Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tóth Ede
A falu rossza
Keletkezés ideje
1874
Felvonás
3
Jelenet
53
Megszólalás
1275
Mondat/Sor
2116
Szó
13929
ELSŐ FELVONÁS
Udvar belseje, utcára néző rácsozott kerítéssel, mely az egész színpadot keresztülmetszi, a rácsozat közepén deszkázott kapu, mellette kis kapuajtó. - Jobb oldalt félközépen terebélyes eperfa, körülötte gyeppad, kevés távolságra az eperfától „ágas”, rajta két nagy tejesköcsög. - Ugyancsak jobbra az első színfalnál rácsos kertajtó sövénnyel, folytatólag kocsiszín, s e között egy kutyaól. - Bal oldalon jómódú parasztház udvarra néző része tornáccal, középen ajtó, kétoldalt ablakok. A szín alatt félig látható csapra ütött boroshordó.
ELSŐ JELENET
Feledi a házból jön és visszabeszél.
FELEDI.
Boriska lányom!
Egy fél óra múlva itthon leszek; ha azalatt vendég talál jönni, fogadjátok illendően.
Így ni!
Jóskát előreküldtem a kosarakkal, én pedig beszólok a kántor komához, hogy jöjjön ki kóstolgatni...
A kert felé tekint.
Nézd csak, nézd, hogy cicázik a szerelmespár...
No de magam se voltam jobb, mikor szegény boldogult feleségemmel a szembekötőst játsztuk!...
Bezzeg ha most élne, s látná gyermekeit, most volna már boldog igazán...
No, de az isten akaratában meg kell nyugodnunk.
A kert felé néz.
Gyönyörű pár!
És csupa szerelem mindkettő...
De már nagyon is régen szedik az almát!
Nagyot kiált.
Lajos, te! korán van még... várj sorodra!...
Hogy nyalja-falja azt a leányt ...!
Aha! észrevettek, de tettetik magukat, mintha nem látnának...
Jól van, jól, no, csak folytassátok; hisz úgyis rajtatok van már az áldásom!
MÁSODIK JELENET
Jóska dühösen beszalad az utcai kiskapun, s egyenesen a szín alá fut.
JÓSKA.
Megállj csak!
Ha még eddig nem akadtál emberedre, majd megmutatom én, hogy ki vagy te, meg hogy ki vagyok én?!
FELEDI.
Mi az, mi bajod, Jóska?
JÓSKA.
Mindjárt megtudja, gazduram!
Indul vissza, kifelé egy vasvillával.
FELEDI.
Hova azzal a vasvillával?
JÓSKA.
Göndörre!...
FELEDI.
Miféle Göndörre?
JÓSKA
Arra, aki gazduramat is éppen most fenyegette...
FELEDI.
Hát mi bajotok?
JÓSKA
indul.
Majd elmondom azután...
FELEDI
visszatartja.
Egy tapodtat se innen!
Beszélj!
JÓSKA
Jaj, gazduram, bocsásson, mert most már igazán benne vagyok!...
FELEDI.
Miben?
JÓSKA.
Megverek valakit, vagy engem valaki!
FELEDI.
Megbolondultál?
Kiveszi a vasvillát kezéből.
JÓSKA.
Ne vegye ki, gazduram, csak most az egyszer ne...
FELEDI.
Majd adok én nektek vasvillát a hátatokra!...
Mi bajotok megint?
JÓSKA.
Jaj! pedig de benne vagyok!...
Hát az a kevély Göndör, a híres, részeg, mint a csap, s amint a "Makk hetes" zsidó korcsmája előtt elmennék, hát egyszerre csak "lábat adott" s akkorát zuhantam a földre, mint egy zsák!
Föltápászkodtam aztán, és neki megyek, de nála fokos volt, nálam pedig semmi, és megint én húztam a rövidet...
Látva, hogy így nem győzök - vesd el magad haza...
Jaj, gazduram, csak most az egyszer eresszen rá... megszolgálom, míg élek!
FELEDI.
Egy tapodtat se!
JÓSKA.
De ott vár...
FELEDI.
Éppen azért!
Eredj a kamrába, hozz elő egy kisebb pincekosarat, aztán együtt megyünk.
JÓSKA
fejét vakarva.
Jól van, no!
Magában.
Ha ott lesz, így is belé kötök, de ezt nem hagyom annyiba!
Bemegy a ház ajtaján.
FELEDI
utána megy.
Már látom, hogy nem lesz jó vége!...
Egy kis szünet után visszajön.
Rázártam az ajtót, mert ha szabadon hagyom, nem nyugszik, míg a vasvillát Göndörbe nem mártja...
Ámbár azért a kölyökért nem lenne kár, ha az ördög elvinné, mert annyi borsot tört már az orrom alá, mióta elkergettem a házamtól, hogy már egyszer csakugyan megsokallom!
Csak legalább ez a mai nap menne el békében felettünk!...
Meghívattam a helység lakóinak nagy részét, még azokat is - akik pártján voltak, csakhogy betömjem a szájukat!... sőt magát azt a gyereket is szeretném visszaterelni a jó útra... csakhogy rettenetes vasfejű, éppen olyan, mint az apja volt...
Jaj, csak valami úton-módon le tudnám csillapítani, mert ha már most kezdi a garázdálkodást, később még bizonyosan valami nagy veszedelmet csinál!...
Kívül Finum Rózsi énekel.
Ha kiülök busúlni az udvarra ,
Ne szólj hozzám, nem hajlok a szavadra!
Egyszer-másszor gyenge voltam irántad,
Gyengeséged csalfasággal kijátsztad!
FELEDI
az éneket hallva.
Mi a manó! talán csak nem a vendégek jönnek már ?...
Kinéz.
Jaj - Finum Rózsi!... gondolhattam volna, csakhogy persze, a fejem sincs helyén...
Tyűh? forgós adta! most jutott valami eszembe!...
Ez lesz a legjobb posta!
RÓZSI
Rózsi énekelve a kerítésen kívül megjelenik, vállán gereblye, karján kosár.
Kakukkmadár azt tanítja fiának;
Nézzen fészket ott, ahol tud - magának!
Te is keress szebbet, jobbat nálamnál;
Akkor tudd meg, mi volt, akit elhagytál!
HARMADIK JELENET
Feledi, Rózsi.
FELEDI
a kiskapuhoz megy.
Megszólítom, már csak megteszem a béke kedvéért.
De jó kedved van, Rózsi!...
RÓZSI.
Mert olyan a természetem - bíró uram!
FELEDI.
Áldott természet!
RÓZSI.
Mégis átkos vagyok!
FELEDI.
Állj meg hát egy szóra...
RÓZSI.
Akár kettőre is - bíró uram!
Megáll, visszafordul, leteszi a gereblye fogas részét a földre.
Tessék ?...
FELEDI
ujjával közelebb inti.
Gyere csak!
RÓZSI
hozzá megy, úgy, hogy a kiskapu közt áll.
No ?...
FELEDI.
Göndör Sándorral hogy vagy ?...
RÓZSI.
Sehogy!
FELEDI.
Hát nem hozzád csapott?
RÓZSI.
Esze ágába sincs!...
FELEDI.
Rózsi! ne hazudj!
RÓZSI.
Ej!
Feledi uram, hiszen most is majd megbolondul Bátki Tercsi után...
FELEDI.
Az ám; a vagyona után!
RÓZSI.
Hát biz az is fájhat neki egy kicsit, mert oda bizony hamar beülhettek volna, ha...
FELEDI.
Ha Tercsi is olyan bolond lett volna!...
RÓZSI.
No, erre nem szólok semmit!
Ne szólj szám, nem fáj fejem - igaz -e?
FELEDI.
Te Rózsi! te nekem ellenségem vagy?
RÓZSI
mosolyogva.
Ha tudnám, hogy fél tőlem bíró uram - csakugyan szeretném megijeszteni...
FELEDI.
Miért, te?
RÓZSI.
Hát csak azért, amiért arra se méltatott, hogy meghívjon a ma esti kézfogóra...
FELEDI.
Furcsa! kell is ide hívni? beállítasz te is - ha akarsz - csak úgy, mint a többi!
RÓZSI.
Már olyat nem teszek!
FELEDI.
Miért?
RÓZSI.
Mert még azt találnák mondani, hogy "hívatlan vendégnek ajtó mögött a helye ! "... márpedig olyan vendég nem szeretnék lenni!...
FELEDI.
Ugyan-ugyan, mit beszélsz?!
Hiszen te! készakarva nem hívtalak meg...
RÓZSI.
Tudom!
FELEDI.
Hát, hogy rövid legyek - nagyon szeretném, ha azt a Göndör gyereket valami úton-módon észre térítenéd...
RÓZSI.
Észre?
FELEDI.
No igen; hiszen azt mondtad, hogy most is bolond!
RÓZSI.
Igaz is!
- De hát mit csináljak én vele?
FELEDI.
Mit? hát nem értsz hozzá?
RÓZSI.
Mihez?
FELEDI
bosszúsan.
Jaj, de szőrszálhasogató vagy, húgom!...
Mihez?! mintha nem tudnád, hogy mit akarok.
RÓZSI.
Nem én!
FELEDI.
Jaj, te Rózsi - de ki vagy tanulva!
Hát nem megmondtam már, hogy Göndört hozd eszére!...
Hiszen te okos asszony vagy, tudod a módját... és aztán még magam is azon lennék, hogy no!... mert a békességet nagyon szeretem...
RÓZSI.
Most már értem!
Azt akarja bíró uram, hogy kössem a nyakába magamat?
Jó is volna - ha lehetne!
FELEDI.
Úgy -e?
RÓZSI.
Úgy ám! hanem bajosan lesz belőle valami, mert...
Hirtelen mást gondol - magában.
Ejnye, de furcsa lenne, ha ez mégis megtörténnék.
FELEDI.
No, hát hogy leszünk ?...
RÓZSI.
Jól! megteszem a bíró uram kedvéért azt, amit mások rosszlelkűleg rám fognak; hogy a legények után járok.
FELEDI.
Dicsérlek érte!
RÓZSI.
Este el is jövök a kézfogóra - ha addig élek is!...
FELEDI.
Szívesen látlak.
Hanem te, Rózsi, Göndört a lelkedre kötöm, nehogy valami bajt hozzon ránk!
RÓZSI.
Felelek érte!...
Hej, Feledi uram! nem ismerik kigyelmetek az én természetemet, nem tudják hogy mi lakik itt!...
Szívére mutat.
No, de isten áldja meg, bíró uram, ha kigyelmed tesz értem valamit, én is teszek kigyelmedért! mert egyik kéz mossa a másikat, s estére elválik, ki a tisztább kezű!...
Elsiet.
FELEDI
bámulva néz utána.
Ki a tisztább kezű ?...
Bolondgombát evett ez?
Én és Finum Rózsi mossunk tiszta kezet ?...
No, ez még nagyobb szeget ütött a fejembe, mint a Göndör gyerek veszekedő kedve!
Megyek is már hazulról, mert még megérem, hogy a kézfogó előtt beüt a mennydörgős mennykő, s elsepri minden örömömet!
El az utcai kiskapun pincekosárral.
NEGYEDIK JELENET
Tercsi, a kis kertkapun beszalad, és durcásan leül az eperfa alatt levő padra - háttal a kertkapunak, hova titkon vissza-visszanéz. Kötényében alma van. Lajos a kapunál megjelenik, belül marad, s nevetve almát dob Tercsi felé olyformán, hogy az kötényébe esik.
LAJOS.
Kapd meg!
Almát dob.
Tercsi hátra se nézve visszadobja.
LAJOS.
Vigyázz, mert egy egész marokkal dobok!
Kezében több alma van.
TERCSI
felugrik, feléje fordul.
Marokkal?
Én meg egy egész köténnyel... nesze! nesze! nesze!
Dobálja Lajosra.
LAJOS
visszavonul, s komikusan jajgat.
Jaj, jaj!
No, Tercsi ne bolondozz!
TERCSI.
Így ni!
Visszaül előbbeni helyzet szerint.
LAJOS
megjelenik.
No még ilyen kartácstűzben sohasem voltam!
Tercsire néz.
Hm!
Mégis haragszik?!
Hozzá megy, megérinti vállát.
Tercsi !
Tercsi némán vállat von.
LAJOS.
Úgy! jól van!
Ha te úgy, én is úgy!
Leül háttal Tercsinek; s helyet szorít magának.
Így ni!
Szünet, mialatt többször egymásra néznek: végre egymást teljesen rajtakapva, Lajos hangosan elneveti magát, s megöleli és megcsókolja Tercsit.
TERCSI.
Miért nézett rám?
LAJOS.
Én ?...
TERCSI.
Maga, maga!
LAJOS.
Én, lelkem, a tejesköcsögökre néztem...
TERCSI.
És mégis ajkamról lopta el a tejfelt!
LAJOS.
Visszaadom, édes, csak ne haragudj érte.
Csókolni akarja, de Tercsi kezével elhárítja.
TERCSI.
Nem kell; mert maga még most is kételkedik bennem.
LAJOS.
Most már nem.
TERCSI.
Pedig, hiszen, ha nem szeretném, hát rá se mernék nézni...
LAJOS.
Göndör Sándort se szeretted ...?
TERCSI
hirtelen.
Megint róla beszél?
LAJOS.
Csak úgy jutott eszembe megint az a bolond fiú!
TERCSI.
Az már igaz, hogy nagy bolond!
Engem vádol, engem átkoz, mert megtagadtam tőle kezemet!
Mintha én tehetnék arról, hogy kigyelmedet jobban és igazán szeretem.
LAJOS.
No, de valld meg, hogy... ezelőtt... őt is csak szeretted?
TERCSI.
Soha! higgye el, hogy szívemből sohase szerettem.
Az igaz, hogy míg kegyelmed oda volt a katonaságnál vagy öt esztendeig - ugye addig volt oda?
LAJOS.
Öt esztendő s huszonegy napig.
TERCSI.
No hát addig őt tartották itt a legszebb legénynek; az igaz, hogy nem is volt csúnya.
LAJOS
gúnnyal.
Nem ám!
TERCSI
ránéz.
Nem bizony!
Én pedig nem tagadom, hogy nekem jólesett, ha a legszebb legény engem vitt rendesen a táncba.
LAJOS.
Ugye hogy mégis volt valami a dologban?
TERCSI.
Ugyan mi lett volna?
Én akkor még csak tizenhatodfél esztendős voltam, és azt se tudtam igazán, hogy mi az a szerelem.
Eljártam a fonóba, a lakodalmakba... szóval mindenüvé, ahol táncolni lehetett; ő is ott volt mindenütt, és többnyire velem táncolt, azután hazahazakísért...
Mikor pedig a kedves édesanyám meghalt, és én egyedül, árván maradtam, sokszor vigasztalt búbánatomban...
Hanem amint a kigyelmed édesapja lett a gyámom, és én ide jöttem lakni, hát biz' őkelme megtiltotta a vele való barátkozást, mondván: nem válik az a te díszedre, mivel Göndör csak afféle szegény szolgalegény, te pedig nemes famíliából való gazdag leány vagy!
LAJOS.
Igazsága volt az apámnak!
TERCSI.
Nem tagadom, mert többen is mondták azt nekem; hanem azért én mégiscsak olyan jó voltam hozzá... nem akartam szegényt megszomorítani...
LAJOS.
Ebből tűnik ki, hogy mégiscsak szeretted!
TERCSI.
Bizony isten megharagszom, ha még egyszer mondja!
Fel akar kelni.
LAJOS
nem engedi.
Nem, nem, nem szólok többet, csak itt ne hagyj, és meg ne haragudjál.
TERCSI
durcásan.
Én nem is tudom, mit kíván még tőlem.
Szeretem, jegyese leszek ma, aztán három hét múlva felesége... és mégis baja van?
Ezt a dolgot is elmondtam már elégszer, és mégis örökkönörökké csak ezt hánytorgatja!
Talán bizony máris félt?
LAJOS.
Féltelek, kincsem, mert szeretlek!
Úgy szeretlek, hogy ki sem mondhatom!
Mikor hazajöttem - amint megláttalak, megszerettelek; és azóta te vagy nekem mindenem!
Az apám ugyan azt akarta, hogy öltözzem úrnak, ő nagyravágyó ember, s kaputos urat akarna belőlem erővel; hanem én nem leszek! megmaradok szántó-vető embernek - melletted, s kaput helyett rövid dolmányt hordok, s nem cserélek a világon senkivel!
Ugye, édes rózsám, te is szívesebben viseled ezt a bokorugrató szoknyát, mint azt az istentelen fodrozott krinolint?
TERCSI.
Ó!... hisz azt talán fel se tudnám venni!
LAJOS.
Felvenni csak felvehetnéd, de olyan volnál...
TERCSI.
Mint egy maskara!
JAJOS.
Alighanem! míg így...
Állj fel csak, rózsám!
Megfogja a kezét, és pajzánkodva felemeli.
Hopp!
TERCSI.
No, nézzen meg jól, ha még nem látott eleget...
Aztán ha hibát talál bennem; még vissza is léphet, mert még nincs a jegygyűrű az ujjamon!
LAJOS.
Visszalépni?
Ki lenne akkor az én göndör hajú, rózsás arcú angyalom?
Kire nézne akkor ez a két bogárszem?... s kit csókolna ez a csókra termett ajak?
TERCSI.
Ugyan ne dicsérjen már annyira!
Szemérmesen elfordul.
LAJOS
megöleli.
Magamnak dicsérlek - hát ne vedd hízelgésnek!
Megcsókolja.
ÖTÖDIK JELENET
Gonosz, voltak.
GONOSZ
a csók alatt az utcáról belép sietve.
Kedves egészségedre, öcsém!
TERCSI
hirtelen kibontakozik.
Jaj!
LAJOS.
Köszönöm, Pista bácsi!
GONOSZ.
Halljátok -e?
Menjetek be szaporán a házba, és ott folytassátok a szerelmeskedést.
LAJOS, TERCSI
egyszerre.
Miért?
GONOSZ.
Erre ténfereg az a korhely kölyök: az a falu rossza, és még bevetődik - ha itt lát titeket.
LAJOS,TERCSI
egyszerre.
Göndör Sándor?
GONOSZ.
Az, az!
No csak ízibe; mert mindjárt itt lesz.
LAJOS.
Hadd jöjjön ha kedve tartja - bennem emberére talál!
S ha még nem tanította meg senki a becsületre, majd megtanítom én!
GONOSZ.
Öcsém, ne köss ki vele; nem ismered, olyan az most, mint a tigris...
LAJOS.
Akkor hát én oroszlán leszek, és megbirkózom vele!
TERCSI.
No még csak az kellene?!
Nem szégyenlené magát - vele dulakodni? és éppen ma!!
GÖNDÖR
kívül a távolban énekel.
A Csap utcán végig, végig, végig,
Minden kiskapuban virág nyílik,
Minden kiskapuban kettő-három!
Csak az enyim hervadt el a nyáron.
GONOSZ.
Hallják?
No, csak befelé, kerüljék ki a perpatvart, majd itt maradok én, és útbaigazítom; tudok én a nyelvén!
TERCSI.
Úgy, úgy, ne eressze be, ha talán be akarna jönni...
LAJOS.
De csak hadd jöjjön!
GÖNDÖR
kívül a távolban énekel.
Most is ott van a csillag az égen,
Pedig te már hűtlen lettél régen!
Az a csillag az én bizonyságom,
Hogy érted van boldogtalanságom!
TERCSI.
Mindjárt itt lesz!
Lajost karon kapja.
Jöjjön! nem hagyom idekint!
LAJOS.
Nem megyek!
TERCSI
erővel húzza.
Be kell jönnie!
GONOSZ
tolja befelé.
Be hát!
LAJOS
az ajtónál.
Ha baj lesz, csak kiáltson!
GONOSZ.
Akkorát, hogy összedől ez a ház!
Egyedül.
Azt ugyan nem teszem, mert ezt a mai napot kár volna elrontani...
Mikor annyi a kilátás!...
HATODIK JELENET
Gonosz, Göndör Sándor parasztlegény, a kerítésen kívül megjelenik.
GÖNDÖR
Édesanyám - panaszt tennék nálad,
Ha téged is halva nem tudnálak,
Ha te élnél, vigasztalnál engem,
S nem ölne meg a bánat egészen!
Dal után fokosával a Gonosz által betett kis utcai kaput erős lökéssel kitárja, s a kapuban állva - bekiált az udvarra.
Hej!
Bátki Tercsi!
Bátki Tercsi! mit csinálsz?
A szeretőddel játszol ?...
Jusson eszedbe Göndör Sándor is, akit hűtlenül elhagytál...
GONOSZ.
Mi bajod, Sándor?
GÖNDÖR.
Hej! kiesett a világ feneke! se apám, se anyám, se szeretőm... senkim a világon; magam pedig a bolondját járom!!
GONOSZ.
De van jó embered; például itt vagyok én.
GÖNDÖR.
Kend is az ellenséghez pártolt.
GONOSZ.
Én lennék ellenséged?
Öcsém! ne káromold az eget.
Hiszen az anyád se szerethetett jobban, mint én!...
GÖNDÖR.
Miért van hát itt... ahol az én gyilkosaim laknak?
GONOSZ.
Miért?... hát te miért vagy itt?
GÖNDÖR.
Nekem itt még nagy számadásom van!
GONOSZ.
No hát én majd segítek a számadásodat tisztába hozni.
GÖNDÖR.
Nem tudja azt senki, csak én, vagy pedig az isten!
GONOSZ.
No, no! ne olyan magasan!
GÖNDÖR.
Még magasabban is lesz... ha egy lépést beljebb leszek!
GONOSZ
magában.
Az már nem jó dolog lenne!
Hozzá megy a kapuig, úgy, hogy Göndör kint, ez pedig bent áll.
Kedves öcsém!
GÖNDÖR.
No?
GONOSZ.
Ugye nem tagadod, hogy én teljes életedben jó embered voltam?
GÖNDÖR.
Nem tagadom!
GONOSZ.
No hát adok én neked most is egy jó tanácsot...
GÖNDÖR.
Mi az?
GONOSZ.
Hát - látod öcsém, hogy most fényes nappal van - ugye?
GÖNDÖR.
Látom!
GONOSZ.
Én pedig azt is látom, hogy te félteherre ittad magad - félteherre pedig nyomja a szívedet valami...
GÖNDÖR.
Egész teher az, bátyám!... csoda, hogy meg nem szakad a szívem alatta!
GONOSZ.
Nem szakad az olyan könnyen!
GÖNDÖR.
Hejh!...
GONOSZ.
Ne sóhajtozz hé, hanem hallgass az okos szóra...
GÖNDÖR.
Beszéljen hát!
GONOSZ.
Te Sándor, tudod -e, mi az orvossága a búbánatnak?
GÖNDÖR.
Hiszen ha tudnám!
GONOSZ.
A bor, kedves öcsém, magamról mondhatom.
GÖNDÖR.
Nem használ az semmit!
GONOSZ.
Jaj, dehogynem!
Próbáld meg csak! idd le magad egész a sárga földig, aztán, mikor egészen elkészültél - úgy éjféltájon - jöjj ide...
magában
ha bírsz!
GÖNDÖR.
Minek jöjjek én akkor ?...
GONOSZ.
Minek?... mulatni!
GÖNDÖR
némi indulattal.
Pista bácsi! bolondnak tart kend engem? - vagy...
GONOSZ.
Csitt te! ha nem érted!...
Jaj, de nehéz fejed van öcsém!
Hiszen te, a magadfajta kapatos bús legény nem a táncban mulat, se nem a nótázásban...
GÖNDÖR.
Hát ?...
GONOSZ.
Virtuskodik!...
Például: szétüti a bandát.
GÖNDÖR.
Hisz azt úgyis...
GONOSZ.
Megtennéd ugye ?...
De erre, látod, legalkalmasabb idő - az éjszaka.
GÖNDÖR.
Igaza van!
GONOSZ.
Hej!
Mikor én egyszer suhanc legénykoromban...
GÖNDÖR.
Mit tett kegyelmed?
GONOSZ.
Hát csak rápuskáztam egy álnok leányra...
GÖNDÖR.
Aztán?
GONOSZ.
No, tudod, nem volt a puskának magja - hát...
GÖNDÖR.
Köszönöm, bátya!
Megtanított valamire.
Áldja meg az isten.
Elsiet.
GONOSZ
utána szól.
Szervusz, kedves öcsém!
HETEDIK JELENET
Gonosz egyedül.
GONOSZ.
Vigyen el az ördög, és vissza se hozzon!
Hogy bomlik a paraszt; kilátszik, hogy az apja se volt nemes, mint én meg a Feledi és Bátki família!
Azt se tudja, hogy mit tegyen ilyenkor?
No, de én adtam az eszibe egy bogarat, hadd motoszkáljon ott; egy darabig csak ellesz vele, mert az ilyen buta szerelembolondja lassan készül el a virtuscselekvésre!
Minden esztendőben akadnak ilyenek, akiket meg kell vigasztalni; én már mester vagyok benne!
Hja, hiába, a magamfajta embernek okosan kell bánni mindennel - a dolog már nem nehéz, bár mindig is az volt!
Hanem mindennél legislegnehezebb a mai világban: megélni !
Az az adó?
Teremtő szent isten - megöli az embert! jövedelem? - nincs, sőt néha - gyakran még kenyér - sincs! hát biz olyankor azt tesz az ember, amit legjobbnak lát, s csak úgy élhet, ha innen is, onnan is csordul-cseppen valami.
Hirtelen eszébe jut valami.
Ejnye! vajon a kutya nem ette -e meg a sonkát?
A kutyaólhoz megy, s a nyílása előtt levő deszkát elveszi.
Elzártam ugyan előle - de azért ki tudja?
Belenyúl.
Itt van!
Kihúz egy nagy füstölt sonkát.
Ez innen a padlásról került - szalonnát hoztunk le... hát ez is lesimult.
- Ha keresik?... hát... elvitte a kutya!
Visszadugja.
No, de lássunk a dolog után.
- Még egy hordó bort kell csapra ütni.
Meglátja a csapos hordót.
Már készen van?
Vajon ki vágott a mesterségembe?
Ejnye, hogy kellene ezt is megdézsmálni?
Itt még csak egy törött cserép sincs!
Meglátja az ágason a köcsögöket, odamegy, leveszi.
Tyűh! dehogy nincs!...
Jertek csak, szedjük le a tejfelt!
A hordóhoz viszi, s csapol, iszik.
Nem sokat ér! csak tavalyi lőre.
- No, de ezt a két kis köcsögöt mégis megtöltöm holnapra.
- Csak addig ne háborgatnának, míg tele csapolom.
- Hopp!
Jól van már!
Elzárja a csapot.
NYOLCADIK JELENET
Tercsi a ház ajtaján kidugja fejét. Gonosz.
TERCSI
félhangosan.
Pista bácsi!
GONOSZ
mindkét köcsög kezében van.
No, fogantatta!
TERCSI
hangosabban.
Pista bácsi!
GONOSZ
megfordul.
Mi kell?
TERCSI.
Itt van -e még?
GONOSZ.
Persze hogy itt!
Nem látod, hogy egy kis borral akarom megkínálni?
TERCSI.
Két köcsöggel egyszerre?
GONOSZ.
Ej, koccintani akar, csak eredj be már, hogy meg ne lásson!
Jóska a házpadlásról, illetőleg a tetőzet nyílásán kidugja fejét.
GONOSZ.
No nézd! majd felsültem!
De nem csoda: asszony van a játékban, s azokkal mindig felsül az ember!
Hová tegyem már ezt a tejet, no?
Az ólra néz.
Ahá! lesz még az éléskamrában annyi hely!
Kiveszi a sonkát, és egyenkint helyezi be.
JÓSKA
fent.
Nini! az a vén Gonosz sonkát lopott és bort!
Megállj, vén tolvaj, azért se vásik benne a fogad!
GONOSZ.
Így ni!
Bereteszeli.
Kedves sonkám, igyál, ha megszomjazol; hanem a Sajó kutyát be ne ereszd aludni.
KILENCEDIK JELENET
Feledi, Kántor, voltak.
FELEDI
kezében pincekosár, benne borosüvegek, a kapuban.
Tessék, tessék, kedves komám!
Kínálja a belépéssel.
KÁNTOR
ittas, és gyorsan beszél.
Tessék, tessék, tessék!
FELEDI.
Csak előre!
KÁNTOR.
Előre, lőre, lőre!
Belép.
FELEDI
belép.
Talán már el is késtünk.
KÁNTOR.
El, el, el!
FELEDI.
No, de semmi!
KÁNTOR.
Semmi, semmi, semmi!
FELEDI.
Kóstolgattuk a javát; de jót is hozunk - igaz -e?
KÁNTOR.
Igaz, igaz, igaz!
FELEDI
meglátja Gonoszt.
No - Gonosz, hogy vagy?
GONOSZ.
Virágjában, mint a pipacs!
FELEDI.
Talán már megdézsmáltad a hordót?
GONOSZ.
Színit se láttam!
JÓSKA
kivesz egy üveggel.
Kóstold hát ezt!
GONOSZ
iszik.
E már jobb, mint a - tej!
KÁNTOR.
Jobb, jobb, jobb!
FELEDI.
Meghiszem azt!
Hanem aztán, Gonosz - baj ne legyen a portán; mert ilyenkor sok a leskelődő, és könnyen ellesnek valamit!
GONOSZ.
Ahol én vagyok, ott nincs hiba semmiben! mert a becsületes ember - ha szegény is - jobban őrzi a másét, mint a magáét!
JÓSKA
fent.
Jaj, vén hamis lelkű, mindjárt rád vallok!
GONOSZ.
Úgy van -e, kántor uram?
KÁNTOR.
Úgy, úgy, úgy!
JÓSKA.
Nem úgy van az, mert...
Lekiált.
MIND
odanéznek.
Ki az?
FELEDI.
Mit csinálsz te ott?
JÓSKA.
Hallgatóztam.
FELEDI.
Hogy jutottál oda?
JÓSKA.
A kamra padlásán keresztül; - hanem édes kedves gazduram, bocsásson már ki ebből az áristomból...
Az utcára tekint.
Ahol ni! jönnek a vendégek is...
FELEDI.
Jönnek ?...
Kántorhoz.
No kedves komám, hát aztán kitegyen magáért!
A pincekosarat beviszi a házba.
KÁNTOR.
Ki, ki, ki!
JÓSKA.
Gazduram! édes gazduram, nyissa ki!
GONOSZ.
Várj sorodra, hé!
JÓSKA.
Kend meg jobb, ha be se' vár engem!
TIZEDIK JELENET
Csapóné, Sulyokné, Tarisznyásné, egy öreg paraszt, nők, férfiak, Feledi, Jóska, Kántor, Gonosz.
A kántor ezen jelenet alatt ledűl az eperfa alá, és elalszik, úgy, hogy a pad eltakarja fejét.
KAR
Erre jertek, itt az út!
Nyisd ki babám a kaput,
Nyisd ki kislány előttünk,
Ugyis teérted jöttünk!
Ez a kislány eladó!
Majd megveszi a zsidó;
A zsidónak nem adjuk,
Hisz kézfogóját tartjuk.
EGY ÖREG.
Éljen az örömapa!
MIND.
Éljen!
FELEDI.
Köszönöm, kedves barátim!
Én elmondhatom, hogy valóban örömapa vagyok, mert akiket szeretek, és akik engem szeretnek: az én gyermekeim, velem együtt boldogok!
EGY ÖREG.
Tartsa meg az isten sokáig ezt a boldogságot, szívünkből kívánjuk!
MIND.
Éljen!
TIZENEGYEDIK JELENET
Finum Rózsi, voltak.
RÓZSI.
Jó, estét, jó szerencsét és jó mulatságot mindközönségesen!
FELEDI.
Köszönjük.
RÓZSI.
Talán már el is késtem? pedig ugyancsak igyekeztem ám.
CSAPÓNÉ
Feledihez.
Komám uram!
Hát ezt is meghívta?
FELEDI.
Meg, mert...
CSAPÓNÉ.
Meg? hm! hm!
FELEDI.
Egy kis ügyem van vele.
CSAPÓNÉ.
Ügye ?...
Gyanúsítva.
Furcsa!
FELEDI.
Majd elmondom annakidején.
-
A néphez.
Hanem, kedves vendégeim, azt tartom, hogy jobb lesz bemenni a szobába, mivel ott bent vannak a gyerekek is.
TÖBBEN.
Igaz a! menjünk, menjünk!
FELEDI
Rózsihoz titkon.
Beszéltél -e Göndörrel?
RÓZSI.
Mulathatunk miatta akár reggelig!
CSAPÓNÉ
Sulyokné- és Tarisznyásnéval összesúg.
Asszonyok, tudjátok -e mi az újság?
SULYOKNÉ
és
TARISZNYÁSNÉ
egyszerre.
Mi?
CSAPÓNÉ.
Az öreg Feledi Finum Rózsival trafikál.
SULYOKNÉ
és
TARISZNYÁSNÉ
egyszerre.
Lehetetlen!
CSAPÓNÉ.
Már hogy volna lehetetlen, mikor maga mondta!
SULYOKNÉ,TARISZNYÁSNÉ
egyszerre.
Ugyan - ne mondja!
CSAPÓNÉ.
No nézzetek oda - hát nem együtt sugdosnak -e most is, mi?
SULYOKNÉ.
Az ám! mégpedig ugyancsak összebújtak!
TARISZNYÁSNÉ.
S minket még csak meg se lát Feledi koma!
CSAPÓNÉ.
De nem ám! mert, hejh! asszonyok, asszonyok! amit én mindig mondtam, hogy ez a Finum Rózsi!...
SULYOKNÉ.
Hát én nem azt hajtom -e mindig?
TARISZNYÁSNÉ.
Jaj! hát én nem megjósoltam -e, hogy előbb-utóbb közénk fúrja magát?
Tudja a módját! ki van tanulva az eszemadta - úgy, hogy no!
FELEDI
a három asszonyhoz:
Asszonyok!
Csapóné, Sulyokné!
Tarisznyásné komámasszony! induljunk már befelé!
CSAPÓNÉ
titkon az asszonyokhoz.
Egy lépést se addig, míg Finum itt van!
RÓZSI
az asszonyokra néz - magában.
Összebújt már a három ördög motollája!
Jaj! alig várom, hogy belém kössön valamelyik, akkor aztán majd én!...
No, de lássuk előbb, hogy mit őröl a malom?
FELEDI.
Ne kéressétek hát magatokat - nézze meg az ember!
CSAPÓNÉ.
Már édes komám uram - ne vegye rossz néven - de én magyar asszony vagyok, és tetőtől talpig becsületes!
Nekem is van eladó lányom, a fiam is derék legény, s azonfelül atyafiak vagyunk - igaz -e?
FELEDI.
Tökéletesen!
CSAPÓNÉ.
Eszerint hát bátran szólhatok?
FELEDI.
Mindent, ami szívének, szájának tetszik!
CSAPÓNÉ.
No hát, nekem itt valami nem tetszik.
FELEDI.
Vajon mi?
CSAPÓNÉ
Rózsira mutat.
Ez ni!
RÓZSI
magában.
Tudtam! tudtam! hogy szálka leszek a szemökben itt is!...
No de...
Merően néz Csapónéra.
CSAPÓNÉ
tekintete találkozik Rózsiéval.
Nem is tétovázom, nem is kerülgetem, mint macska a forró kását, hanem kitálalom egyszerre, mert jussom is van hozzá, hogy ezzel a -
Rózsira mutat.
RÓZSI
dühösen felpattan.
Ki ne mondja azt a szót, mert úgy segéljen, a torkán akasztom!
CSAPÓNÉ.
Kinek? te utolsó, te! kinek?
RÓZSI.
Kendnek! és akárkinek, aki valami titulussal kisebbít!
SULYOKNÉ
és
TARISZNYÁSNÉ
kihívólag csípőre tett kézzel.
Gyere hát no! mert mi is azt mondjuk!
CSAPÓNÉ
éppen úgy.
Akassz tengelyt, ha mersz, s lássuk, hogy kinek törik a rúdja?
RÓZSI.
Törik, szakad, vagy nem - akasszuk hát össze!
Csípőre tett kézzel a három asszony elé áll, s szembenéznek.
FELEDI
közéjük lép.
Az istenért! mit akarnak?
CSAPÓNÉ.
Ez nem miközénk való!
FELEDI
Csapónéhoz.
De...
RÓZSI
mellét verve.
Ez a becsületes asszony mindenüvé való!...
FELEDI
Rózsihoz.
De...
HÁROM ASSZONY
egyszerre.
Becsületes? hihihi! hihihi!
RÓZSI.
Hiába nevettek! hiába vigyorogtok csúfondárosan reám; összeakasztottunk, majd a végit lássuk!
FELEDI.
De forgósadta, itt ugyan se eleje, se vége ne legyen, hanem békén maradjatok!
RÓZSI.
Hát ki kezdte?
Gúnyosan.
Szóltam -e én csak egy szót is ezekhez a becsületes, jólelkű asszonyokhoz?
Ugye nem?
De bezzeg szóltak ám ők eleget!
Nem is tudnak egyebet, mint úton-útfélen engem rágalmazni, s miért?
TIZENKETTEDIK JELENET
Boriska a szobából sietve jön, s több férfi és nő.
BORISKA.
Édesapám!
Csapó néni! jöjjenek már be, nem tudják mire vélni ezt az elmaradást!
FELEDI.
Megyünk, lelkem, megyünk!
No, hallottátok?
Jertek szaporán, és ne bolondozzatok ezen a szép napon, és éppen itt, nálam.
Indul.
RÓZSI.
De nem addig van az!
Megfogja a Feledi kezét, és visszatartja.
Feledi uram! kigyelmed engem meghívott ide - igaz -e?
FELEDI.
Igaz!
RÓZSI.
Ez a három becsületes pletykafészek pedig el akar innen marni!
Nem elég, hogy két esztendő óta szólnak, szapulnak, s évődnek a becsületemen, hogy az egész helységben nincs egyetlenegy jóakaróm, hogy nagy kevélységökben kerülnek, hogy még a templomba sem ül mellém senki; hanem talán még azt is akarnák, hogy emberek közé se legyen szabad jönnöm?!...
CSAPÓNÉ.
Ha szemed volna, nem is jönnél.
RÓZSI.
De van szemem, és jövök is!
Miért ne jönnék!
A vendégek ezen jelenet alatt a házból kiszállingóznak, s figyelnek a beszédre.
Hát mit tettem én olyat, amiért bujdosnom kellene?
Öltem? raboltam? gyújtogattam, vagy loptam valamit?
A néphez.
Bizonyítson hát rám valaki valamit, ha olyan rossz vagyok?!
Szünet.
Hallgatnak ugye egy szálig, mert most szemtül szemben vagyunk, s olyan helyen, ahol becsület lakozik, mivel mind a gazda, mind hajléka mindnyájunk által tiszteltetik.
EGY ÖREG.
Biz' elég csúnyaság tőled zenebonát kezdeni egy ilyen tisztességes háznál s ilyen alkalommal!
NÉP.
A bizony csúnyaság!
EGY ÖREG.
Nem is tudom, hogy mit keresel itt?
CSAPÓNÉ.
A becsületét keresi, lelkem, a becsületét!
EGY ÖREG.
Úgy?
Jaj, biz az nagy baj, ha keresni kell; mert azt nehéz megtalálni, ha elveszett.
NÉP
nevet.
RÓZSI
keserű gúnnyal.
Igaz, tudom!...
De azt is tudom, hogy amíg kigyelmednek ilyen tisztes ősz haja lett - nemcsak egyszer botlott; s nemcsak egyszer kesergett afelett!
EGY ÖREG.
Igaz a!
De azért a becsület nem veszett el soha!
GONOSZ
Jóskával a kutyaól előtt némajátékkal jelzik a kölcsönös kibékülést, s ezen végszóra figyelmes lesz Gonosz.
Hejh! pedig annál nincs szebb a világon!
RÓZSI.
Hogy én botlottam egyszer, nem tagadom! tehetek -e róla, hogy megcsaltak, hűtlenül elhagytak?
GONOSZ.
Mért nem család vissza - az átkozottat?
RÓZSI.
No, elég már a tréfa!
Álljunk oda, ahol a part szakad...
Feledi uram! akassza ki ezt az összeakadt tengelyt: mondja ki, hogy ki hajtson ki arra?
A kapura mutat.
FELEDI
bosszúsan.
Bánom is én, akármit csináltok?
Asszonyok vagytok, egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz!
Jertek, kedves vendégeim, hagyjuk itt őket; s ha tetszik nekik, majd bejönnek ők is!
Félre.
Mégis bolondot tettem, hogy azt a Finum Rózsit ide hagytam jönni.
Megy a házba a vendégekkel.
CSAPÓ
Csapónéhoz.
Jutka, betakarodj; mert ha haza talállak vinni - szomorú lesz a hajnali csillag!
CSAPÓNÉ.
Nem kenddel van bajom.
CSAPÓ.
Csak azt mondom, hogy békót tégy a nyelvedre, Jutka, mert tisztességben vagyunk.
Megfogja a karját, és a ház felé lódítja.
No, előre!
Rózsihoz.
Te pedig húzd ki a tengelyed - ha iszapba ragadt, s keress illőbb tanyát, mert itt bizony nem vagy kedves vendég!
El mind a házba.
TIZENHARMADIK JELENET
Rózsi maga.
RÓZSI
utánok néz.
Itt se vagyok, sehol se vagyok...
Ó, hát csakugyan a legutolsó vagyok?!
Dal
Vadgalamb sírása... szellő sóhajtása,
Az én bánatomnak nincsen sehol mása?
Éjszaka nem alszom... nappal álmodozom,
Nehéz teher gyanánt szívemen hordozom.
Ha galamb lehetnék, vad erdőben sírnék,
Ha szellő lehetnék, messze elrepülnék!
De egyik sem vagyok; szegény árva vagyok.
Hejh tán nemsokára búmban elapadok!
Ni, hogy elandalodtam! s ez a pruszlik úgy szorít, hogy szinte sírhatnám! de nem tudok, mert nem engedi a természetem!
Dal
Sír, aki sírni tud:
Könnyei peregnek!
Én már csak úgy mondom
Nevét az Istennek!
Ha áldani akar,
Áldjon meg még egyszer!
Ha megvert - verjen még,
Hogy ne legyen kétszer!
Ha pedig rám tekint...
Ne csak nézzen engem!
Tegyen akárhová,
Csak ne bántsa lelkem !
Hejh, hiszen csak az a jó isten adjon egyszer szerencsét nekem is... majd szembenézünk még, Csapóné asszonyom!
De még Feledi uramnak sem felejtem el, hogy így cserben hagyott!
Göndörtől féltek?... féljetek is, mert most csak azért is vele szövetkezem!
Rosszak vagyunk mind a ketten előttetek? kicsaptátok őt is, mint engem a becsületesek sorából?
Jól van hát no! majd meglátjátok, hogy ez a két rossz mit csinál!
Most felkeresem Göndört, tanácskozom vele, ha lehet, megveszem a szívét, s ha esze van, felém hajlik, és nem fut bolondjában olyan szekér után, amely föl nem veszi soha!
A ház felé fenyegetve.
Jó mulatást, kevély família!
Jaj! ha én most itt egyszeribe vízözön lehetnék, vagy tűzokádó sárkány - de elborítanám ezt az egész viskót!!
Fenyegetve elsiet.
TIZENNEGYEDIK JELENET
Feledi, Gonosz, Jóska.
FELEDI.
Koma! kedves komám!
Nem láttátok valahol?
GONOSZ.
Ott feküdt az eperfa alatt.
JÓSKA
az eperfa mellé siet.
Itt van még most is!
FELEDI
odamegy szintén.
Ejnye, ejnye no! elszenderedett!
Költi a kántort.
Kedves komám, ébredjen! hisz még csak kezdetén vagyunk!
KÁNTOR
álmosan.
Igyunk... igyunk... igyunk!
FELEDI
Gonosszal felemeli a kántort.
Ördögöt iszunk!
KÁNTOR.
Azt... azt... azt...
GONOSZ.
Azt hát! meg egy kis istennyilát!
KÁNTOR.
Lilát... lilát... lilát!
FELEDI
magában.
Jaj, vajon mi van még hátra a mai napon ?....
Fenn.
Kedves komám, hiszen maga a kérő...
KÁNTOR.
Ő... ő... ő!
Gonoszra mutat.
FELEDI.
Dehogy ő!
Rázza.
Térjen magához! hiszen tudja a rigmust?
KÁNTOR.
Must, must, must!
FELEDI.
Ezzel nem boldogulunk!
Jóska! vezesd haza a kántor urat, és fektesd le!
KÁNTOR.
Le... le... le!
Jóska elvezeti a kiskapun.
GONOSZ.
Feledi uram; ne küldje haza, hiszen kiadónak éppen beválik!
FELEDI
bosszúsan.
Eredj, vén oktondi! azt se tudom, hogy hol áll a fejem!...
Jaj! szeretnék a föld alá süllyedni!
Különben magam vagyok az oka, én erőltettem... azazhogy mégis ő a hibás, mert ne igyék annyit, ha nem bírja a természete!
El a házba.
TIZENÖTÖDIK JELENET
Gonosz, mindjárt Boriska.
GONOSZ.
Míg az evés ideje bekövetkezik - ezt a kis elemózsiát hazakerítem...
Az a vakondokszemű kölyök észrevette, - de kialkudtam vele, hogy osztozunk - hja, ilyen esetben muszáj.
A kutyaól mellé térdepel.
BORISKA
egy tálat és egy nagy szakasztóban nyers krumplit hoz.
Nem férünk a konyhában; jobb lesz idekint.
Leteszi az eperfa alá a szakasztót, leül, s a tálat ölébe helyezi, s krumplit tisztít. Meglátja Gonoszt.
Pista bácsi!
GONOSZ
magában.
Jaj, valaki!
Odanéz.
Ki az?
BORISKA
nevet.
Mit csinál ott?
GONOSZ.
Imádkozom!
BORISKA.
Miért?
GONOSZ.
A házasulandók lelki üdvösségeért!
BORISKA.
No még ezt sohasem hallottam!
GONOSZ.
Majd ha asszony leszesz, ráfanyalodol te is.
BORISKA.
Hát elvégezte -e már?
GONOSZ.
El!
BORISKA.
No akkor jöjjön segíteni.
GONOSZ.
Krumplit enni?
BORISKA.
Dehogy; csak válogatni a nagyját a szakasztóból - én pedig hámozom.
GONOSZ.
Az már más!
Mellé ül, úgy, hogy a szakasztó közbeesik.
BORISKA
krumplit tisztítva magában.
Ugyan istenem, az a szegény Sándor merre lehet most?
Arra nem is gondol senki!...
GONOSZ
a szakasztóban válogatva.
Bizony rossz termés volt az idén...
BORISKA
magában.
Pedig én tudom, hogy nem olyan rossz; amilyennek tartják...
GONOSZ
fenn.
Minden gyümölcs férges...
BORISKA
magában.
Olyan szelíd volt!
GONOSZ
kivesz egy szép nagy krumplit.
Még ez is; pedig épnek látszik.
BORISKA.
De hiába... a világ nyelve - a legjobból is rosszat csinál...
GONOSZ.
Mégse a féreg rágta ezt, hanem valami rossz kapás akarata ellen vágott bele.
Nézegeti.
BORISKA.
A rosszból pedig milyen nehéz lehet újra jót csinálni?!
GONOSZ
átadja a krumplit.
Hámozd meg csak, húgom, vágd ki belőle azt a sebes részt, egészséges az belül! még jóízűt is ehetel belőle!
BORISKA
elveszi, fent.
Meghiszem azt! hiszen ilyen talán nincs is több?
GONOSZ.
Biz a sok hitvány közt ez még kitűnő.
BORISKA
magában.
Ha szólni mernék róla?... mert nekem az is jólesik, ha róla beszélhetek!
De hát miért is ne? ki gondolna arra, amit csak én tudok?!...
Fenn.
Kedves Pista bácsi!
GONOSZ.
Mi kell, édes kincsem?
BORISKA.
Látta -e ma Göndör Sándort?
GONOSZ.
Láttam, gyöngyvirágom!
BORISKA.
Hol?
GONOSZ.
Nemrég ment erre nagy dalolva!
BORISKA.
Vajon hová mehetett?
GONOSZ.
A korcsmába.
BORISKA.
Minek?
GONOSZ.
Tivornyázni.
BORISKA.
Szegény!
GONOSZ.
Sohse szegény az, van annak most pénze.
BORISKA.
Hát csakugyan eladta a házát?
GONOSZ.
Még a szőlőjét is.
BORISKA.
Ki vette meg?
GONOSZ.
A "Makk hetes" zsidó.
BORISKA.
Vajon mennyiért?
GONOSZ.
Ötszáz sajniért.
BORISKA.
És csakugyan elmegy innen lakni?
GONOSZ.
Megy a pokolba!
BORISKA.
Hát akkor mi lesz belőle?
GONOSZ.
Naplopó, csavargó, falu rossza!
BORISKA
benső részvéttel.
Talán csak nem?
GONOSZ
Éppen így kezdte Tillancs Pesta is, meg Hajdinom Béni is, akit most esztendeje temettek el Vácon...
BORISKA.
Istenem, pedig ugye kár volna érte?
GONOSZ.
Kár - ha kár!
BORISKA.
Szegény Sándor!
Pedig látja, Pista bácsi - mikor nálunk lakott, olyan jó fiú volt!
GONOSZ.
Hiszen ha Bátki Tercsit neki adták volna...
BORISKA.
Ugye akkor még most is jó volna?
GONOSZ.
Meghiszem!
BORISKA.
De hát mért nem választ más leányt?
GONOSZ.
Úgy van!
Miért nem veszi el Finum Rózsit!
BORISKA.
Hogyisne! hiszen az nem hozzá való!
GONOSZ.
Márpedig én azt szántam neki!
BORISKA
a krumplit gyorsan aprítja és nagyon apróra.
Az pedig kár volt, Pista bácsi, mert egyszer az apám is azt mondta, hogy ha Sándor írni meg olvasni tudna, hát akkor másképp gondolkoznék...
GONOSZ.
Húgom, nagyon apró lesz az a krumpli!
BORISKA
észre térve.
Az ám! ejnye, mért nem szólt hamarább?
Magában.
Jaj, most majdnem elárultam magamat!
GONOSZ.
Látod, húgom, én gyermekkoromban úgy tudtam írni, mint a víz...
BORISKA.
Igazán?
GONOSZ.
De még tán jobban! hanem vénségemre úgy elfelejtettem, hogy ha most a nevemet valami írás alá kell lenyomorítani, hát akkora betűket pingálok, mint egy-egy keresztes pók, s többnyire magam is megbámulom.
BORISKA.
Látja - milyen jó azt tudni!
GONOSZ.
Jó, jó, akinek szüksége van rá!
De biz engem iskoláskoromban is kötéllel húztak a mester elé.
Nem születtem tudósnak.
A színpad elsötétül.
TIZENHATODIK JELENET
Sulyokné a házból, voltak.
SULYOKNÉ
sietve.
Készen van -e már a krumpli!
Jaj, de sokáig babrálsz vele, lelkem!
BORISKA.
Már viheti, nénikém!
SULYOKNÉ.
Add ide, szentem, mert elkéstünk!
GONOSZ.
El ám, mert előbb Finum Rózsit kellett megkopasztani a becsülettől.
SULYOKNÉ.
Ó, vén bagoly, hogy eszibe tartja!
GONOSZ
éppen úgy.
Ó, kis fülemülém, de gyönyörűen csattogsz!
Felveszi a szakasztót.
SULYOKNÉ:
Csattantanék is én mindjárt, csak ez a tál a kezemben ne volna, s ne sietnék nagyon.
Indul.
GONOSZ.
Nem kell a csókod, Jucikám, mert...
SULYOKNÉ
visszafordul, s a tálat felé tolja.
De jó kedve van!
GONOSZ
amint megfordul, már szemben állnak, s a szakasztóval visszatartja a felé nyújtott tálat.
Hogyne volna, mikor téged látlak!
A szakasztóval tolja befelé Sulyoknét. Be utána.
TIZENHETEDIK JELENET
Boriska egyedül.
BORISKA.
Jókedve van mindenkinek, csak egyedül én vagyok szomorú, meg ő... ó, bizonyosan ő is nagyon szomorú lehet!...
Én nem tudom - ettől a mai naptól félek...
Sohase voltam még így... akármit csinálok, akármihez kezdek, mindig Sándor jut eszembe... aztán gonolkozom... s egyszerre ide nyilallik valami...
Szívére teszi kezét. Szünet.
Én nem is tudom, hogy miért néztem meg azt a Sándort annyira?
Sokszor mondogatom magamban: bolond vagy te, Boris!
Nem szánt egymásnak az isten, hát miért epeszted magadat?... és mégis, mégis mindig előttem áll...
Ó, istenem, de nehéz a sorsom!...
Így hervadok el lassankint majd egyedül, s oda járok sírni, ahol nem lát senki, csak az a jó isten!
Pedig, ha egyszer utamba jönne, és szóba állna velem... s megkérdezné, hogy miért vagyok oly szomorú? jaj, de el tudnám mondani!
Leül az eperfa alá.
TIZENNYOLCADIK JELENET
Sándor, Boriska. A színpad egészen sötét.
SÁNDOR
Dal
Megállok az udvarodon,
Bezörgetek ablakodon.
Ha kérdezed: ki zörget ott?
Nézz ki - s látsz egy bús galambot!
Visszahoztam a keszkenőt,
Van már neked más szeretőd!...
A gyűrűd is visszaadom,
Magamnál csak búmat hagyom!
Jaj, pedig de fáj a szívem,
Te utánad, te hűtelen!
Ha nem fájna - itt se volnék,
Hozzád még csak nem is szólnék!
BORISKA
magában.
Itt van; Istenem, vajon miért jött ?...
Jaj, ha most szólni mernék hozzá?!...
SÁNDOR
magában.
Megmondom neki még egyszer... hogy az isten áldja meg!... vagy... nem mondok semmit, csak a szeme közé nézek... azokba a szép szemekbe, amelyeknek nincsen párjuk széles e világon!!...
S azután?... azután isten tudja, mi következik...
BORISKA.
Vajon mit csináljak most ?...
Feláll.
Ó, de gyáva teremtése vagyok az istennek!...
Bezzeg Finum Rózsinak más a természete...
SÁNDOR
észreveszi.
Ki az?
BORISKA
félénken.
Én vagyok - Sándor bácsi.
SÁNDOR.
Feledi Boris?
BORISKA.
Az isten hozta nálunk!
SÁNDOR.
Hát szívesen láttok?
BORISKA.
Én mindig szívesen látom kigyelmedet, mert nekem sohase vétett.
SÁNDOR.
Hát kinek vétettem? azt szeretném tudni?
BORISKA.
Senkinek - de mégis azt beszélik a faluban...
SÁNDOR.
Hogy rossz vagyok - ugye?
Hejh pedig, Feledi Lajos - rosszabb vagy te, mint én, mert elszeretted tőlem, akit én szerettem...
BORISKA.
Édes Sándor bácsi, a szerelmet nem lehet erőszakolni...
Látja, mi haszna erőszakolni Tercsit, ha egyszer nem szereti kigyelmedet!
SÁNDOR
sötéten.
De szeretett!
BORISKA.
Ki tudja?
SÁNDOR.
Tudom én!
Hejh!
Százszor is fogadta, ezerszer is mondta, mikor göndör fürtös fejét szívemre hajtotta...
BORISKA.
Ha szerette volna, még most is szeretné - higgye el azt nekem.
SÁNDOR.
Nem hiszek én semmit, csak azt, hogy elszólták tőlem az irigyek, a gonoszok, s csak azt szeretném tudni, hogy ki volt benne a főmester?
BORISKA.
Kideríti az idő azt is - ha igaz.
SÁNDOR.
Késő lesz!!
BORISKA.
Ó, csak ne búsuljon annyira, édes Sándor bácsi!
SÁNDOR.
Mi közöd hozzá, jó leány?
BORISKA.
Csak az, hogy fáj - ha szenvedni látom, és aztán szánom kigyelmedet, hogy ilyen nehéz sorsra jutott!
SÁNDOR.
Nem soká lesz nehéz - tudom azt az egyet!
BORISKA
remegve.
Mit akar tenni?
SÁNDOR.
Ne kérdezd! elég, ha azt mondom; nem viszem sokáig!
BORISKA.
Ó, istenem!
SÁNDOR.
Ne hallgass rám, Boris!...
Gyenge szíved nem tudja még, mi az, ami alatt az enyim már szakadozni kezd!...
BORISKA
magában.
Jaj, ha most ki merném mondani ?...
SÁNDOR.
Ne is vesztegess több szót vigasztalásomra...
Hanem ha igazán jó vagy hozzám, úgy tedd meg azt az egyet, mire most kérlek.
BORISKA.
Szívesen, amit csak kíván.
SÁNDOR.
Küldd ki Bátki Tercsit.
BORISKA
nyugtalansággal.
Tercsit?... minek ?...
SÁNDOR.
Hadd lássam még egyszer...
BORISKA.
Ó, csak ezt ne kívánja tőlem!
SÁNDOR.
Beszélni akarok vele - utoljára...
BORISKA.
Utoljára?
SÁNDOR.
Holnap már úgyse tehetem.
BORISKA.
Teremtő szent atyám!
Sándor bácsi! mi lelte?... mit beszél ?...
Minek ez a nagy búbánat?... hiszen...
SÁNDOR.
Megteszed?
BORISKA.
Jaj istenem! most?... mikor a kézfogóját tartja?!
SÁNDOR.
Éppen azért.
BORISKA.
Én félek - nagyon félek!
SÁNDOR.
Miért?
BORISKA.
Mert kigyelmed nagyon el van keseredve, és... isten tudja, mire vetemedhetik?!
SÁNDOR.
Nem teszed?
Jó!
Úgy hát bemegyek én magam!
BORISKA
hirtelen.
Ne; ne!
Ó, csak azt ne tegye!
Sokan vannak, bizonyosan veszedelem lenne.
SÁNDOR
indul.
Ne félj!
BORISKA
visszatartja.
Inkább kiküldöm én - ha ki merne jönni.
SÁNDOR.
Mondd meg neki, hogy kijöhet bátran... nem lesz semmi baja!... hogy többet nem is látjuk egymást - csak most az egyszer jöjjön!...
Nagyon érzékenyen.
Mondd meg neki, hogy...
- sír -
hogy sírva várom... itt... a nagy eperfa alatt...
BORISKA.
Megmondom... meg!
Szintén sírva.
SÁNDOR
folytatva.
Ahol annyiszor ültünk együtt boldogan...
Mintegy önkéntelenül az eperfa alatti padra borul.
BORISKA.
Csak azt ígérje meg, hogy nem tesz semmi rosszat vele.
SÁNDOR.
Ígérem - csak eredj!
BORISKA
magában.
Megmondom Tercsinek, hogy szépen bánjon vele, s vigasztalja - ha teheti.
Az én szavamra nem ád semmit...
Ó, pedig ha tudná, hogy egyetlen szaváért, egy vidám mosolyáért odaadnám életem!...
El a házba.
TIZENKILENCEDIK JELENET
Sándor egyedül. A fa alatt.
SÁNDOR.
Ha nem szeretett, miért hitegetett ?...
Ha pedig szeretett, hát mért csalt meg?... ezt kérdem meg tőle...
Három hónapja múlt, hogy nem szóltam hozzá, de már nem bírok a szívemmel... ki-kicsap belőle valami búbánatos panasz - de nincs, aki hallja, nincs, aki megértse... magam pedig bolond vagyok tőle!
A házban dalt kezdenek.
KAR
Gerlemadár a párját siratja.
Az én szívem bánatát tagadja.
Mért tagadod? igaz az a bánat;
Hát vétek -e siratni babámat?!
SÁNDOR.
Úgy, úgy! ezt fújjátok nekem, ez illet meg engem...
Tovább csak, tovább!...
KAR
Sűrű felhő borítja az eget,
Őszi eső áztatja a földet...
Sírd ki te is könnyeid záporát,
Jó az Isten... lesz még gondja reád!
EGY ERŐS FÉRFIHANG
a szobában.
Ej, ez a nóta nagyon szomorú!
Fújjunk vígabbat, nekünk valót!
SÁNDOR.
Úgy, úgy! mulassatok! vigadjatok! talán vígságtokra megjön az én kedvem is bosszút állni rajtatok, kik ellenségeim vagytok.
KAR
Szarka csörög a fedelen, nem gólya -
Pedig ott a fészek az övé volna!
Szarkamadár, ne kényeskedj oly nagyon,
Fényes tollad, de csúnya tollad vagyon!
SÁNDOR
felugrik a padról.
Nekem fújjátok ezt?
Jól van, csak csúfolódjatok!... megadom rá a visszhangot én is úgy, ahogy bánatos szívemből fakad.
KAR
a szobában
Jó éjszakát, édes kincsem!
Többet még rám se tekintsen!
Én is, hogyha arra járok,
Többet még csak meg se állok!
SÁNDOR
a dal alatt kitörve.
Jaj, ki tanít titeket ezekre a nótákra odabent ?...
Szántszándékkal keresitek össze, hogy ingereljetek ?...
Jól van! ha az a leány nem mert előmbe kilépni, bemegyek hozzá én...
Egy életem, egy halálom! megesküdtem, hogy vagy enyim lesz, vagy együtt halunk meg...
Az eperfa alatt levő fokosért nyúl.
HUSZADIK JELENET
Tercsi, volt. A zene egész a felvonás végéig a helyzethez illő adagiót játszik.
TERCSI
félénken az ajtóban.
Nem látom sehol.
Sándor a fokossal indul, találkozik Tercsivel.
TERCSI.
Ki az?
SÁNDOR.
Én vagyok.
Régen várlak itt.
TERCSI
magában.
Istenem! én reszketek!...
Fenn.
Mit kíván kigyelmed tőlem?
SÁNDOR.
Mit kívánok tőled?!
- Azt kérdezed?
TERCSI.
Azt; miután kigyelmeddel többé semmi közöm.
SÁNDOR.
Igaz, semmi közöd akkor, mikor már megölted a lelkemet.
TERCSI.
Én?
SÁNDOR.
Te!...
De csak arra kérlek, azt az egyet mondd meg: hogy mért fordultál el tőlem?
TERCSI
bátorsággal.
Ezért hivatott ki?
SÁNDOR
szenvedéllyel:
Felelj! arra a jó istenre kérlek, akihez imádkozni szoktál - felelj erre az egy kérdésemre, mert addig tőlem meg nem szabadulsz!!
TERCSI.
Nem tartozom kigyelmednek semmi számadással!
SÁNDOR.
Tercsi! ne vedd el az eszem! könyörülj rajtam!
Én úgy szeretlek most is, mintha mi sem történt volna...
Eltűröm azt a szégyent is, amit a faluban reám borítottál!
Csak azt mondd meg: hogy mért nem szeretsz engem?
TERCSI.
Szánom kigyelmedet; de mit tehetek róla, ha Feledi Lajost jobban szeretem?!
SÁNDOR.
Tercsi!... kívánod, hogy itt előtted haljak meg?
TERCSI.
Ugyan hogy beszélhet ilyeneket?
SÁNDOR
lázasan.
Még többet is mondok.
- Add vissza a gyűrűt annak a legénynek, és térj vissza hozzám, én visszafogadlak!
Elfelejtem, hogy megtántorodtál, elfelejtem, hogy bánatba dobtál; és csak szeretni foglak örökkön örökké!!
TERCSI
visszautasítólag.
Ej! ne kínozzon tovább!
SÁNDOR.
Hát kín ez neked?
TERCSI
mindig határozottabban.
Az; mert én ilyesmiről még tudni sem akarok.
SÁNDOR.
Nem?
TERCSI
durván.
Nem!
SÁNDOR
semmisülten.
Jaj!
TERCSI
gyorsan folytatva.
Én nem szeretem kigyelmedet, sohase is szerettem...
SÁNDOR
sötéten.
Jól van hát!
TERCSI.
Kigyelmed is nézzen más leányt, és akkor majd elfelejt engem!
SÁNDOR.
Soha!
TERCSI
hetyke modorral - odavetve.
No hát akkor arról se tehetek!
Indul.
Isten áldja!
SÁNDOR
megragadja.
Teszek hát én!!
TERCSI.
Segítségért kiáltok - ha el nem ereszt!
SÁNDOR.
Nem eresztlek!...
Együtt megyünk egy hosszú útra!
TERCSI.
Ittas kigyelmed? vagy őrült?
SÁNDOR
magánkívül.
Mind a kettő!
Szerelmed ittassá, hűtlenséged őrültté tett; s ezért meghalsz!
TERCSI.
Bocsáss el, gyilkos!
Dulakodnak.
SÁNDOR.
Késő! nem menekülsz!!
Pisztolyt vesz elő. Tercsi kiragadja magát Sándor karjaiból, és futni akar a házba. Sándor rálő Tercsire.
TERCSI.
Szent isten!
Elbukik.
SÁNDOR.
Most már az én menyasszonyom vagy örökre!
HUSZONEGYEDIK JELENET
Feledi, Lajos, Boriska, az összes nép, Rózsi később, Jóska. Rémülten jönnek.
MIND.
Mi az?
Mi történt itt?
SÁNDOR.
Eljegyzést tartok Bátki Tercsivel!
FELEDI.
Gyilkos! fogjátok meg!
SÁNDOR.
Jertek hát, és temessetek hozzá!!
A pisztolyt magára szegzi, e percben a kapun bejön Jóska, odaugrik, megragadja. Rózsi a kerítésen kívül látható.
JÓSKA.
Markomban vagy már!
A pisztoly a levegőbe elsül.
Csoportozat. A függöny legördül.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE