Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Csiky Gergely
Szép leányok
Keletkezés ideje
1882
Felvonás
3
Jelenet
66
Megszólalás
960
Mondat/Sor
2190
Szó
12953
MÁSODIK FELVONÁS
(Vendéglői kerthelyiség. Asztalok szétszórva mindenfelé. A háttérben az épület, jobbra a kijárás az utcára.)
ELSŐ JELENET
CSENGŐ és a TÖBBI KORHELY egy nagy asztal körül ülnek, isznak, néhányan közülük kártyáznak, BOCK és DÓKA oldalt ülnek, esznek és isznak. Más asztaloknál, VENDÉGEK, ÁDÁM és KÉT PINCÉR föl s alá jár a vendégeknek szolgálva
CSENGŐ:
Hej!
Pincér!
Elfogyott a borom!
(Palackjával veri az asztalt.)
PINCÉR
(teli palackot tesz Csengő elé).
KORHELY:
De bőven adod, Imre!
CSENGŐ:
Telik még rá, pajtás!
(Dúdolva.)
Addig iszom, addig iszom, Míg az eszem el nem iszom, Abizon!
Tegnap adtam el az utolsó bútoromat, most már semmi kincsem, semmi gondom - könnyű vagyok, mint a madár!
Igyatok, fiúk!
(Teletölti valamennyinek poharát. Isznak. Csengő szintén fölemeli a maga poharát, de érintetlenül visszacsapja az asztalhoz s fejét az asztalra hajtja.)
Jaj, be keserű ez a bor!
KORHELY:
Miért nem iszol, Imre?
CSENGŐ:
A torkomon akadt valami, ami néha úgy megfojtogat; ne törődjetek vele - majd lenyelem.
(Nagyot nyel.)
Úgy, már lenn van — hadd mosom le hamar!
(Felkapja a palackot és kiissza, aztán nagyot üt az asztalra.)
BOCK
(Ádámhoz):
Micsoda lármás korhelyek ezek?
ÁDÁM:
Tudom is én!
Most vetődtek ide először.
MÁSODIK JELENET
KÖCSÖG, ELŐBBIEK
KÖCSÖG
(jobbról, hátán festékesdézsa, kezében nagy szobafestő-ecset). CSENGŐ (palackjával az asztalt veri):
Pincér!
Tele palackot!
(Észreveszi Köcsögöt.)
Erre, Muki bácsi!
(A Pincér új palackot tesz az asztalra. Csengő két poharat teletölt.)
Igyék!
(Feléje nyújtja az egyik poharat.)
KÖCSÖG
(elhárítja kezével):
Távozz tőlem, sátán!
Hogy mersz te engem borral kínálni, s azon felül még a kocsmában?
Nem látod, milyen józan, dolgos ember lettem?
No, de azért csak add ide azt a poharat, majd behunyom a szememet.
(Behunyja szemét, s iszik.)
KORHELY:
El ne nyelje azt a poharat!
KÖCSÖG
(leteszi a poharat):
Elhallgass, öcsém, mert úgy bepingállak ezzel a pemzlivel, hogy pénzért mutogathatod magadat!
No, Imre, hát hogy vagy?
Tudod -e, hogy azóta sem láttalak, amióta háromszor fütyültem neked?
CSENGŐ:
Dejszen befütyölt nekem az élet, Muki bácsi!
KÖCSÖG:
Be, öcsém, be!
Látom, szép kompániába kerültél.
Mit tudsz Terkáról?
CSENGŐ
(az asztalra üt):
Ne szóljon róla!
KÖCSÖG:
Szét ne üsd azt az asztalt!
Szegény Terka!
Úgy eltűnt akkor este, hogy többé nem tudtam rátalálni.
Istenem, talán a Dunába ugrott!
CSENGŐ
(felugrik):
Eltűnt?
Miért tűnt el?
KÖCSÖG:
Hát nem tudod, hogy még azon az estén cserbenhagyta a szeretője, azután megcsúfolták, kiadták az útját, és azóta eltűnt?
Hiába kerestem, nem tudom, mi lett belőle?
CSENGŐ:
Még azon az estén!
(Keserű kacagással.)
Bolond élet!
De csak megtréfálod az embert!
Ide azt a bort!
(Felkapja a borosüveget.)
KÖCSÖG
(kikapja kezéből a palackot):
Hogy tudsz bort inni ilyen szomorúságban?!
(Kiissza az egész palackot)
Így ni!
Meggátoltalak egy bűn elkövetésében.
CSENGŐ:
Szegény Terka!
Megmondtam neki!
Nem akarta hinni.
Ó, hogy így betelt a jövendölésem!
Mi lett belőle?
KÖCSÖG:
Azt volna jó tudni!
No, hogy a húgából, Linából mi lett, azt mar tudom, de nem dicsekszem vele.
Én meg deszperációmban
(Meghatva.)
Jó ember ez a Jancsó, mindenkinek munkát akar adni.
Pingálok is a falaira olyan figurákat, hogy sírva fakad örömében, aki látja.
Ó, szegény boldogult principálisom, ha látnád, mivé lett a te három árvád!
Az egyik elveszett, a másik elbotlott, a harmadik meg dolgozik!
Ó, keserű végzet!
(Szemét törli.)
ÁDÁM
(egy nagy poharat visz Köcsöghöz):
Itt a rendes porciója!
KÖCSÖG:
Add ide, öcsém!
Ennek a mai keserűségnek a tiszteletére dupla porciót adhattál volna!
(Kiissza.)
CSENGŐ:
De az a hitvány!
Az a Lajos!
Aki először tönkretette az én életemet, azután megtörte az ő szívét - ó, mért nem ölhetem meg!
KÖCSÖG:
Részeg vagy te, Imre!
Már hogy ölnéd meg?
Talán csak nem lettél hóhér?
Hagyd el, ami elmúlt, az elmúlt - három hónapja már, talán nem is igaz.
No, ülj le szépen, és igyál!
CSENGŐ
(sötéten):
Kérje istenét, hogy ne kerüljön valaha szemem elé!
KÖCSÖG:
Ne beszélj ilyen bolondokat, Imre!
Bizony sokkal jobban tennéd, ha magadba szállnál és visszatérnél a rendes, dolgos életre!
Hidd el, nincs édesebb a munkánál.
(Súgva a Korhelyekhez.)
Nem igaz biz ez, csak úgy mondom az ő kedvéért.
(Fenn.)
Végy rólam példát, Imre, lásd, milyen szorgalmasan dolgozom.
Most is megyek szobát festeni - megyek ám, isten legyen irgalmas annak a szobának!
Szállj magadba, Imre, és kövesd a példámat!
(Félre.)
Mire jutottam vénségemre!
Dolgozom, és erkölcsi prédikációt tartok!
Közel van az ítélet napja.
(El a háttérben.)
KORHELY:
No, Imre, mit morfondírozol?
Talán csak nem akarsz Muki bácsi után menni?
CSENGŐ:
Hagyjátok el, tele van az én lelkem búbánattal, keserűséggel.
Hej, meghalt az én lánykám - jobban meghalt, mintha ki volna terítve, mázsás kő alatt pihenne!
- Ide azt a bort!
Megint fojtogatja már a torkomat az a valami.
(Hosszan iszik.)
Így ni, ez jót tesz.
Bort, csak bort, míg a hordó adja, míg a torkom bírja!
Addig iszom, addig iszom, Míg az eszem el nem iszom, Abizon!
KORHELY:
Úgy, Imre, ez már vígabban megy, ez illik hozzád.
(Nagy zajjal koccintanak, isznak.)
HARMADIK JELENET
ELŐBBIEK, JANCSÓ
JANCSÓ
(jön a házból):
Micsoda zsibvásár van itt?
Hallják maguk, az én kocsmám nem kocsma, hanem polgári restoráció.
Azért ha itt lármázni akarnak, akkor keressenek maguknak más kocsmát!
KORHELY:
Milyen kocsmáros ez, aki elküldi a vendégeit?
JANCSÓ:
Én nem vagyok kocsmáros, hanem vendéglős úr, maguk pedig nem vendégek, hanem lumpok.
KORHELY
(felugrik):
Ejnye, hogy mer nekünk ilyet mondani?
KORHELYEK
(felugranak):
Ki vele!
CSENGŐ
(Jancsó elé áll):
Hagyjátok el, fiúk!
Igaza van, nagyon tisztességes hely ez nekünk.
Ne bántsátok a jámbort —
(Jancsóhoz.)
Itt a bor ára, olvassa meg!
JANCSÓ
(súgva Csengőhöz):
Hallja, Csengő, én ismerem magát - küldje pokolba ezeket a lumpokat, maradjon itt!
CSENGŐ
(a pénzt nyújtja):
Itt a pénze, vegye el!
JANCSÓ
(súgva):
Ismertem, amikor még derék munkás polgár volt; szeretnék segíteni magán.
Hagyja el ezt a korhely életet - szerzek munkát magának, legyen megint jóravaló polgár...
CSENGŐ:
Jóravaló polgár — talán éppen nyárspolgár — ugye?
Ismerem őket, nincs kedvem közéjük kerülni.
Maradok, aki vagyok - korhely - legalább nem töröm meg senkinek sem a szívét, nem kergetek senkit a vesztébe.
Gyerünk, fiúk, a bumsztiba,
JANCSÓ:
Menjenek a pokolba!
Ez volt az utolsó próbám, többé senkivel sem teszek jót...
Hej, fizesse ki a bor árát, az én pénzemen nem fog bumsztizni.
CSENGŐ:
Itt a pénze - gyerünk, fiúk!
(Csengő és a Korhelyek el.)
NEGYEDIK JELENET
JANCSÓ, BOCK, DÓKA, VENDÉGEK, PINCÉREK, később SKÁLA
JANCSÓ
(magában):
Megint felsültem a jóságommal.
Úgy kell nekem!
Minek kínálom fűnek-fának a segítségemet?
No, ezután olyan keményszívű leszek, mint a békasó.
(Körülnéz és a vendégeket sorra kínálja tubákosszelencéjéből.)
SKÁLA
(jön a házból):
Elvégeztük az órát, az utolsót; sajnálom, hogy utolsó, mert ilyen famóz tanítványom sohasem lesz többé.
(Jancsó szelencéjébe nyúl és szippant.)
JANCSÓ:
Hjah, nem tehetünk róla, a lány bizony férjhez megy, mikor megjön az ideje.
SKÁLA:
Legyen boldog, boldogabb, mint én voltam Adelgundával, aki nekem a feleségem volt - megszökött egy balett-táncossal - mindig famóz táncosnő volt, tudhattam volna, hogy előbb-utóbb a baletthoz fog - kerülni.
(Jancsó mellén zongorázik.)
JANCSÓ
(félre, dühösen):
Tessék, megint az ostoba, jó szívem!
Ilyen bolond zongoramestert tartok, csakhogy kenyeret adjak neki!
Hát köteles vagyok én erre?
SKÁLA:
Ne beszéljen magában, Herr von Jancsó, azt csak a bolondok teszik.
(Tüsszent.)
Szerencsét kívánok Lujza kisasszonynak, remélem, az ő férje nem fog megszökni...
Kein Trompeterblut
? (Bock és Dóka asztalához megy.)
Ah, itt ismerősök vannak!
- A batyubálból, he?
Szervusz, karsamadiner!
(Kezet fog Bockkal és Dókával.)
Kérek egy stibli
(Dóka fején zongorázik.)
JANCSÓ
(a Pincérhez):
Szolgálj Skála úrnak!
(Skálához.)
No, csak mulasson az urakkal, nekem még dolgom van a városban.
(El jobbra.)
SKÁLA
(leül):
Szervusz, karsamadiner!
(A Pincér egy pohár sört hoz. Skála egy hajtásra kiissza, és kopog vele az asztalon.)
Da capo!
(Az asztalon zongorázik, valami dallamot dúdolva hozzá.)
BOCK:
Hát csakugyan megszökött a felesége?
Sajnálom, jó táncosnő volt.
SKÁLA:
Famóz, famóz!
Utána küldtem az apósomat is, nagyon sokat evett - az öreg most megint a Budweisben trombitál.
(Egyhajtásra kiissza a poharát s megüti vele az asztalt.)
Da capo!
(A Pincér új poharat tesz elé.)
ÖTÖDIK JELENET
FRICI, LINA jobbról jönnek. ELŐBBIEK
FRICI
(karonfogva hozza Linát):
Erre, erre, mókuska!
Kocsink majd vár ránk odakünn.
No, hogy tetszik ez a hely?
LINA
(ásítva):
Nagyon unalmas.
Menjünk inkább a kioszkba.
FRICI:
Hisz éppen ez a hecc, hogy ilyen helyre is elvetődünk, ahol a jámbor nyárspolgárok mulatnak.
ÁDÁM:
Tessék helyet foglalni!
Mivel szolgálhatok?
LINA
(körülnéz, észreveszi Bockot, ki mélyen köszönti, félre):
Ah, itt van!
FRICI
(a Pincérhez):
Semmi sem kell, szólítsa elő kocsimat!
LINA:
Nem, most már nem bánom, ha itt maradunk.
FRICI:
Hehehe, ugye mondtam, hogy hecc lesz itt?
LINA:
Meglehet.
(Leülnek egy asztalhoz. A Pincér étlapot hoz. Frici választ, a Pincér azután ételeket, italokat tesz eléjük.)
SKÁLA
(Bockhoz):
Ismeri ezt a kis fehérszemélyt?
BOCK:
Egy házban lakunk - ő az első emeleten, én a negyediken - sokszor találkozunk a garádicson.
SKÁLA:
Egyéb nincs, he?
Nem emlékszik rá?
A batyubálban?
Ö is ott volt - de csak az elején - a második quadrille alatt megszökött - fuga con fuoco - egy fiatal gavallérral — Cziczmányi Fercsivel.
BOCK:
Ah!
Emlékszem!
Azért volt olyan ismerős az arca.
SKÁLA:
Egypár hétig vígan éltek, míg az ifjú úr pénze tartott - azután a pénz elfogyott, az ifjú úr meg eltűnt.
Akkor jött a másik, az öreg gavallér, ez a Frici, ennek van pénze, most ő tartja ki. így megy ez mindig - forte, fortissimo, piano, pianissimo.
LINA
(hátratekint Bock felé).
DÓKA
(oldalba böki Bockot):
Nini - hühühü!
Megint idenézett...
BOCK
(haragosan):
Hallgass, szamár!
Az ilyent nem szokás kikiabálni!
SKÁLA:
Eh, szerencsés kópé!
Látom, tetszik neki.
No, csak rajta - allegro - van kilátás - ismerem, én tanítom zongorázni - de nem megy a fejébe, nehéz feje van.
(Kiissza poharát, és megveregeti vele az asztalt.)
Pincér, da capo!
BOCK:
Ön tanítja zongorázni?
Ejnye, nem vinne el neki egy levelet?
SKÁLA
(méltósággal):
Kinek néz engem?
(Súgva.)
Fizet egy vacsorát?
(Dóka hátán zongorázik.)
LINA
(hátratekint Bock felé).
FRICI:
Mókuska, maga nagyon sokat nézeget arrafelé, hehehe!
Az ilyen heccet nem szeretem.
LINA:
Ugyan menjen, maga csúnya!
Talán csak nem féltékeny?
FRICI:
Boltoslegényekre?
Nem.
De azért mégis jobb lesz innen elmenni.
(Kopog.)
Pincér, fizetek.
(A Pincér hozzá siet, Frici halkan számol vele.)
HATODIK JELENET
ELŐBBIEK, TERKA
TERKA
(jobbról jön, szegényesen öltözve. A Pincérhez):
Ez itt Jancsó Mátyás úr vendéglője?
ÁDÁM:
Igenis, tessék helyet foglalni!
TERKA:
Köszönöm, az úrral szeretnék beszélni.
A cselédszerző intézetből küldtek ide...
ÁDÁM:
Ahá, kegyed az új kasszírnő?
Van szerencsém magamat bemutatni: Ádám, a főpincér.
Remélem, jó barátok leszünk.
Jancsó úr nincs itthon, tessék csak a kisasszonnyal beszélni, arra ni!
(A ház felé mutat.)
SKÁLA
(oldalba böki Dókát):
Nézze csak!
Nem emlékszik?
DÓKA
(iszik, a lökés miatt nyakába önti a bort, köhögve):
Hagyjon engem inni!
Nem emlékszem én semmire!
LINA
(ijedten fölkel az asztaltól):
Menjünk, menjünk innen!
FRICI:
Mindjárt, mókuska!
Pincér, adjon vissza ebből a tízesből.
(A Pincérrel számol az asztalon.)
TERKA
(Lina felé megy, hirtelen megismeri, hátrál, egy ideig mereven nézi, azután sikoltva feléje rohan):
Lina!
LINA:
Ó, hát rám ismersz?
Nem tagadsz meg?
- Nem átkozol meg?
Ó, milyen boldog vagyok!
(Sírva Terka keblére borul.)
FRICI
(meglepetve):
He!
Mi ez?
Micsoda!
Érzékeny családi szcéna?
TERKA:
Én téged megtagadjalak, megátkozzalak?
Szegény, szegény testvérem!
Maradj itt, pihenj a keblemen!
Csakhogy végre föltaláltalak!
LINA:
Hát kerestél engem?
Ó, én meg úgy féltem tőled!
Azt hittem, elítélsz, azt hittem, nem láttad be -
TERKA:
Mindent elfelejtek, édes, mindent megbocsátok!
Csakhogy megtaláltalak!
Most többé soha, sohasem válunk el egymástól!
LINA:
Nem, drága testvérem, soha!
Úgyis csak te hiányoztál jólétemből, boldogságomból.
TERKA:
Jer hát velem, gyorsan, dobd el magadtól ezt a selymet, ezeket az ékszereket — tudom, úgyis nehezen hurcoltad; égették karodat, kebledet; jer velem, édes Linám!
LINA
(visszahúzódva):
Hova?
TERKA:
Hozzám.
Igaz, kicsiny a szobám, szegény pincelakás, de csak te légy ott velem, szebb lesz az a legszebb palotánál!
LINA:
Nem úgy, Terka!
Minek osszuk meg a nyomort, ha a jólétben osztozhatunk?
Jöjj te hozzám, nekem négy szobám van, úri módom, gazdagságom - mindent megosztok veled.
TERKA
(elbocsátja Lina kezét, merően szemébe néz):
Megosztod velem?
És te honnan szerezted azt, amit meg akarsz osztani velem?
LINA
(hátrál, hallgatva a földre süti szemét).
FRICI
(Linához megy):
Mókuska, talán elég is volt már a családi szcéná- ból?
Mehetünk.
TERKA
(megragadja Lina kezét):
Ki ez az ember?
LINA
(hebegve):
Ez - ez -
TERKA:
Ki ez az ember, aki így mer hozzád beszélni?
(A vendégek lassanként a beszélők körül csoportosulnak.)
LINA
(halkan):
A barátom.
FRICI:
Úgy van, a barátja, pártfogója.
Ne csapjon olyan nagy lármát, látja, a vendégek már mind ránk bámulnak.
No, menjünk, mókus¬ka!
Hozza magával a testvérét is, nem bánom, elfogadom ráadásul a sógorasszonyt is, annál nagyobb lesz a hecc — hehehe!
(Meg akarja fogni Terka kezét.)
TERKA
(ellöki kezét):
Hozzám ne nyúljon, vén madárijesztő!
Ó, Lina, szegény Linám, idejutottál hát?
És te ebben a jólétben, ebben a boldogságban akarsz velem, testvéreddel osztozni?
Menj, menj, azt sem tudom, nevezhetlek -e többé testvéremnek?!
LINA
(dacosan):
Ne beszélj velem ily hangon - én nem bántottalak.
TERKA:
Nem bántottál, nem.
- Csak sárba tiportad édesapánk nevét, mely az enyém is.
Mikor először elvesztettelek, volt még vigasztalásom, volt még reményem, hiszen azt hittem, szerelemből vétkeztél - és annak sokat, mindent meg lehet bocsátani, aki szeret.
De most, mikor látom, mivé lettél, kié lettél, mikor látom melletted ezt a csúf, vén majmot -
FRICI:
Majom!
Teringettét, be goromba a sógorasszony!
LINA:
Terka, gondold meg -
TERKA:
Nem.
Ne félj, nem leckézlek többé.
Csak kérlek, édes Linám, még egyszer, testvéri szívemnek egész szeretetével kérlek, dobj el magadtól mindent, és jöjj velem!
LINA:
Veled menni a nélkülözésbe, a nyomorba -
TERKA:
Nézz reám, Lina, talán utoljára látsz, utoljára hallod szavamat.
Válassz!
LINA
(Terkához megy, szelíd, kérlelő hangon):
Édes Terkám, mégsem lá¬tod be, hogy nekem volt igazam?
Látod, hova jutottál te?
Nyomo¬rogsz, kopott ruhában jársz, talán éhezel.
Ó, miért nem engeded, hogy segítsek rajtad?
Hiszen szeretlek, hiszen a testvérem vagy —
TERKA:
Akkor jöjj velem.
LINA:
Nem tudok - nem tudok.
TERKA
(halkan, földre szegezett tekintettel):
Úgy hát menj magad útján!
LINA
(kérlelve):
Terkám!
TERKA:
Válassz!
LINA
(lassan az ajtó felé megy. Visszafordul):
Terka, jöjj velem!
(elfordítja fejét):
Választottál!
Menj!
FRICI
(kivonja Linát az ajtón):
Ugyan jöjjön már!
Látja, hogy minden ember ránk bámul.
(El Linával.)
TERKA
(felsikoltva):
Lina!
(Utána akar rohanni, roskadozik, s egy székre rogy.)
Elment!
Vége, örökre vége!
Ó, testvérem, szegény, meghalt testvérem!
(Kitörő sírással kezeibe temeti az arcát.)
BOCK
(felugrik az asztaltól):
Utánok megyek, a kicsike most el van lá¬gyulva, ki tudja?
Dóka, fizesd ki a számlámat!
(Elfut jobb felé.)
SKÁLA
(felugrik):
Fizesse ki az enyémet is!
(Elfut Bock után.)
DÓKA:
Micsoda?
Kifizessem?
Megálljon!
Hej!
(Utána akar futni.)
ÁDÁM
(megfogja):
Hohó, ismerjük ezt a fogást!
Mind a hárman nem futhatnak el.
Egynek fizetni kell!
DÓKA:
De kérem, én nem hívtam meg őket.
ÁDÁM:
Ahhoz semmi közöm.
Egy társaságban voltak, s az urat hagyták itt zálogban, fizessen értök is, vagy várjon, míg visszajönnek!
DÓKA:
Hiszen akkor ítéletnapig várhatnék.
Ó, az a Bock!
Mindig így , tesz velem.
És még azért a bolond muzsikusért is én fizessek?
ÁDÁM:
A társaságában volt.
DÓKA:
Ördög vigye a társaságát!
(Fizet, keservesen.)
Negyven forint havi fizetés mellett még ilyen extra kiadások!
Borravalót nem adok...
Ó, én balek!
(El jobbra.)
(A többi vendég ezalatt Terkára szánakozó pillantásokat vetve s egymás közt beszélve eltávoznak. A pincérek el a házba.)
HETEDIK JELENET
TERKA
TERKA
(lassan magához tér, levonja kezét arcáról, körülnéz, fölemelkedik, sóhajtva):
Senki - senki - mind elmentek, mind itt hagytak!
Hogyne!
Hiszen ő hagyott el először!
Lina, Lina, ó, szegény elveszett testvérem!
Most már igazán elvesztél, igazán meghaltál.
Hogy állt előttem!
Hogy suhogott rajta a selyem, hogy villogott az ékszer!
(Keserű nevetéssel.)
Mit sajnáljam őt?
Mit keseregjek miatta?
Hiszen inkább ő szánt engem - és talán nagyobb joggal...
Ó, én bolond!
Itt állok éhesen, rongyosan - és szánakozni merek egy ilyen úrihölgy felett, aki jólétének egy morzsájával kifizethetné mindenemet.
Utoljára is ki tudja, ki volt közöttünk az okosabb?
Ő is azt kérdez¬te, jó, hogy most senki sem kérdi - úgy szédül a fejem - nem is tudnék rá megfelelni.
(Végigsimítja kezével a homlokát.)
Eh, mit töprengek rajta?
Most már vége!
(A ház felé megy, de az érkezőket látva, megáll a háttérben.)
NYOLCADIK JELENET
FERCSI, NÉGY FIATALEMBER, TERKA, PINCÉREK
FERCSI
(az ajtóban):
Erre, fiúk, erre!
Ismerem ezt a helyet, jámbor nyárspolgárok tanyája.
FIATALOK
(az asztalhoz ülnek):
Pincér!
Pincér!
ÁDÁM
(gyorsan jön):
Tessék parancsolni!
FERCSI:
Mindenekelőtt pezsgőt, ha van!
ÁDÁM:
Hogyne volna?
Ne tessék gondolni, hogy ez valami kurtakocsma.
(Pezsgőspalackot, poharakat, ételeket tesz az asztalra, kinyitja s teletölti a poharakat.)
FERCSI:
Helyes!
Büszkén szeretem a pincért...
(Észreveszi Terkát.)
Ho- hó!
Ki van itt?
(Megismeri, megütődve hátrál.)
Mit látok!
Terka -
TERKA:
Rám ismert még?
Nagyon szép öntől.
Kár, hogy nem jött előbb, gyönyörködhetett volna művében.
TERCSI:
Lina kisasszonyt érti?
Láttam, most kocsizott el mellettünk a vén Fricivel.
(Sóhajt.)
Látja, Terka, milyen keservesen csalódtam!
TERKA:
Ön mer sóhajtani?
Ön mer csalódásról beszélni?
TERCSI:
Hogyne mernék?
Higgye el, édes Terkám, csúnyául rá vagyok szedve.
Hiszen én elvettem volna - becsületemre!
De az az ármányos Frici elcsalta tőlem...
TERKA:
Hagyja el, ne mentegetőddzék, ne hazudjék!
Jól tudom én, hogy szokott ez történni.
A szegény leánynak természetesen mindent ígérnek, ő meg elhiszi - a többi aztán magától jön.
Tudom, én is tapasztaltam, eh, de nem rólam van szó, Mit akar velem?
TERCSI:
Kibékülni.
Higgye el, nagyon sajnálom.
Na, adja ide a kezét - ilyen régi jó barátnak.
(Megfogja kezét.)
TERKA:
Bánom is én, fogjunk kezet.
Mit is haragudjam?
Maga még nem a leghitványabb köztük!
Úgy látszik, ez az élet törvénye - minden szegény leánynak keresztül kell esni rajta.
- Ne beszéljünk többé róla.
(Keserűen.)
Hiszen meg kell becsülnöm gazdám vendégeit, mától fogva itt fogok szolgálni.
TERCSI:
Maga!
Itt, e külvárosi kocsmában!
Lehetetlen!
TERKA:
Mit csodálkozik rajta?
Hát jöhetett -e másképp?
Csalódtam, kétségbe voltam esve, mindenki elfordult tőlem, felhagytam a tanu-lással - ami kis pénzem volt, elfogyott.
— Dolgozni akartam - igen ám!
Mintha az olyan könnyű volna, becsületes munkával keresni a kenyerét a szegény leánynak, ha véletlenül egy kis szépséggel verte meg az isten!
Nem ment, sehogy sem ment!
Volt ugyan egy-két helyem, boltban, kávéházban - szolgálni is próbáltam - mindig lejjebb, lejjebb mentem - de hiába voltam igyekvő, dolgos, semmit sem használt.
- Vagy elküldtek, vagy mennem kellett - mert - ej, minek mondjam, miért?
Jól tudja maga is - hiszen közéjük való, mind egyformák!
Az utolsó helyemet egy hét előtt hagytam el; az asszony elküldött - mert féltette tőlem az urát; az úr elküldött, mert nem volt igaza a feleségének.
(Keserűen.)
De mit beszélek erről, mit dicsekszem a szépségemmel?
Nagy okom van rá, ugye?
TERCSI:
Bizony, arra van oka.
TERKA:
Hagyjon, ne gúnyoljon!
Most már hallotta a történetemet, épülhetett rajta, bocsásson hát el.
A vendéglős lányával kell beszélnem, mert még nem fogadtak fel.
Pedig ez az utolsó menedékem.
Belefáradtam már egy hét óta a keresésbe - aztán éhes, szomjas is vagyok.
FERCSI:
Mit hallok?
TERKA:
Mit csodálkozik rajta?
Hisz ez olyan mindennapi dolog.
Bocsásson hát!
Ha megegyeztem a kisasszonnyal, majd kérek tőle egy kis uzsonnát előleg fejében.
FERCSI:
De édes Terkám, ezt már nem engedem.
Ilyen régi jó barátjával csak nem fog étlen-szomjan beszélni?
Üljön le!
Így
(Terkát erővel egy asztalhoz ülteti, azután a másik asztalról egy tányér sültet s egy pohár pezsgőt hoz neki.)
Tessék!
Ez, tudom, visszaadja a jókedvét.
TERKA:
Hagyjon el, nem olyan sürgős; nem mondtam én, hogy éppenséggel éhen halok- - -
FERCSI
(a poharat ajkához erőlteti):
Legalább igyék - nagyon jó hideg pezsgő - hiszen látom, majd eleped a szomjúságtól — hogy is ne!
Ebben a kutya melegben, no, édes kisasszony — ezzel az egy pohárral -
TERKA:
Igaz, mért ne igyam, ha szomjas vagyok?
(Keveset iszik a pohárból.)
FERCSI
(koccint vele):
Hajtsa ki egyszerre, úgy jó!
TERKA
(lassan iszik):
Biz ez jó - olyan édes - olyan hűvös - soha életemben nem ittam még ilyent.
(Felhajtja a poharat.)
FERCSI
(kiissza a maga poharát):
Éljen!
FIATALOK
(koccintanak az asztal mellett, isznak):
Éljen!
Éljen!
FERCSI
(elveszi Terka poharát, s az asztalnál mindkettőt újra teletölti, halkan):
Fiúk, ezt a leányt be fogjuk csípetni!
1. FIATAL:
Nagy kozák ez a Fercsi!
FERCSI
(ismételve poharat nyújt Terkának):
Ugye, jó volt?
No, még ezt az egyet!
TERKA
(kezét végigvonva homlokán):
Hagyjon el, olyan furcsán érzem magamat...
Azt mondják, a bor felvidítja a szomorú lelket, nekem meg egyszerre eszembe juttatta minden bánatomat, minden keserűségemet - úgy zsibong a fejem, úgy szorul a szívem — ó, úgy szeretném jól kisírni magam.
FERCSI:
Ez az első pohár hatása.
A második után mindjárt vígabb lesz.
Tessék!
(Feléje nyújtja a poharat.)
TERKA
(lassan felemelkedik):
Mintha megnyílt volna a szemem, és hosszú időkön, messze téreken keresztül látna mindent - mindent egyszerre.
Itt vonulnak el mind előttem - csupa gyász, csupa szo¬morúság - csalódás, bánat, szenvedés, nyomor — a fülem is cseng!
Új hangokat hallok - mind oly szomorú, mint a temetések gyászindulója...
Ah!
El, el!
Nem akarom látni, nem akarom hallani!
Ide azt a poharat!
(Elkapja a poharat, és egyhajtásra kiissza.)
FERCSI
(szintén iszik):
Éljen!
Ez aztán hatalmas húzás volt!
(A poharat ismét megtölti az asztalnál.)
TERKA
(egyre izgatottabb, kezét szívére szorítja):
Furcsa, még ez a pohár sem vidított fel...
Fercsi!
Mit adott nekem?
Én víg akarok lenni, jókedvű, nevetni az élet nyomorúságán - nevetek is - hahaha!
De nem megy, azelőtt nem így nevettem - a régi boldog időkben.
— Ó, Linám!
Mikor még együtt kacagtunk, együtt reméltük a boldogságot!
- Lajos - Lajos!
- Ki mondta ki ezt a nevet?
Nem akarom hallani, ne mondjátok - nem hallom.
- Ide azt a poharat!
(Elkapja a poharat, félig kiissza, a többit földre önti, a poharat eldobja magától, és az asztal mellé roskad egy székre. Fercsi és a fiatalemberek nagy zajjal összeverik poharaikat.)
KILENCEDIK JELENET
ELŐBBIEK, JANCSÓ, KÖCSÖG
JANCSÓ
(az utca felől):
Micsoda ítélet van itt megint?
Hát már sohasem lesz vége a spetákulumnak?
KÖCSÖG
(a házból jő, egyik kezében festékesdézsa, a másikban az ecset):
Még dolgozni sem hagyják a jámbor embert...
(Megismeri Terkát, eldobja a dézsát és ecsetet, hozzá rohan):
Terka!
TERKA
(zavartan körülnéz):
Ki az?
Ki szólít nevemen?
KÖCSÖG
(sírva és nevetve csókolja Terka kezét, lábát, vállait):
Én vagyok, Muki bácsi, Köcsög Nepomuk János — nem ismersz?
Persze, most dolgozom, nehéz rám ismerni - csakhogy megtaláltalak, édes aranyom, hol jártál, mit csináltál olyan sokáig?
Telegrafíroztál?
Uram, ne hagyj el!
Ez a leány be van rúgva.
ÁDÁM
(Jancsóhoz):
Az ifjú urak pezsgőt itattak vele!
JANCSÓ:
Ejnye, kutya teringette!
Hogy merték ezt tenni?
FERCSI:
Ez aztán kérdés!
Éljen!
FIATALOK
(koccintanak):
Éljen!
TERKA:
Ó, Muki bácsi!
Olyan boldogtalan vagyok!
(Sírva Köcsögre borul.)
KÖCSÖG:
Hát mégis rám ismertél?
Nem vagy részeg!
Vagy mit beszélek - hogy volnál te részeg?
Nem vagy te elcsapott segédtanító!
Nézze, gazduram, ez a Terka, az én hajdani principálisom lánya, elveszett, most megtaláltam - éljen Köcsög Muki!
(Ismét sírva és nevetve összevissza csókolja Terkát.)
TERCSI
(az asztalt megkopogtatja):
Pincér!
Pezsgőt!
JANCSÓ:
Tinta kell maguknak, nem pezsgő!
Ádám, ne mozdulj, semmit se hozz ezeknek a tintanyalóknak!
Nézze meg az ember!
Az én fogadóm tisztességes polgárok fogadója, itt nem szokták leitatni a szegény leányokat.
Fel is út, le is út, itt nem kapnak semmit.
Az elébb kikergettem egy csomó lumpot, mer ordítottak; most maguknak adom ki az útlevelet.
Én már így szoktam bánni a vendégeimmel.
Én Jancsó Mátyás vagyok; mikor ezelőtt húsz esztendővel Pestre jöttem, egy harisnyaszárban hoztam magammal mindenemet, mégis meggazdagodtam, pedig mindig így bántam a vendégeimmel, kutyateringette!
Majd elkáromkodtam magamat!
FERCSI:
Hohó!
Kocsmáros úr!
Itt mi vagyunk az urak, mi fizetünk - pincér, pezsgőt!
JANCSÓ:
Nekem ugyan nem parancsol, ha fizet is.
FERCSI:
Majd meglátjuk!
KÖCSÖG
(ecsetjét a festékesdézsába mártja):
Ne, hát lássuk!
(Végigmázolja Fercsit.)
FERCSI
(felugrik):
Hej, mi ez?
(A fiatalok felugrálnak.)
KÖCSÖG:
Meg ne moccanjatok, gyerekek, mert valamennyit bepingálom!
No, Fercsi úrfi, parancsol még a művészetemből?
(Újra végighúzza ecsetjét Fercsin.)
1. FIATAL:
Hahaha, Fercsi, ugyancsak tarka vagy!
FERCSI
(dühösen):
Majd megkeserülik még ezt!
Reszkessenek!
(Elrohan. A fiatalok nevetve, zajongva utána.)
ÁDÁM
(Jancsóhoz):
Kérem, még nem is fizettek.
JANCSÓ:
Hadd szaladjanak!
Eléggé megadták már az árát.
Na, Köcsög, ezt jól csinálta, ezért ma dupla napszámot kap.
KÖCSÖG:
Nem is pingáltam még ilyen figurát, mióta művész lettem.
No, gazduram, mit csináljunk most ezzel az aranyos leánnyal?
Rukkolj ki, aranyom!
Ne félj ám a gazdától, akárhogy kiabál, azért jó a szíve.
JANCSÓ:
Fogja be a száját!
(Terkához.)
No, hát miben jár itt?
TERKA
(félénken):
A cselédszerző intézetből küldtek, azt mondták kasszírnőre van szükség...
JANCSÓ:
Hát kasszírnő akar lenni?
Ugyan jól kezdte.
- - -
TERKA:
Igaza van, nem érdemiem meg bizalmát.
Isten áldja meg!
(Kifelé indul.)
JANCSÓ
(ráordít):
Megálljon!
Ne szaladjon úgy!
- Engem az emberek azzal csúfolnak, hogy mindenkin segíteni akarok, mindenkinek munkát akarok adni...
Sokszor felsültem már; megesküdtem, hogy ezután keményszívű leszek.
No, jó, ez az utolsó próbám, magában talán nem fogok csalódni.
KÖCSÖG:
Nem bizony, gazduram!
Hiszen Terka egész kisasszony, tanító lánya, sokat tanult, még telegrafírozni is tud.
Tudja, ez az a Terka, aki után annyit siránkoztam - szegény, sokat szenvedett, nagy bánata volt —
TERKA:
Muki bácsi, ne szóljon erről!
JANCSÓ:
Köcsög, fogja be a száját!
KÖCSÖG:
Befogom, gazduram, csak adjon egy kis órai szabadságot!
(Súgva Terkához.)
Megyek valakiért.
Hej, ha tudnád, kiért!
(Félre.)
Csak megtaláljam azt az Imrét, most minden rendbe jöhetne.
Éljen a művészet!
(Elfut jobbra.)
TIZEDIK JELENET
JANCSÓ, TERKA
JANCSÓ:
Na, csak ne féljen tőlem.
Én ugyan szigorú, kemény ember va¬gyok, de most még egy próbát teszek magával.
Tudom, nem fogok csalódni.
Nekem tetszik a pofája.
- Látom, derék, jó leány!
(Bekiált a házba.)
Lujza!
Gyere ki!
TERKA:
Ó, uram!
Mivel köszönhetem meg?
JANCSÓ:
Semmivel...
Csitt!
Itt jön a leányom...
TIZENEGYEDIK JELENET
ELŐBBIEK, LUJZA
JANCSÓ:
Látja, ez a lányom, a Lujza.
(Lujzához.)
Látod, ez a Terka kisasszony, a Köcsög Nepomuk hajdani principálisának a lánya.
Éppen olyan kisasszony, mint te, ha nincs is olyan szép ruhája.
Öleld meg!
LUJZA
(Terkához megy):
Szívesen.
Én már rég ismerem, rég szeretem.
Ugye, megengedi?
(Megöleli Terkát.)
TERKA:
Ó, istenem, hát mégis vannak jó emberek a világon?
JANCSÓ:
Hopp!
Most jutott valami eszembe.
Lujza, fogd be a füledet!
(Félrevonja Terkát.)
A Köcsög Nepomuk nagy szamár, de becsületes ember, és sohasem hazudik.
Tőle hallottam, hogy magát nagy bá¬nat, nagy csalódás érte...
Csitt, ne mukkanjon, semmilyen nevet sem mondott, én sem kérdeztem.
De most, ha házamba fogadom és a leányom mellé veszem, szeretném tudni, hogy azóta nem történt- e valami — tudja - olyasmi?
-
TERKA:
Hogyan?
Nem értem.
JANCSÓ:
Az jó jel, ha nem érti.
Na, hát tudja, azt gondolom, hogy most is olyan szolid lány - és - nincs -e valami szerelmi históriája?
TERKA:
Nekem?
Nincs — ó, nincs!
JANCSÓ:
Elhiszem, csakis azért kérdeztem, mer az imént egy kissé furcsa társaságban találtam.
- No, ne haragudjék.
Nem szerettem volna magában is csalódni.
Akkor aztán csakugyan olyan kegyetlen szívű lennék, mint egy vadállat.
(Fenn.)
Lujza, leveheted a füledről kezedet; gyere ide!
Mondd, mit csináljunk Terkával?
LUJZA:
Hiszen ez a legkönnyebb.
Én nemsokára úgyis férjhez megyek, és aztán Terka végezhetné az én mostani dolgomat, vezetné a könyveket és a számadásokat.
Ugye, Terka, ért hozzá?
TERKA
(elfogódottan):
Értek.
JANCSÓ:
Hogyne értene, mikor tanító volt az apja, és ő telegrafírozni is tanult!
Jobban tud számolni, mint te, akinek az apja húsz év előtt egy harisnyaszárban hozta magával mindenét.
TERKA:
Ó, milyen jók önök hozzám!
Mivel érdemeltem ezt?
JANCSÓ:
Ugyan, ne prézsmitáljon annyit!
Most már megvan, megfogadtuk.
Magának nincs egyéb tennivalója, mint hogy jól viselje magát, és ne hozzon engem abba a szégyenbe, hogy megint felsüljek.
LUJZA:
Ó, papa!
Hogy tud ilyet mondani?
Terka nem olyan, mint a többiek, akik visszaéltek a papa jóságával.
Benne nem fogunk csalódni, ugye, édes Terkám?
(Megöleli.)
JANCSÓ:
Ne ölelgessétek annyit egymást, mert nekem is gusztust csináltok, pedig én már öreg vagyok hozzá.
No, Terka, így hát rendben vagyunk; jó lenne, ha most mindjárt itt is maradna, nagyon sok dolgunk van, ma lesz Lujza kézfogója —
TERKA:
Ó!
Adja az isten, hogy boldog legyen!
JANCSÓ:
Ámen.
Hanem most menjen Lujzának segíteni az öltözködésben!
Ki kell csípnie magát, hetven forintba került a menyasszonyi ruhája...
Na, menjen már, ne nézzen rám olyan szemekkel - én Jancsó Mátyás vagyok, engem meg ne haragítson, mert akkor vadállat vagyok.
Láncos-lobogós!
Bocsássa el a kezemet!
TERKA
(erővel meg akarja csókolni Jancsó kezét):
Bocsássanak meg, nem szólhatok - de úgy elszédültem ennyi jóságtól, hogy nem tudok magamhoz térni...
Engedje már, no!
(Megcsókolja Jancsó kezét.)
így, szóval úgysem mondhatom ki, mit tettek ma velem!
Visszaadták hitemet, életemet - ó, ha tudnák, hol álltam már, mily örvény szélén - milyen gondolataim jöttek...
De most már jól van - látom, érdemes élni, míg ilyen egypár ember jár ezen a földön...
(A házajtóig megy, ott megáll, visszafordul, sírva fakad, visszarohan és összevissza öleli Lujzát, azután Jancsót.)
Ne haragudjanak a merészségemért, nem tudom másképp kimondani, milyen boldog, boldog vagyok!
JANCSÓ
(szemeit törli):
Ejnye no!
Mi ez?
(Lábával toppant.)
Menjen már be, és öltöztesse fel Lujzát!
TERKA:
Jöjjön, édes kisasszony!
Legyen olyan boldog menyasszony, ami-lyen boldoggá-tettek most engem...
Jaj, megyek már, mert ha itt maradok, nem állom ki újabb ölelés nélkül!
(Jancsó lábával toppant. Terka el a házba.)
TIZENKETTEDIK JELENET
JANCSÓ, LUJZA
JANCSÓ:
Te, Lujza, azt hiszem, most az egyszer nem fogtam csizmadiát.
LUJZA:
Ó, hogy is gondolhatja azt, papa!
Ezek a szavak, ezek a könnyek nem hazudhatnak.
(Szemeit törli.)
Úgy összeszorult a szívem, egé¬szen meg vagyok hatva, mintha édes testvérem volna.
JANCSÓ:
Ne pityeregj, mert én is rákezdem.
A kocsmárosnak pedig nem szabad sírni, mert vizes lesz tőle a bora, siess most öltözni!
Lajos mindjárt itt lesz.
Anyja azt izente, hogy a vasútról egyenesen ide fog jönni.
No, nem dobog a szíved?
LUJZA
(kezét a szívére teszi):
Egy kissé zakatol.
JANCSÓ:
Fog az még majd kalapálni is, ha megjön az ideje.
Hála istennek, csakhogy ilyen jól adlak férjhez.
Lajos háziúr, régi polgár, maholnap városi képviselő lesz.
Siess, csípd ki magadat, ahogy csak bírod!
(Lujza indul.)
Várj, gyere vissza, adok egy kis előleget az apai áldásomból!
(Magához öleli Lujzát.)
LUJZA:
Nincs a világon senkinek olyan jó papája, mint nekem!
(Megcsókolja Jancsó kezét. El.)
TIZENHARMADIK JELENET
JANCSÓ
JANCSÓ
egyedül:
Ó, papa!
Jó, jó!
Csodálatos, mindenki azt mondja, hogy jó vagyok.
Pedig én vadállat vagyok, igazi kegyetlen tigris...
Csakhogy ezt az emberek nem veszik észre.
-
(Kinéz a jobboldali ajtón.)
Ahá, jön már a vőlegény!
Ejnye, be lassan siet!
Talán csak nem lett köszvényes az istenadta?
TIZENNEGYEDIK JELENET
JANCSÓ, LAJOS
LAJOS
(jobbról jön):
Kedves Jancsó úr -
JANCSÓ:
Nevezz engem tátinak, azt akarom, hogy nemsokára nagytátit csinálj belőlem.
Gyere!
Csókolj meg! így
(Megcsókolja.)
Na, hát megjöttél?
LAJOS:
Ezelőtt egy félórával szálltam le a vasútról.
JANCSÓ:
Mennyi ideig utaztál!
Talán az egész világot bejártad azóta.
No, nem is kérdezősködöl Lujza felől?
LAJOS:
Hogyne.
Alig várom, hogy láthassam.
Hol van?
JANCSÓ:
Öltözködik.
Most nem szabad megnézni, ez a jussod majd csak később lesz meg...
Majd meglátod, mennyire megváltozott, megszépült három hónap óta.
No, csakhogy itt vagy; remélem, kigyógyultál abból a bizonyosból.
- Anyád elbeszélte, hogy valami rossz leány hálójába kerültél...
No, ne szégyelld magad, minden fiatalemberen megesik az...
De most már egészen kigyógyultál, mi?
LAJOS
(halkan):
Egészen —
JANCSÓ:
Hátha még Lujza a tied lesz, nem féltelek én titeket!
Hej!
Ádám!
TIZENÖTÖDIK JELENET
ELŐBBIEK, ÁDÁM
ÁDÁM:
Tessék parancsolni!
JANCSÓ:
Akármicsoda vendég jön ma este, annak ingyen kell adni mindent, amit a szeme-szája kíván.
Azt akarom, hogy mindenkinek jókedve legyen.
Ma tartjuk Lujza kézfogóját.
Értitek?
ÁDÁM:
Könnyű azt megérteni.
JANCSÓ:
A Köcsög Nepomuknak annyi bort adjatok, hogy leigya ma¬gát, úgyis nagyon szégyenli, hogy már olyan régóta józan életet él.
Ti is leihatjátok magatokat, de csak akkor, ha a vendégek már elmentek.
ÁDÁM:
Értem.
Pontosan le fogjuk inni magunkat.
JANCSÓ:
És azt mondom, mindenkinek jó kedve legyen, mert különben velem gyűl meg a baja - kutyateringette!
Mindjárt megharagszom.
Ah!
Itt vannak már a vendégek!
TIZENHATODIK JELENET
ÁGNES, MARI, SCHMEKS, VENDÉGEK jobbról, KÉT PINCÉR a házból, ELŐBBIEK
JANCSÓ:
Tessék helyet foglalni - aki hol talál - van itt elég hely...
Pincérek, szolgáljatok!
Mindent, ami jó és drága!
ÁGNES:
Hol van a menyasszony?
JANCSÓ:
Öltözik, mindjárt itt lesz.
Addig mulassunk, daloljunk, rúgjuk ki a ház oldalát!
(Mind leülnek, a pincérek ételekkel, italokkal szolgálnak.)
ÁGNES:
Jula, mellettünk maradj és ne igyál sokat, mert megint berúgod magadat.
MARI:
Aztán ne csipkedj megint holmi tanítókisasszonyokat.
(Megcsípi Schmeks karját.)
SCHMEKS:
Jaj!
Hát még most sem felejtetted el?
MARI:
Soha!
ÁGNES
(félrevonja Lajost):
Lajos, mért vagy olyan rosszkedvű, mikor a kézfogódat tartjuk?
LAJOS:
Én?
Nagyon jó kedvem van.
ÁGNES:
Igen, mintha az orrod vére folyna.
Vigyázz, a Jancsó még észrevesz valamit, aztán dobra üthetjük a házunkat.
Ugyan, mosolyogj már!
Vagy talán még mindig az a Terka van eszedben, mi?
LAJOS:
Hagyjon neki békét, anyám!
Megtettem mindent, amit tőlem kívánt.
Megkértem kívánsága szerint Lujza kezét és elutaztam, , hogy elfelejtsek mindent.
Jól van, megtettem.
Mit kíván még tőlem?
ÁGNES:
Csitt!
Jancsó úr erre jő, mosolyogj és légy boldog!
JANCSÓ:
De miért vannak oly csendesen?
Micsoda kézfogó ez?
Én szeretnék jókedvemben kibújni a bőrömből.
ÁGNES
(halkan):
Lajos, kérdezősködjed magadat a menyasszony felől.
LAJOS
(Jancsóhoz):
Mikor láthatom már menyasszonyomat?
JANCSÓ:
A menyasszonyok sokáig szoktak öltözni.
—
(A házhoz megy, és bekiált az ablakon.)
Lujza!
Készen vagy már?
LUJZA
(a házból):
Ebben a percben, papa!
JANCSÓ:
Hallod, ebben a percben készen lesz.
Állj ide az ajtó mellé, mihelyt kilép, öleld meg.
Ez kellemesen fogja őt meglepni - és én megengedem.
LAJOS
(az ajtó elé áll):
Majd az esküvő után azt fogod mondani: Csak menne már!
(A házajtó megnyílik.)
JANCSÓ:
Jön már, rajta!
TIZENHETEDIK JELENET
ELŐBBIEK, TERKA
LAJOS
(tárt karokkal eléje lép):
Lujzám, édes menyasszonyom!
(Megdöbbenve, rémülten hátrál.)
Terka!
TERKA
(sikoltva):
Ah!
Lajos!
(Előrerohan. Mind meglepetve felugrálnak és csoportosulnak.)
JANCSÓ:
Mi ez?
ÁGNES:
Mit keres itt ez a lány?
TERKA
(körülnéz):
Itt vannak, mind itt vannak, akik megrontásomra törtek, akik boldogtalanná tettek!
Ó, hova kerültem?
JANCSÓ:
Terka!
Mit jelent ez a viselet?
Ismeri maga Lajost?
TERKA
(megvetőleg végigméri Lajost, ki zavartan, szemét földre sütve áll):
Ismerem -e?
Nézzen reá, és kérdezze meg tőle, hogy ő ismer -e engem?
JANCSÓ:
Terka, gondolja meg hogy ez a Lujza vőlegénye!
TIZENNYOLCADIK JELENET
LUJZA, ELŐBBIEK
LUJZA:
Igen, az én vőlegényem, s én tudni akarom, mi panaszt tesznek ellene?
JANCSÓ:
Leány, menj vissza!
Nem neked való ez.
TERKA:
Nem, kisasszony, maradjon itt.
Ne féljen, semmit sem fog hallani, ami megpiríthatná, tőlem legalább nem.
(Megfogja Lujza kezét, halkan.)
Szereti vőlegényét?
LUJZA:
Jól tudja!
Mit akar róla mondani?
TERKA
(nagy belső küzdelem után):
Semmit...
Ön jó volt hozzám, keblére ölelt, testvérének nevezett.
(Hirtelen megcsókolja Lujza kezét.)
Legyen boldog azzal, akit szeret.
(Megfordul, indul.)
LUJZA
(visszatartja):
Maradjon!
E különös viseletnek valami nagy oka lehet - tudni akarom.
TIZENKILENCEDIK JELENET
KÖCSÖG, CSENGŐ jobbról, ELŐBBIEK
(A csoportot látva észrevétlenül megállnak.)
TERKA
(elfordulva):
Isten áldja meg, édes kisasszony!
Feledjen el engem.
- Én — én sohasem fogom feledni jóságát.
LUJZA
(Terka kezét fogva):
Lajos!
Mi ez?
Felelj te, ha ő nem akar szólni.
Tudni akarom!
JANCSÓ:
Én is tudni akarom!
Kutyateringette!
Ilyen kézfogót se láttam még.
CSENGŐ
(Köcsöghöz):
Elém került végre!
Bocsásson!
(Lajosra akar rohanni.)
KÖCSÖG
(visszatartja):
Ugyan, ne bomolj!
(Félre.)
Ejnye, be rosszkor jöttünk!
LUJZA:
Lajos, nem felelsz?
LAJOS
(zavartan):
Mit feleljek?
Én nem tudom, nem ismerem.
TERKA
(kitör):
Nem ismersz?
(Erőt vesz magán.)
Igaz, én sem ismerlek!
JANCSÓ:
Hogyne ismerné, amikor pertu vannak?
ÁGNES:
No, igen, hát ismerik egymást.
Tudja meg, Jancsó úr, hogy ez az a lány, akiről beszéltünk, aki miatt Lajosnak utaznia kellett.
JANCSÓ:
Ez az?
Lujza, fogd be a füledet!
MARI:
Az én férjemet is be akarta fonni.
(Megcsípi Schmeks karját.)
SCHMEKS:
Jaj!
Én csak alkudtam vele, hogy jó pénzért lemondjon Lajosról.
MARI:
Olyan, mint a húga, aki megszökött egy fiatal gavallérral.
TERKA
(felsikolt):
Ah!
Ez volt csak hátra!
Úgy!
Forgassátok meg bennem a kést, ha már a szívembe döftétek!
Ti, ti mertek rólam így beszélni?
Jó.
Ti akartátok, most én sem hallgatok.
Mit is hallgatnék?
(Megragadja Lujza kezét.)
E drága angyal boldogságáért kész lettem volna hallgatni, némán távozni innen keservemmel, szégyenemmel, de most éppen miatta kell kinyitnom szemét, hogy ne kösse életét egy ilyen emberhez.
Igen, kisasszony, ez valaha az én vőlegényem is volt, éppen úgy hazudott nekem szerelmet, hűséget, mint most kegyednek - és elhagyott gyáván, megtagadott, szégyenbe, nyomorba taszított.
Nézzen rá és reám, s mondja meg, ki az igaz kettőnk közül, kinek kell megszégyenülve földre szegeznie szemét?
LAJOS
(kitörve):
Hallgass!
CSENGŐ
(kitépve magát Köcsög karjaiból, Lajosra rohan):
Gyáva!
MIND:
Ki ez?
Fogd meg!
CSENGŐ
(mellen ragadja Lajost):
Ne bántsd e leányt, hitvány csábító!
Velem számolj!
(Földre sújtja.)
SCHMEKS:
Rendőr!
Hol a policáj?
Ne hagyd magad, Lajos!
(Elfut jobbra.)
MIND:
Gyilkos!
Segítség!
(Megfogják Csengőt s elrántják Lajostól, kit Ágnes és Mari felemelnek a földről.)
ÁGNES:
Szegény fiam!
MARI:
Ez az ember a szeretője annak a lánynak!
ÁGNES:
Ki volt csinálva az egész dolog!
JANCSÓ
(Terkához):
Ejnye, hát magával is felsültem?
LUJZA
(eltaszítja Terka kezét. Elfordul):
Hagyjon el!
JANCSÓ:
Ez volt az utolsó próbám.
TERKA
(szilajon):
Mit bánom én!
Isten - ember — mind elhagyott - jöjjön most, aminek jönnie kell.
Ti akartátok — kiűztetek utolsó menedékemből.
- Legyen úgy!
(Elindul s szilaj kitöréssel dalolni kezd.)
Tillaárom, tillaárom -
(Szeme Csengőre esik, mereven ránéz, tántorog, szívéhez kap.)
Ó!
Megszakad a szívem!
(Roskadozik.)
KÖCSÖG
(hozzárohan és a karjaiba fogja):
Nem hagyott el mindenki, itt van még Köcsög Muki!
(Csoportozat. Köcsög az álélt Terkát tartja karjaiban. Ágnes, Mari Lajost ápolják. Jancsó keblére szorítja Lujzát. A vendégek Csengőt fogják. Az ajtóban Schmeks megjelenik két rendőrrel és Csengőre mutat.)
(A függöny legördül.)
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE