MÁSODIK RÉSZ
A beteg királylány
(Nagy terem. Két oldalt nagy fekete ajtók s óriás fekete keretű tükrök szakítják meg a fekete kárpitok sorát. A fényes padlón fekete szőnyegek. Közepett két hosszú sorban a néző felé lámpák oszlopai, melyek a termet három hajóra osztják. A lámpák akkor kezdenek sorban egyenkint kigyúlni, mikor a függöny felgördül. A háttérben óriás kétfelé osztott fekete bársony függöny, mely egy kisebb belső termet (mintegy alkovot) egész szélességében eltakar. A függöny mellett, a nézőnek jobbról egy régi, óriás, csodálatos óra, mindenféle arany zodiákusokkal.)
(A hátsó nagy függöny közepén, a választéknál egy nagyon fehér kis kéz jelenik meg, vakító fényű gyűrűkkel. Láthatólag ő húzza el a függönyt jobbfelé, míg balra lassan, magától húzódik el. A belső kisebb terem közepén, ahova néhány lépcső visz, látható a királylány vakító fehér és gyönyörű arca, sötét háttérben, mely alig jól kivehető. Sötét és csodálatos, bőven] terjengő ruhában ül, úgy hogy a ruha egészen körülveszi, jobbra és balra két apród, akik láthatólag hordják a ruhát, mikor jár. Mögötte egy kis majom, talán szintén uszályhordozó, arcokat vág. Balra arany rúdon tarka papagály. Jobbra, az előtérben, óriási és gyönyörű kutya, gyémántos nyaklánccal, igen komoly. A királylány előtt, meghajolva, a főudvarmesternő és nevelőnő.)
A FŐUDVARMESTERNŐ
Kívánja felséged,
hogy bebocsássam a török követséget,
mely nem akar addig innen tovamenni,
amíg nem tudhatta tiszteletét tenni
felséges királyunk egyetlen sarjánál?
A NEVELŐNŐ
Felséged nagy lány már:
tudhatja, királyi magas születése
kötelességet is...
(Az előtérben egy ajtó nyil és a lakáj jelent.)
(Az orvosok bevonulnak írnokokkal, akik nagy protokollusokat tartanak a kezükben. Egyszerre függönyök mögül és mellékszobákból előjönnek a királylány gondviselői: dajka, udvarhölgyek, ápolónő, komorna és mások; ezek a fődvarmesternővel és nevelőnővel együtt mind lemennek az előtérbe, a nagy teremnek a néző felőli sarkába, ahol az orvosok kikérdezik őket és az Írnokok jegyeznek.)
ELSŐ UDVARHÖLGY
Harmatból is élhet, mint virág a száron.
MÁSODIK
De hisz ajka széle sem volt a poháron.
ORVOS
Receptet. (Az írnokhoz) ön írja, amíg én diktálom
(Roppant fontoskodva, az írnok írja.)
Étel, ital, álom: szükséges e három.
(Az ápolószemélyzet egymás között tárgyalja a dolgot.)
ÁPOLÓNŐ
A saját kezemmel puhítom az ágyát.
EGY ORVOS
(ujját feltartva, nagy tekintéllyel):
De legelőbb fel kell kelteni étvágyát.
(Ezalatt az orvosok egyenkint felmennek a beteghez, megtapogatják az üterét, megnézik a nyelvét és azután fejcsóválva visszajönnek.)
FŐORVOS
Egyszóval kimondjuk, (az írnokhoz) ön írja, barátom:
Orvos i jelentés . Hivatalból. Dátom:
Király villájában a Balaton partján.
Folyó év satöbbi, cseresznye évadján
Királyi betegünk állapota váltó...
FŐORVOS
(mérgesen):
... tátott: s így határoztatott
(meg kellvén szüntetni ezt az állapotot)
tekintve, hogy a test úrnője a lélek,
s nem lehet a test ép, hol beteg a lélek,
amilyen az úrnő, olyan a szolgáló
s fordítva is áll az in corpor e s a n o:
a betegnek lelkét felvidámítandók
jöjjenek áktorok, bohócok és bangók,
törpék, szemfényvesztők és efféle mások!
Diktum. Aláírva: Minden fakultások.
(Az orvosok kivonulnak.)
A KIRÁLYLÁNY
Mindig ez unalmas játékot tekintsem,
mikor úgy szeretnék...
A KIRÁLYLÁNY
Mindig e színészi, rossz komédiákat,
ez ostoba, mázolt, hazudott világot,
mikor úgy szeretnék...
AZ ÁPOLÓK
(nagy örömmel és várakozással)
A KIRÁLYLÁNY
Óh dadám, úgy szeretnék — élni'
(Mind csalódottan elfordulnak.)
A FŐUDVARMESTERNŐ
(Látva, hogy a lakáj jelenteni készül, rendelkezik.)
(A fekete kárpit lassan, látszólag magától összecsukódik.)
(A művészek bevonulnak.)
AZ UDVARI KÖLTŐ
Óh minő hangulat: e fekete fészek!
A SZALON-SZOCIOLÓG
Költők és színészek!
érzik -e önök most azt, amit én érzek?
mikor a közönség, mely eddig lenézett,
észreveszi azt, hogy szüksége van ránk is,
valód i szüksége és materiális,
mint az orvosságra, vagy a táplálékra,
nem mint a gyereknek a henye játékra.
EGY ORVOS
Csakhogy ugyan eddig uraim nem sok a
hatás a betegre.
A SZOCIOLÓG
Annak is az oka
talán a művészi nevelés hiánya.
A SZOCIOLÓG
Királyi nevelés nem inti m eléggé.
A STRÉBER MŰVÉSZ
Ügy vélem, a hiba mégsem a felségé,
hanem a kontárság...
ELŐBBI
... áll neki útjában, hogy kifejlődhessék
a művészi érzék.
NEGYEDIK
Amelytől a valódit, készet
nem ismeri jól meg, aki nem ért hozzá.
ÖTÖDIK
Az utánzó, ki a nyelvet modorossá...
HUMOROS
Borúban kéjelgő pózos pesszimista.
MODERN
Csinált népiesség, elavult és vánnyadt.
KONZERVATÍV
A Nyugatról jött új, beteges irányok.
MODERN
A vérit a művész, az életit adja!
L'ART POUR L'ART
Legyen hideg szobrok, dús remekek atyja.
A SZOCIOLÓG
Szóval nagy a szükség erős kritikára.
LAKÁJ
(jelent):
Meseország felséges királya!
(A művészek felállnak kétoldalt, a király közöttük megy a belső terem zárt kárpitjáig. A királyt kíséri az első felvonásban látott kíséret. Vele jön a pásztor, aki szerényen ül a művészek közt az utolsó helyre.)
NEGYEDIK
Egy tipikus félszeg vidéki poéta.
(A fehér kéz újra megjelenik és a fekete kárpit széthúzódik. A király felmegy a lépcsőn, homlokon csókolja leányát és leül egy arany trónra. Az udvaroncok nézőkül elhelyezkednek.)
ÖTÖDIK MŰVÉSZ
(még mindig a pásztort szólja):
A KIKIÁLTÓ
Az első szám: Don Guriga, zsonglőr.
DON GURIGA
(Selyem blúz és bugyogó; fellép, amit mond, teszi is.)
Golyómat a tálon, tálomat a vállon,
vállamról karomra guri-gurigálom.
Vállam pereméről karom peremére
kereken gurítom szemek örömére.
Párosan a lapdám egyre lebegőben
odanézz: már három jár a levegőben.
Karomon kereken gurul kereken ki
tudom a játékot, mit kívülem senki.
Guruló golyóim egemen a bolygók
nem üres ügyesség: vérem után forgók
s gyűrűként tányérnak kergetve a szélén
könnyű gurulásuk lélekbeli élmény.
Nosza perge párom, párom után három,
hármamat a tálon, tálomat a vállon
mint valami felleg, mint valami álom,
körbe kavarodva guri-gurigálom.
TURPI
(törpe)
Az eget nem vívom, se magas problémát,
megvetem a modern, a vívódó témát,
föl nem akarózom, nem is affektálok,
nem magas a sarkom, még székre sem állok:
az én levegőm csak a piciny valóság,
törpe szívek élte, az egyszerű jóság
és e kicsiségben nagyobb a művészet,
mint kik az óriást mind játszani készek:
aki el nem hinné, csinálja utánam.
A KIKIÁLTÓ
Következik Uj Don, ki kötélen táncol.
(Két lámpaoszlop közt kötelet feszítenek.)
ÚJ DON
(fellép a kötélre)
Én vagyok a költő, ki egeket ráncol,
(Egyensúlyozó mozdulatokkal simogatja a levegőt.)
fennlebegő fürtöm levegőben vész el,
kapdosom a semmit ingadozó kézzel.
Építek a légből palotát magamnak
és az üres szélből vánkost a nyakamnak;
nem érem a földet banális sarokkal,
kerülöm, mit bírnék megfogni marokkal
nem nyúlok én ahhoz, amihez nyúl más is
elemem extázis, művészetem hasis.
Könnyű nekem járni a magas fonálon,
mert könnyű a lélek, s vékony a test nálam.
EGY MODERN MŰVELTSÉGŰ UDVARONC
EGY MÁSIK
(a modern műveltségűhöz):
Nem is érteni kell, mint érzeni inkább.
A KIKIÁLTÓ
Negyedik szám: Zéta Éta Théta!
(Suttogás a közönségből.)
A nagy filozófus.
ZÉTA ÉS THÉTA
(Hegyes süveg, bő fekete öltöny, planétajeles szalagokkal, mint a százesztendős jövendőmondó.)
Krisztus után háromezredik esztendő:
ezer új csodákat hozhat a jövendő.
(Szakállába morogva):
Epakta . . . Aranyszám . . . Hold kulcsa . . . Vasárnap
betűje .. . Szaturnusz rossz gyűrűi járnak.
De nem a Szaturnusz az időnek rosszát,
sem üstökös égen, csak a lelkek hozzák:
a modern lelkekben csírázik a válság
s kihajtja virágát a százados álság.
Tanuljatok ezért nem élni időben,
nem élni a múltban, nem a jövendőben,
nem élni a húsban, mely maga az átok,
mely bűnbe s halálba vitte a világot,
nem élni személyben — külön élet semmi —
hanem a nagy lélek bölcs részei lenni
mely egy az anyaggal és végtelen élet
s amelybe feloldva töredék személyed
lel az örök honra, haláltalan utra:
ezt hirdeti Krisztus s tanította Buddha.
HARMADIK HANG
(folytatva):
... vallja a transzcedens Kanti szabadságot.
NEGYEDIK
Valamennyi stilre s eszmére hajlékony.
ELSŐ
összeszurkáltatja
magát és sebeit világgá mutatja.
MÁSODIK
Minden pici tücske mély sebet üt bőrén.
ELSŐ
Bőrét addig huzigálja,
amíg a mellén lesz vörös seb a szája.
MÁSODIK
Ez az igaz líra, ahol az ajk egy seb.
ELSŐ
ő az aki hangot ad a halott tárgynak.
NEGYEDIK
És az anyag lelke lelked előtt megnyil.
ÖTÖDIK
Sun t lacrima e rerum , dalolá már Vergil.
EGY BOHÓC
(gúnyosan):
Még tán Szcitiábót hozta Magyar s Hunor!
MÁS
Felejti, ha hallja, akit csak a bú nyom.
(A király halkan beszél a kikiáltóval. Nagy várakozás.)
A KIKIÁLTÓ
Király őfelsége bölcs akaratjából
most elbocsáttatik mind e művésztábor...
(Nagy mozgás, ideges suttogások.)
A SZOCIOLÓG
Hiába, valódi
művészt ma sem érthet a világ.
A KIKIÁLTÓ
Kivéve,
ha művészetének telje s sikerére
a fejét rá merné tenni...
(Nagy mozgás.)
A KIKIÁLTÓ
Mert az a felségnek mától a szándéka,
hogy aki a lányát vidítni próbálja,
ha sikerül, övé fele kincse s lánya,
de ha unalommal nézi a hercegnő:
fogadja a fejét vérpadon a teknő.
(Konsternáció.)
HARMADIK
önbecsülő szellem
nem tehet ilyesmit.
ÖTÖDIK
A művészi érték nem függ a hatástól.
A KIKIÁLTÓ
Kéretik a kürtös kürttel olyasformán
jelet adni hármat, mint a lovastornán.
(Kürtszó)
Egy bajnok előre feliratkozott már.
(Újabb konsternáció. Második kürtszó.)
(Harmadik kürtszó. A pásztor előlép.)
A KIRÁLYLÁNY
(felkönyököl):
Életedet, ifjú, veszteni nem féled?
A PÁSZTOR
Ha gyenge a nótám, nem élet az élet.
Ha dalomra lelkek madara nem rebben,
lelkem tüze nem gyújt tüzet a szemekben,
s szavaim kaviccsát szám hasztalan ejti,
s a szivek tavának gyűrűit nem kelti:
annyi a lelkemnek, mint aki van halva.
A KIRÁLYLÁNY
Életedet, ifjú, felteszed egy dalra?
A PÁSZTOR
Dalra teszi éltét minden igaz dallos,
s ha dalolni gyenge, jókor jön a pallos:
de ki a pallossal mer szembe dalolni,
nem lehet az gyenge, nem lehet az talmi
dalnak katonája, hősen megy a dalra
és kész a halálra, vagy a diadalra
s mint a nap erejét élezik az árnyak,
élesíti éltét árnya a halálnak,
halálos életre gyul daloló szája:
az élet ösztöke a halál kaszája.
A KIRÁLYLÁNY
Életedet unod, azért nem tudsz félni.
A PÁSZTOR
Dicsérem a halált, mert szeretek élni.
Halál az Ízetlen életben a fűszer,
s a nulla, amelytől becses a szám tízszer,
örök élet égne, mint könny kisiratlan
s hiu teher volna, mint gyapjú nyÍratlan:
enyhület és gyémánt a könny ha kisírjuk
és vagyon a gyapjú csűrben, ha lenyírjuk.
S mi a dalos kincse? mi a dalos gyapja?
minden szava, melynek a lelke az apja.
Ha ezt bevihetjük a jövő csűrébe,
mehetünk aludni a sírnak űrébe
s majd akinek nem szól a szivében ének,
a mi gyapjúnkból sző ruhát a lelkének.
A KIRÁLYLÁNY
Pásztorra vallanak szavad és ruháid.
(A lámpák hirtelen elsötétednek.)
EGY MÁSIK NŐI HANG
Miféle vörös ember áll itt?
(A háttérben, a trónusok mögött, ahol még egy láng csillog, feltűnik egy tetőtől talpig vörösruhás férfi, szemmelláthat óla g a bakó.)
A PÁSZTOR
Te vörös vendég a fekete teremben,
Köszöntelek, új szin, szinivó szememben.
Ruhádat a festő jó szinre festette,
hogy nem feketének, de vörösnek vette:
mert vörös a hajnal és vörös az alkony,
a halál a sebben, az élet az ajkon;
vörös az ég, mikor a madárka lelke
fekete fészekben ébred az életre...
A PÁSZTOR
... mint gyerek a bölcsőn, mint hajós a bárkán;
s vörös az ég, mikor juhaimnak szőre
megtérve aranylik a messze mezőre
s fejhajtva a sorban ájtatosan...
A KIRÁLY
(önkénytelén folytatja)
... egy régi zsolozsmát bólintva mekegnek...
A PÁSZTOR
Igenis, királylány, én vagyok a pásztor,
jöttem palotádba kecskéstől-birkástól,
de a birkám szőre csoda-csoda sárga:
én vagyok a pásztor — s te vagy a madárka.
Fekete fészekben, a barna bokorban
látsz ugy -e, vörös fényt —?
A KIRÁLYLÁNY
(hunyt szemmel)
A PÁSZTOR
A barna bokorban, fekete fészekben
hallasz ugy -e, hangot — ?
A PÁSZTOR
Én jövök tehozzád, lélekhez a lélek,
ki rég a mezőben helyetted is élek:
hangom az a halk hang, lelkem a vörös fény;
bűvölt palotádba halálos az ösvény,
de ezer halállal szembe vigan szálltam
kincsemet elhozni, mit teneked szántam.
A KIRÁLYLÁNY
Pásztorfurulyádat vártam is ám régen —
A PÁSZTOR
Pásztorfurulyámat eltörtem a réten.
Eltörtem a réten hitvány furulyámat
s egyedül lelkemmel indultam utánad.
Kifaragtam lelkem mint egy csodaládát
s számodra beloptam az Isten világát
s mint méhe a mézet, rejtettem, a lépben
s hozom amit láttam, hozom amit éltem.
A KIRÁLYÁNY
De mit is láthattál a bus legelőkön,
mit is élhettél ott a puszta mezőkön?
A PÁSZTOR
Láttam a szép hajnalt és éltem a reggelt,
mikor a nap, mint egy nagy lusta gyerek kelt
s álmos kerek arcát kidugta pirossan
egy nagy sima selyem paplan alól lassan.
Ezer apró fodra van a nagy paplannak
s hívják a tudatlan népek Balatonnak.
(Ezalatt teljesen sötét lesz és semmit sem látni, csak a királylány fehérségét, aki lassan, öntudatlan kibontakozik a bő sötét ruhákból és fehér köntösben kikönyököl — és mögötte, a bakó felé, határozatlan vörös fényt, mely lassankint távol hajnalpír és felkelő nap látszatát ölti.)
Láttam a nagy paplant hányódni sok este,
mintha a lefeküdt nap óriás teste
alatta aludna vad, nyugtalan álmát.
(Világosul. A nap felkel a Balaton partján.)
S láttam üvegsimán, mint egy szűzi párnát.
A KIRÁLYÁNY
(felemelkedve; a trón eltűnt)
De mi ez? hol járok? Az apám nem látom!
A PÁSZTOR
Egyedül vagyunk már az egész világon.
Nem vagy te királylány: ma velem vagy pásztor.
Nézd: a juhaimat terelem mint máskor
de a magam nyáját; és a legszebb bárány
a tied lesz egy szép mosoly édes árán.
Hallga, harang! ott ég a toronynak gombja:
mostan az anyókák mennek a templomba.
De a mi templomunk ez a magas égbolt:
eztán a tied lesz, — eddig az enyém volt.
Amoda a ménest hajtják ki a tóra,
a csikósok hajtják hajnali itóra:
kapar a mén lába és a habot hányja —
de itt a mi partunk tiszta kavicsbánya.
Amodább bokros hely őriz üde titkot,
bokrok alól mélán villog a viz itt-ott:
meztelen ott sokszor fürdik a parasztlány,
karmolja a fent sás barna húsát aztán
Még ha tovább nézel, meglátod a nádat,
napos templomodban sipos orgonádat:
este kel itt ének: felzengnek a gémek
s ezer síp a nádszál kezében a szélnek
és az egész tájat betölti e siphang,
s szól a harang: Bim bam; s szól a kolomp:
Kling klang.
Beljebb a vető vet; s a lenyugvó naptól
vörös a kéz, mellyel kebelébe markol:
mintha a szivébe markolna a körme
és a saját vérét szórná ki a földre.
Lásd, édes igy reggel képzelni az estét:
ebben az órában térnek meg a kecskék
a deszkakarámba; — ebben az órában
gyul a tűzhely lángja a messze tanyában
s láthatatlan ott ül a lobogó tűzben,
mint hajdan az égő bokorban, az Isten.
Pásztortűz a parton, hűsíteni hevét,
bemártja a tóba sok lobogó nyelvét,
s hogy eladja pénzért a piacon holnap,
készíti a pásztor havát a túrónak.
Minek neki a pénz? Selyem keszkenőre.
Minek a keszkenő? Egy szép szeretőre.
Ha feljön a csillag, bokrok alatt várja:
Isten adja, ő lesz szüret után párja,
mint dupla fa törzse összenőtt a réten,
mint az ikercsillag összerezeg égen.
Látod, ez unalmas, e puszta mezőkön
ezer itt az élet e bús legelőkön —
A PÁSZTOR
Itt sző az élet ezer szála —
és ezer életnek ezer a halála.
Mert ami csak élhet, mind a halálért él:
a bogár, amelyre gondtalanul léptél,
a virág, amelyet szedtél a köténybe,
és amit az ajkad ízlelt, a kökényke,
a csillag, amely most elbútt a mennybolton,
a pásztortűz, mely majd este gyul a parton,
a nád, amely, hogyha nem fuj a szél, hallgat,
a szél, amely néha éjeken át jajgat,
mint élet és halál —
A KIRÁLYÁNY
(megfogja a kezét):
Pásztor, kezdek félni. . .
A PÁSZTOR
Madár, kiröpültél kalitodból élni!
A KIRÁLYÁNY
Nem, dehogy is félek, leülök a réten;
virág süt ölemben, nap nyílik az égen.
Ülj le ide mellém, pázsit tetejére:
hadd kötök koszorút dalosom fejére.
Korona lesz ám ez! gyémántja a harmat:
réti király, de szép a te birodalmad.
A PÁSZTOR
S tudod -e hogy én e birodalmat únom?
A PÁSZTOR
Igen. És ha szememet lehunyom,
egy más birodalmat fest lelkem az éjre.
A PÁSZTOR
Tűzzel feketére
festem egy még élőbb birodalom álmát
s a jegenye helyett festek bele pálmát,
puszta cserény helyett tornyokat és házat,
s az egészség helyett festek bele lázat;
a szegény helyett, ki vérrel veti földjét
és este fáradtan öleli tört hölgyét,
festek bele népet, mely lelkes a kéjben
s hüsül a hő napban, s hevül a hűs éjben.
Mikor a Balaton sima és töretlen,
mint egy szürke tükör zöldszinű keretben,
vagy ha befagy télen, mondom: De jó volna,
ha ez a tó táncra tükörpalló volna!
S mikor a Balaton nagy tornyokat épit
s kezeit felhányja haragban az égig,
mint bábeli pallér, mondom: De szép lenne,
ha ez a zivatar a szivemben lenne
Áz én muzsikusom a haragvó hullám,
s a világon napnál szebb nekem a villám
s lelkemet a vágyam oda-oda húzza,
ahol a villanytól világos az utca.
Fuss messze, ne nézz rám, te fehér királylány:
beteg az én lelkem, mint mételyes bárány;
kerülj ki, mert tőlem elkapod a vágyat,
s beteg álmok ágya lesz a te bús ágyad.
A KIRÁLYLÁNY
Dehogy is kerüllek, én betegem, árvám,
dehogy is ér téged egyedül a járvány.
Vagy te egészséges, vagy betegek ketten:
betegedni szivem teveled nem retten.
Megapollak csókkal, ápollak is jókkal,
dalra vigasztallak szerető szép szókkal.
Lásd ma zsibong minden, ma méhraj a lelkem.
Tavasz van: a méhraj kiröpült a kerten
és most tele mézzel: ízleld meg a mézét!
(Megcsókolja.)
A PÁSZTOR
Most szép az az élet, szép a világ!
A PAPAGÁLY hangja
(belerikácsol)
(A pásztor felkapja kucsmáját és dühösen a hang felé vág. Minden elsötétül.)
A PÁSZTOR hangja:
Te ostoba, te csúf, tarka gyalogszárnyas!
(A nagy terem kivilágosul a két sor lámpával. A királylány zavarodottan áll fehér ruhában. A sötét ruha a trónuson látszik. A papagály rúdja mellett a földön hever mozdulatlan.)
A KIRÁLY
Madaram, mi történt? Jer ide apádhoz!
A KIRÁLYLÁNY
(apja elé omlik):
Óh apám! remélek, szeretek és félek.
Apám! meggyógyultam! beteg vagyok! élek!
(Függöny.)