sem kellemes, esküszöm.
Pirulok én is a szégyenkezéstől, hogy az öcsém... hanem nem rólunk van itt szó, édes Rachel, nem a maga érzékenységéről...
(gyöngéden)
a kicsike boldogsága
(sóhajt)
. Én azt hiszem, hogy szegényke szereti ezt a haszontalan legényt.
Talán éppen azért, mert ilyen kegyetlenül fiatal.
Nem lát ő egyebet, mint hogy milyen keményen Pattan a tenisznél, mint a szöcske.
Nem gondolkozik, csak érzi a táncnál izmos tenyerét a derekán... és hátha nem is kell egyéb?
Istenem, az ifjúság rettentő nagy dolog!
Rettentő.
(Szinte irigyen)
Rettentő!
A HÁZ ÚRNŐJE
Követelheti, hogy mindent megbocsássunk neki?
Joga van mindenhez?
GÁBOR
Majdnem mindenhez...
Nézze csak, Rachel, okozzunk fájdalmat a maga drága kicsi lányának azzal, hogy elmondjuk neki, mi történt itt az éjszaka?
Jó, én tudom, hogy Berenice okos, edzett, modern lány, de mégis.
Gondolkozzon csak rajta, hogy fognánk hozzá?
El tudná maga neki mondani
(undorral)
" ezt" úgy, hogy ne piszkolja be, ne rémítse meg, ne alázza porig?
Szegény gyerek, milyen perspektívája nyílna benne minden szónak.
Mit sejtene minden betű mögött.
Hogy szégyellné magát.
Elvesztené minden szép dologba vetett hitét.
Nem, Rachel, nem tehetjük meg.
Elhiszem, hogy ez nem becsületes eljárás, de itt túlságosan sokat kellene fizetni a becsületért.
Akaszszuk szegre, Rachel, a tisztességet.
Inkább...
(a dámára néz, gondolkozik)
...inkább hagyjuk futni büntetlenül ezt a komisz természetű csikót.
A HÁZ ÚRNŐJE
(tehetetlen dühében az öklével fenyegeti a Vőlegényt)
Maga, maga!
GÁBOR
Majd holnap fölébred.
Könnyen, tisztán, mint a liliom.
Megfürdik.
Lejön a reggelihez.
Csupa harmat, csupa öröm.
Nevet.
Odamenjünk hozzá?
Elültessük benne azt a gyilkos rémületet?
Volna hozzá szíve?
A HÁZ ÚRNŐJE
Hazudjak?
GÁBOR
Csak hallgasson!
Kívülről kopogás
A HÁZ ÚRNŐJE
(idegesen)
Ki az?
NYOLCADIK JELENET
Voltak, a Dadus
DADUS
(félénken kinyitja az ajtót, bejön, a küszöbön megáll. Csak alsóruha van rajta, hálófőkötő, ahogy az ágyból kiugrott. Izgatottan suttog)
Méltósága, kérem...
A HÁZ ÚRNŐJE
Mi kell, dadus?
DADUS
A komteszka.
Kéri, hogy tessék odamenni hozzá.
A HÁZ ÚRNŐJE
(ijedten)
Ébren van?
DADUS
Felébredt a nagy ribillióra.
Csengetett.
Sehol senki.
Hun az a komorna?
A végin felkőttem, én mentem oda hozzá.
Szegényke, úgy meg van riadva.
Átfutott a méltóságához.
Lerúgta a papucsait.
Befeküdt az ágyba.
Istenkém, mint húsz esztendővel ezelőtt.
Megbútt a paplan alatt, csak a kis hajacskája látszik.
Mind azt mondja: anya, anya, hun van az anyám!
Hát tessen odamenni hozzá.
A HÁZ ÚRNŐJE
(aggodalmasan)
Tudja, mi történt?
DADUS
(a nagyon vén emberek félelem nélküli őszinteségével)
Hát annyit elmondtam neki, hogy...
(A Ház úrnőjének füléhez hajlik, súg valamit)
A HÁZ ÚRNŐJE
Jó, dadus!
Eridj, dadus, mondd neki, hogy nem úgy volt, ahogy először hallottad.
Nyugtasd meg.
Mondjad neki, hogy én is jövök mindjárt .
(Feláll)
DADUS
Repülök.
(Eltotyog)
KILENCEDIK JELENET
Voltak, Dadus nélkül
A HÁZ ÚRNŐJE
(Gábor felé)
Ez a vénasszony majdnem mindent kikotyogott.
Hát hogy hallgassunk most?
Mit mondjak?
GÁBOR
Akármit.
Hazudni kell.
Tagadni.
Most szent dolog tagadni.
Azt kell mondani a kicsikének, hogy a dadus rosszul hallott.
Szünet
Fogjanak rám mindent.
Az lesz a leghelyesebb.
(Nagyon könnyed akar lenni, de a szava megreszket kicsit)
Fogja rám.
Abból nem lesz semmi baj.
Én csak pacemaker*
A HÁZ ÚRNŐJE
(szeretettel Gábor vállára teszi a kezét)
Milyen derék ember maga.
(Nézi)
Milyen derék, szép férfi.
Miért is nem magába szeretett belé a lányom?
GÁBOR
(mutatja ezüst halántékát)
Belém?
Ebbe a fehér fejbe?
A HÁZ ÚRNŐJE
(melegen)
Ugyan!
Szamár beszéd!
Nem szeretem a kölyköket.
Több benzin van bennük, mint amennyi kell.
Meg aztán úgy van ezzel a fiatalsággal, mint a gyümölcsökkel.
Az egyiknek hosszabb a szezonja, a másiké rövidebb.
A málna, a szamóca éppen hogy elvillan nyár elején.
A nemes alma illatától pedig decemberben is tele lesz a szoba.
Én azt hiszem, hogy maga ilyen tartós gyümölcs.
Bőralma.
(Az urára néz, aki elaludt, amikor a jelenet kezdett csöndesedni és most diszkréten hortyog. Mérgesen rajtaüt)
Kelemen!
A Ház urának feje félrebillenve. Fújja a kását
A HÁZ ÚRNŐJE
(sziszegve)
Hallatlan!
Ez megint alszik!
El tudott aludni "most ", "ebben" a helyzetben.
GÁBOR
(lecsillapítja)
Hagyja!
Ne bántsa!
Szegénykének fogytán van már az olaja!
A derbin, láttam, elaludt a finisben, amikor a lovak a távoszlopnál jöttek!
A HÁZ ÚRNŐJE
Azért mégsem hagyhatom itt.
Ha alszik, hát legalább az ágyában aludjon .
(Hangosan)
Kelemen!
A HÁZ URA
(felriad, mímeli, mintha ébren lett volna)
Figyelek!
A HÁZ ÚRNŐJE
(megvetően)
Figyel, figyel!
(Felemeli a hangját)
Gyerünk!
A HÁZ URA
(engedelmesen feláll)
Helyes, szívem.
Menjünk.
(Körülnéz)
De hogy az ördögbe kerültem én ide?
(Megdörzsöli a homlokát)
Micsoda álom, micsoda álom!
A HÁZ ÚRNŐJE
Jó éjszakát, Gábor.
Hát egyelőre kegyelem.
Majd meglátjuk...
A VŐLEGÉNY
(halkan)
Iparkodni fogok, hogy jóvátegyem...
A HÁZ ÚRNŐJE
(lesújtóan)
Tíz élet sem elég hozzá, hogy jóvá lehessen tenni vele az ilyen ocsmányságot.
(Hidegen biccent és indul az ajtó felé)
A HÁZ URA
Szervusz, Gábor.
(A Vőlegényhez jóságosán)
Szervusz, fiacskám.
(Odamegy a fiúhoz, és szeretettel megveregeti az arcát. Látszik, hogy fogalma sincsen róla, mi történt. Kedveskedve)
My darling boy.*
A HÁZ ÚRNŐJE
(már a küszöbről, haragosan)
Kelemen!
Maga megőrült?!
Talán nem tudja, hogy mi történt?!
A HÁZ URA
Én ne tudnám?
Hát hogyne tudnám.
Csak nem akarom elmondani.
(Ravaszul kacsint)
Az én titkom.
(Eltotyog a Ház úrnője után, aki dühös gesztust csinál a küszöbön)
TIZEDIK JELENET
Gábor és a Vőlegény
A két férfi, amikor egyedül marad, némán egymásra néz. A Vőlegény nem bírja el Gábor pillantását, lassan lesüti a szemét, odasompolyog a falhoz, eloltja a nagy villanyt. Most megint csak az éjjeli lámpácska ég
GÁBOR
Nem sül le a képedről a bőr?!
A VŐLEGÉNY
De igen.
Nagyon szégyellem magam.
Nagyon.
(Leül az ágyra, Gáborra néz)
Köszönöm, öregem, hogy mellém álltál.
(Hangsúllyal)
Hogy éppen "te" álltál mellém.
Nem vártam.
(Spontán)
Hogy milyen bámulatos ember vagy te!
Csudállak!
GÁBOR
Ne hízelegj.
Nem miattad tettem.
Őérette.
Magamért.
A VŐLEGÉNY
Mindegy.
Azért én őrült hálás vagyok.
Tudod, abban a pillanatban, amikor úgy nézett ki a dolog, hogy vége mindennek, egyszerre megfájdult a szívem.
(A Menyasszonyra céloz)
Mintha ott állott volna előttem ő.
Olyan fehéren.
A kicsi orrocskája olyan szomorúan pisze.
A szemével panaszosan nézett rám.
Rémes.
Micsoda butaság lenne elveszíteni egy ilyen marhaság miatt... szeretem.
GÁBOR
(gúnyosan)
Szereted?
A VŐLEGÉNY
(hevesen)
Igenis.
Szeretem.
Te magad Mondtad, hogy mi Kendyek mind bolondok vagyunk fiatal korunkban.
De aztán ahogy megemberesedünk, benő a fejünk lágya.
Majd meglátod, az esküvőm után.
Majd meglátod.
Én is boldoggá fogom tenni az asszonyomat úgy, ahogy a famíliánkban mindenki.
Lesz gyerekünk, sok gyerekünk.
Ahogy te mondtad...
GÁBOR
(félbeszakítja)
Mondtam, mondtam... hazudtam!
Valami mentségfélét csak elő kellett ráncigálni valahonnan.
Nincs a mi családunkban egyetlen boldog asszony.
Szülnek, szoptatnak, híznak, butulnak.
Lent ülnek Gencsen, Marosdúcon, Barabolyon.
Vigyáznak a jószágigazgató körmére.
Lesik az esőt, hogy legyen a mindenható basájuknak mit elverni a kártyán, turfon... színésznőkre.
Szegény asszonyok, látom a rémült szemüket, amint az urukra néztek, ha őméltóságuknak néha haza tetszett ugrani egy kis pihenésre, nagy mulatás, vagy nagy kártyaveszteség után - katzenjammeresen.
Ó, ahogy a fajtám ismerem, még azt is feltételezem, hogy a mi családunkban divat az asszonyt megverni, pipával, nadrágszíjjal... hiszen Gazsi bátyánk még meg is serétezte a feleségét, egyszer, dühibe, amikor a vendégei húszezer forintot nyertek tőle ferblin.
A VŐLEGÉNY
Gazsi bácsi régimódi ember.
GÁBOR
Te sem leszel más, mint ő!
Miért?
Mivel vagy nála több?
Ő agarászott, te autót vezetsz.
Hasonlítasz is hozzá.
Mesélik, hogy legénykorában nem maradhatott meg tőle nőcseléd a házban...
Mindeniket... pfuj...
Még valami ocsmány betegsége is volt.
Nyavalyássá tette a feleségét egész életére.
A szegény Eliz...
(Egyszerre gyanakodva a Vőlegényre néz, más hangon)
Te, nincs neked valami bajod?
" Olyan ?"
A VŐLEGÉNY
(megsértődik)
Áh!
Cc!
Hogy gondolsz ilyet!
GÁBOR
(megkönnyebbülten)
Hála Istennek.
Talán ezzel mégis több vagy, mint a többi siheder az évjáratodból.
Micsoda termés!
Hogy lehet, hogy nemes fákon ilyen komisz vackor teremjen?!
Te!
(Megvetően)
Charleston-király.
(Menni készül)
No, elég volt, aludj, ha tudsz.
A VŐLEGÉNY
(könyörög)
Nem, ne menj még el, Gábor!
Szidjál össze, ahogy csak akarsz, de ne hagyj itt egyedül.
Olyan rémes gondolataim vannak.
Egész éjszaka nem fogom behunyni a szememet...
GÁBOR
Te?
Hortyogni fogsz már egy negyedóra múlva.
A VŐLEGÉNY
(köti az ebet a karóhoz)
A szemem nem fogom behunyni.
Becsszavamra.
Nincs valami altatód?
GÁBOR
Nincs.
Virrassz.
Furdaljon a lelkiismeret.
Ez talán használni fog.
(Az ajtóhoz megy)
A VŐLEGÉNY
(rimánkodva utánakiált)
Gábor!
Ne menj!
Borzasztó lesz ez az álmatlan éjszaka...
GÁBOR
Talán elringassalak?
Eh!
(Becsapja az ajtót. El)
TIZENEGYEDIK JELENET
A Vőlegény egyedül
Vőlegény egyedül marad, végigzuhan az ágyon és komikusán nagyot, hangosat sóhajt. Pár pillanatig Mozdulatlanul fekszik mint egy darab fa, aztán kinyújtja a kezét és eloltja a kis állólámpát anélkül, hogy a fejét felemelné a párnáról. Tökéletes sötétség borul az egész színpadra, amelynek hátterében, abban a pillanatban, amikor a villany elalszik, megjelenik a nyitott ablak négyszögletes alakja az ég csillagokkal teliszórt, sötétkék szövetével. Most 10-15 másodpercig néma csönd uralkodik. Csak az ablak négyszögében változik egy-két szép fényhatás, hogy a közönség figyelmét lekösse. Aztán a vaksötét színpadon, mindent betöltve, mint a lónyerítés felharsan az „álmatlan éjjeltől rettegő”, a „lelkifurdalástól gyötört” Vőlegény egészséges, hangos, szinte mennydörgő hortyogása
FÜGGÖNY
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE