Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bornemisza Péter
Tragoedia magyar nyelven, az Sophocles Electrájából
Keletkezés ideje
1558
Felvonás
5
Jelenet
27
Megszólalás
440
Mondat/Sor
880
Szó
9013
ACTUS SECUNDI
SCENA PRIMA
Mester, Orestes.
MESTER.
Az Úristennek, édes fiam, Orestes, te nagy hálaadással tartozol, hogy árvaságodban csudaképpen, az ő jóvoltából tereád gondot viselt, és immár emberkorba nevelt, szép ajándékival szeretett, híred-neved ez világon kiterjedt, szép termeted, jó vitézséged, tökéletes emberséged, urak közt és királyok közt kedves életed.
Erről és sok egyéb ajándékiról illik, jó fiam, gyakorta megemlékezned.
ORESTES.
Őfelségének mint uramnak, teremtőmnek nagy hálát adok minden velem való jótéteményéről.
De, édes Mesterem, miért tőn most kegyelmed erről emlékezetet?
MESTER.
Azért, hogy megértenéd, minemű kegyelmessége volt őneki tehozzád.
ORESTES.
Minemű volt, édes Mesterem?
MESTER.
Majd megérted, jó fiam.
A te atyád, Agamemnon király volt, nagy hatalommal bírt, igen jámbor ember, nagy eszes ember, nagy tökéletes és nagy kegyelmes volt.
Immár jó korbeli ember vala, hogy Trója alá hadat hirdetnének, oda nagy tisztességgel, mint királynak illik, elkészüle, akkor te bölcsőbeli gyermek voltál.
Meddig atyád hadakozott, addig az te anyád Aegistusszal, az te rokonoddal összeadja magát.
Ez két lator, hogy így szóljak, szegín uramra, atyádra tanácskoznak, hogy mihent megjőne Trója alól, mindjárt elvesztenék.
ORESTES.
Ezt, édes Mesterem, hallottam ezelőtt is, de soha nem értettem íly nyilván.
No, osztán?
MESTER.
Halld meg csak, jó fiam: arra kezdem elöl, hogy jól megértsed.
Atyád mihent megjüve, nagy lakodalmat szereznek, estve, vacsorán jól megrészegítik, önnönmaga anyád egy bárddal fejét vötte.
Immár húsz esztendeje, hogy Aegistushoz adta magát, az atyádét mind eltékozlották, az községet eldúlták.
Elnyomorodtak, elkeseredtek szegények, csak tebenned egyedül Isten által vagyon minden bizodalmuk.
ORESTES.
Bezzeg, kegyetlen asszony az én anyám, hogy azt merte mívelni.
Engem ki küldött volt ide Strophiusnak, hogy feltartson?
MESTER.
Ím, megbeszélem azt is.
Az te kegyetlen anyád, hogy szegín atyádat elveszté, téged is el akart rökkenteni.
Mert mind félt ezen, hogyha te felnőnél, atyád haláláért bosszút állanál.
De az te nénéd, az Electra, kiről gyakorta emlékeztem teneked, mikor eszébe vötte volna anyád incselkedetit, az bölcsőből elorza, és titkon, nagy sírva énhozzám hoza, kére ezen a nagy Istenért, úgy viselném az te gondod, mint régi szolgált uramnak gyermekének.
Én azért nagy röttegve általsieték Strophiushoz, itt őnála mely szorgalmatossággal, mely nagy szeretettel viseltem az te gondod, te magad, jó fiam, bizonyságom lehetsz.
ORESTES.
Úgy vagyon, édes Mesterem: kitől, ha az hatalmas Isten éltet, mindörökké meg akarok emlékezni.
MESTER.
De hogy rövideden megértsed, ezt azért mondám, hogy megemlékeznél a te szegín, nyomorult népeidről, immár igaz ideje volna az te atyád halálát megtorlanod, igaz eléggé sípolának az máséból.
ORESTES.
Erről, édes Mesterem, én magam is nagy sokat gondolkodtam, de egyebet rajta nem találtam, hanem hogy te magad előszőr kémlenéd meg atyám házát.
Tudom, hogy ennyi időtűl fogva nem láttak, meg sem esmérnek.
Azért, ha neked tetszik, menjél.
MESTER.
Csak mit használjak, jó fiam.
Kész vagyok mindenre.
ORESTES.
Ha jóváhagynád, ezt adnám tanácsul: hogy magad meg ne jelentenéd, de tettetnéd, hogy már Phoceus-beli tartományból Phanoteus küldött volna követségül; most vélek nagy barátságot tartanak, könnyen meghiszik követséged.
Azmint szebben, jobban tudod, édes Mesterem, úgy szerezd minden dolgunkat.
Egy cseppet sem gondolok vele, bár halálomat költsed, hogy már az kocsiról nyakam szakadt volna, és az úton volnának az holttestemmel, hogy atyám koporsójába vinnék temetni, és téged elöl elbocsátottak volna örömet mondani.
Ezt ha hallják, örömökbe semmit nem vigyáznak, avagy igen keveset, inkább őket osztán megtapasztalhatjuk.
MESTER.
Bizony, jól gondoltad, édes fiam, ez énnekem is igen tetszik, hiszem ugyan, az Isten vezérlett téged erre, hogy teáltalad az förtelmeseket megbüntesse.
De én elmegyek, azmint én tudom, szorgalmatoson gondot viselek reá, te járj az te dolgodba.
ORESTES.
Menjél, édes Mesterem.
Isten viseljen meg békességgel, járj jó szerencsével.
Én addig az társasággal edényeket szerzek, kibe hogy már az tagokat visszük utánad.
SCENA SECUNDA
Orestes.
ORESTES.
Ugyan érzem szívembe, hogy az Úristen jól adja az mi igyekezetünket.
De minthogy ennek előtte őbenne volt bizodalmam, most is csak őhozzá folyamodok.
Örök, mindenható Úristen, kinek irgalmas szeme vagyon minden nyomorultakon és rettenetes ostora minden vakmerő, fertelmes emberen, könyörgök teneked, én édes Istenem, ha teneked kedves, vígy be békességgel országomba, és mutasd meg az én kezemnek általa, hogy te az bűnért bosszúálló Isten volnál.
Jelentsd meg hatalmasságodat, hogy te íly kicsiny szolgádnak általa megronthadd, megverhedd az felfuvalkodott, hatalmas királyt, kiért én tégedet mindörökké tisztellek és szolgállak, mint uramat Istenemet.
Halljátok -e, ti jertek utánam, majd megmondom, mit kell mívelnetek.
SCENA TERTIA
Clitemnestra, Chrisothemis.
CLITEMNESTRA.
Immár húsz esztendeje, hogy bánat az én szívembe nem esett volt, nagy kedvemre, nagy gyönyörűségemre éltem.
Ím, ez éjjel annyira elröttenek álmomba, nem tudok hova lenni, ugyan reszketek ijedtembe, csak valami veszedelmet ne jelentene, kitül Isten oltalmazzon.
Elküldöm Chrisothemist az atyja koporsójához, az mi szokásunk szerint áldozzon nékie, netalán megkönnyebbülök.
Chrisothemis!
CHRISOTHEMIS.
Hallom, asszonyom.
CLITEMNESTRA.
Jöszte, édes leányom, vidd el ezeket atyád koporsójához, áldozzál vele, mert én azfelé sem kévánom mentem.
Hallod -e?
Mit sietsz?
Electrát is lásd mentedbe, mit csinál.
CHRISOTHEMIS.
Bizony megijedt most anyám, mely igen elsárgult, egyébkor nem volt neki szokása, hogy szegín atyámnak áldoztatna, de vélem, fúrják most neki az fejét.
De kicsoda jő ihon?
SCENA QUARTA
Chorus, Chrisothemis, Electra.
CHORUS.
Úristen, könyörülj az szegín nyomorult leányon, hallgasd meg kiáltását.
Mert az ő szeme éjjel-nappal meg nem szűn nagy könnyhullatástul.
CHRISOTHEMIS.
Mit beszélsz, Chorus, magadba?
CHORUS.
Lám, itt voltál, nem vöttem kigyelmedet eszembe.
Ím, búsulgok Electrárúl, elveszti nagy sírásba magát.
CHRISOTHEMIS.
Mit sírsz, édes néném mindörökké, mit jajgatsz, mit kesergesz íly igen?
ELECTRA.
Vajh, te bolond leány, bizony jobb volna, ha te is kesergenél.
CHRISOTHEMIS.
Csak mit használnék vele?
Látja az Úristen szívem állását, mely keserűségbe vagyok, hiszed -e, hogy én is nem sírhatnék, nem kiálthatnék?
De többet vesztenék vele, hogynem mint nyernék.
Nem ké-kénytelen annak kell engednem, azki kezébe vagyok?
Isten ne adta volna, lehetném bátor!
ELECTRA.
Ó, ki nagy bűn édesatyádrúl elfeledkezned, és a te dögös anyádnak szolgálnod!
Nem ezt fogadtad vala énnekem, hanem mindenbe együtt kesergenél velem; de nemhogy kesergenél, de engem is meg akarnál tiltani; nemhogy atyám mellett támadnál, lám, te is reá voltál.
Hopp mely kellemes bánat ez, kellemes sírás.
Együtt tobzódol az latrokkal, és úgy mint asszony, különb-különb étkekbe gyönyörködöl, énnekem meg csak az kinyérben sincs, azki vagyon, az is keserű méreg.
CHORUS.
Veszteg, az Istenért, mit tött ez teneked?
CHRISOTHEMIS.
Édes néném, ezből nem illik pirongatnod.
Mert én kicsinységemtűl fogva anyámhoz szoktam, azt kell mívelnem, azmit parancsol.
ELECTRA.
Meglölte zsák foltját, elmehetsz anyáddal, költs te is nevet reád, hogy atyádnak árultatója voltál.
CHORUS.
Csudálkozom, jó asszonyom, rajtad, hogy nem hagysz békét efféle szónak.
Nem ládd -e, jódat akarja ez neked?
CHRISOTHEMIS.
Ha tudtam volna, hogy megharagudjék, feléje sem jöttem volna.
Látja Isten, szánom.
Jószándékból jüvék hozzá, hogy jól gondolna magára, mert bizony gonoszul jár.
ELECTRA.
Gonoszul?
Ne gondolj te énreám!
CHRISOTHEMIS.
Én nem gondolok, de Aegistus gondol együld, jobb volna, ha felserkennél.
Mert gonosz szándékba hozád.
ELECTRA.
Isten vesztené ez hitván latrot, kigondolá szegín atyámat ez világból, tudom, hogy engem sem szeret.
CHRISOTHEMIS.
No, jó tanácsot adnék, ha eszedbe vennéd magad.
ELECTRA.
Micsoda az nagy jó tanács?
CHRISOTHEMIS.
Csak Isten mentett ma téged, hogy a király mind el nem vagdalt.
ELECTRA.
Miért?
CHRISOTHEMIS.
Mert anyád igen reád haragította, de elejbe esett, hogy itthon ne bántson, hanem vigyen el ki szeme elől oly helyre, hol soha napfényt ne láthass.
Azért Istenre esküvék, mihent az ebéd felkel, mindjárt vadászat örvével kimegyen, hogy teneked keressen helyet.
Azért meddig ő megjő, csak addig leszen az te életed, ha magadra nem gondolsz.
ELECTRA.
Hogy hagyál el, Úristen?
Hova tetted az én reménységemet, az Orestest?
Addig íra, addig izene, ím, ma, ím, holnap megyek, lám, Isten soha nem hozhatá, énnekem immár el kell vesznem.
Ha erre költ immár, nem gondolnék halálommal, csak jő vala ez el, ki mind értem, mind atyámért, hiszen, bosszút állana.
De jaj, elvesze, elvesze, nem tudom, hova lőn el, nincs immár semmi bizodalmam.
Vajh, Orestes, Orestes, hogy nem tudál megjőni?
Mit tettem én az latornak, hogy az én véremet is ki akarja színi?
CHRISOTHEMIS.
Ő nem bántana, de az nagy kiáltásodat nem tűrheti.
ELECTRA.
Nehéz az békának az dér.
Ha én nem kiáltanám ez nagy méltatlanságot, még az föld is kiáltana, de nem szánom az én atyámért halálomat.
Jaj, nem feledkezhetem Orestesrűl, bizony elfeledkezett ő énfelőlem.
Ó, arám, édes arám, elkésel.
CHORUS.
Hagyd el azt, édes asszonyom, meghozza az Úristen.
ELECTRA.
Késő dolog, nem bízom immár benne.
CHORUS.
Nem siet, nem késik az Isten.
ELECTRA.
Meghalok én addig.
CHORUS.
Megtart az Isten.
CHRISOTHEMIS.
Csuda nagy bizalma vagyon neki az Orestesben.
Nem tudja meggondolni, hogy nehéz neki, szegénynek íly hatalmas királlyal szembeállani, hanemha az Úristen csudaképpen cselekszik vele.
Az ajtót zördíti valaki, álljatok el innét, mert ihon jű az király.
SCENA QUINTA
Aegistus, Parasitus.
AEGISTUS.
Nyergeljenek lovat, hallod -e, Parasite!
PARASITUS.
Ezentül, felséges uram.
AEGISTUS.
Elveszek az gonosz leány miatt, az anyja untalan reám fut, hogy nem tud neki mit tenni.
Azt értem: éjjel-nappal átkoz atyja haláláért.
Nem tudja ez bolond leány, nemhogy bátyámat, de még atyámat is megölném íly uraságért.
Megmeném az atyjátúl, de ha meg nem szűnik, még ma tűle is megmenem.
PARASITUS.
Megnyergelték, felséges uram, az lovat.
Fúdd pecér az kürtöt, gyűljenek össze az ebek.
SCENA SEXTA
Chorus, Chrisothemis, Electra.
CHORUS.
Ez átkozott ember bizony az szegín leány veszedelmére mene.
Hallád -e, asszonyom, mint feddik vala magába?
CHRISOTHEMIS.
Nám mondám ezelőtt is, hogy ennek veszedelmét eltökéllette magában.
CHORUS.
Mit sírsz, édes asszonyom, jobban adja az Isten.
ELECTRA.
Ezen én nem sírok, de siratom Orestest.
CHRISOTHEMIS.
Bizony jobb volna, ha erre gondolnál.
Kérlek, az Istenért, jó néném, vakmerőségre ne vesd magad, de fogadjad szavokat, jobb lesz neked.
Ez te nagy sírásoddal magadnak ártasz, nem nekik.
ELECTRA.
Mégis az én szegín megholt atyámat tisztelem ezzel, és az ő kegyetlen ellenségit bosszontom, meddig bosszonthatom.
CHRISOTHEMIS.
No, amint látom, Isten tehet tebenned jót, csak bánom, hogy megkéslelél, elmegyek, megszerzem anyám parancsolatját.
ELECTRA.
Hova mégy?
Mit vissz ebbe?
CHRISOTHEMIS.
Anyám külde áldozatot szegín atyám koporsójához.
ELECTRA.
Anyád?
Áldozatot!
Vajh, gyűlölséges áldozat.
Ki adta ezt ez jóasszonynak tanácsul?
CHRISOTHEMIS.
Senki nem, de álmában megröttent, azt velem ijedtében míveli.
ELECTRA.
Ó, nagy Isten, hozd jóra ezt!
Micsoda álmában, jó Chrisothemis?
CHRISOTHEMIS.
Mindenestül nem tudom, csak valami részét értöttem.
ELECTRA.
Jó öcsém, beszéld meg, azmit tudsz.
CHRISOTHEMIS.
Hallám fülheggyel, hogy ily álmot látott volna: mintha az mi édesatyánk az másvilágról megjött volna, és az ő királyi pálcáját, kit most Aegistus hordoz, az földbe függesztette volna, és az pálca oly szélesen ágait kiterjesztette volna, hogy egész Micena tartományt belepte volna.
Ezt olytúl hallottam, ki közel állott hozzá, mikor ő magába dörgölődve beszéllette, hiszem, ettül való féltében küldi ezt atyám koporsójához áldozni.
ELECTRA.
Édes öcsém, Chrisothemis, kérlek az Istenért, fogadd szómat.
Kérlek, jó öcsém, ez utálatos áldozatot ne vidd az én édesatyám koporsójához, mert ez őneki nem könynyebbségére, de bosszúságára vagyon.
Utálatos ez, mind Istennek, mind embereknek.
Megölte ez gonosz asszony előszőr, azután siratja, megvagdalta, azután kötözi, későn költ ez jóasszony, előbb kellett volna hozzálátni.
Kérlek azért édes öcsém, ne keserítsd ezzel az te édesatyádat.
Röjtsd el, vagy vesd el valahová ez undok áldozatot tűled!
Menjél inkább, vidd fel imez én áldozatomat, és az földre hányjad, borulván könyörögj, hogy kegyelmes szemmel tekintsen reánk az Úristen.
Hozza el immár az mi reménységünket, az Orestest, álljon immár bosszút szegín atyánk halálán, mind téged, mind engem mentsen meg ez kegyetlenek kezéből.
Ez leszen hasznos mind teneked, mind énnekem, ezzel szegín atyánkat is megkönnyebbíted, minket is nagy nyavajából megmentesz.
CHORUS.
Édes asszonyom, Chrisothemis asszony, bizony méltó dolgot kéván nénéd tűled.
CHRISOTHEMIS.
Megszerzem, mert látja Isten szívemet, elkeseredtem szegín nyomorulton.
De kérlek az Istenért benneteket, anyám valahogy meg ne tudja, mert örökké el kell miatta vesznem.
Én elmegyek.
ELECTRA.
Menjél, legyen isten veled.
SCENA SEPTIMA
Chorus.
CHORUS.
Lám, nem feledékeny volt az Isten, látom, immár elközelgett az óra, kibe az Istennek bűn ellen való ostora megjelenik.
Jele ennek az királyné asszony álma, ki őneki örök veszedelmére lészen.
Lehetetlen dolog, hogy az Úristen az ő árváiról elfeledkezzék.
Megmenti az nyomorultakat, elveszti az kevélyeket, felemeli az szegényeket.
Vajh, gonosz asszonyi állat Clitemnestra, mely sok jámbor intett tégedet, mely sokszor én is kértelek tégedet, ne kisebbítenéd nevedet, ne bosszontanád az Úristent.
De te megszidtál érte, jó tanácsomat gonosz néven vötted, immár lásd meg, mit nyersz vele.
Az önnön lelkeesméreti gyötri most.
Érzi az órát, azért kesereg.
De el bemegyek Electrához.
Mert ha itt meglát, el kell miatta vesznem.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE