Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bessenyei György
Lais
Keletkezés ideje
Felvonás
5
Jelenet
35
Megszólalás
252
Mondat/Sor
2021
Szó
12288
ELSŐ JÁTÉK
ELSŐ eset
LAIS, KOLUMBINA.
LAIS
Gyöngy dolog ifian ragyogni szépséggel,
'S férjfiakat győzni kellemetességgel!
Boldog1 ajándéki a' magas egeknek,
Ti, gazdagság, szépség, tárgyok a' szíveknek!
Ki nem hajlana-meg méltóságotoknak?
És ki nem áldozna nagy oltárotoknak?
Tudod, Kolumbina, hogy ma vendégem lesz?
KOLUMBINA
Bánja a 'kutya, ha rakással mind el vesz.
A vendég mint a' zaj úgy örvénylik nálunk,
'S csak-nem el szakadoz' értté kezünk lábunk.
Házunknál egészen rabbá tesz bennünket,
És hatalma alá zárja életünket.
Futva lótva szoktuk a' kedvét keresni,
'S figyelmetességgel tetszésire lesni,
Ha kívánságának valami hibázna,
Bennünket a' hideg talán mind kirázna.
Ollyan, mint a' Mogol a' betsűlet mellett
Szólgálni kell létét minden törvény felett.
De nem is volt esze, ki a' betsűletnek
Illyen rendit szabta, 's a' házi életnek.
Idegen Uramék tsak megbocsássanak
De nálam magamnál többet fel nem falnak.
Még mikor mindenünk rájok elköltöttük,
Felyül rá kínunkban szépen megkövettük.
LAIS
Hogy paraszt 's szegény vagy, tsak vagyonról gondolsz
'S a' ki dicsőséget keres, mindent vádolsz.
Mi öröme vagyon a ki gazdaggá lett,
Ha nincsen eránta másoktól tisztelet?
Csak az légyen é hát minden ditsőségem,
Hogy lakhatom itthon 's nem érzem éhségem '?
Így te eltörölnéd a' köz emberséget,
Helyére állatván a' rút fösvénységet.
Undokabb a' fukar, a' hegyi tolvajnál,
Ki vagyonjai közt éhezik magánál,
Ki a' szorúltakat sajtóba csafarja,
'S mint pók a szúnyogot, hálójába várja.
Eggy fukarnak sintsen lelki-isméreti,
Istene, sem szive, sem jó betsületi.
Semmivel sem gondol: pénzébe bálványoz,
Elád a' Tatárnak, 's vagyonért meg áldoz.
Nemes születésre, erkölcsre tartozik,
Javából az ember hogyha adakozik.
Őrizzen-meg az Úr az ollyan vadaktól,
A' kik mindeneket el rejtik magoktól.
Kik, ha falatokat valaki meg eszi,
Azt hiszik az őrdög mindenek el viszi.
A'mim van, ha mással igy nem közölhetném
Birtokom, vagyonom mind pokolra vetném.
Az élet unalmát társaság éleszti,
'S a' kinek barátja nincs, csak lelkét veszti.
Meg fizet a' vendég kedves barátsággal.
KOLUMBINA
Igen; megszóllással és gorombasággal.
LAIS
Hagyd el; a' beszéd köztt tsak magok' múlatják,
Szóllanak, de egymást pálczával nem bántják.
A' mi emberszóllás mind kölcsönben esik,
Az emberek egymást, látod, hogy mind lesik.
Senki nincs a'kinek részit ki ne szabják,
'S becses személyéért szájokat be dugják.
Mind költsönben esik, azért senkit sem sért,
Mert egyenlőn kapja minden az osztott bért.
Mit kímél a' Világ, ha ollyat lát benne,
Bár jelenésével az egekből lenne?
A' Világ csak önnön rovására mulat,
Léteden nem örvend, szemkönyet nem hullat.
Csak olyannak mutat, a' milyennek talál,
'S nem bánja fejedre öröm avagy bú száll.
Mindenikről szóllhatsz, mert mind tántorodik,
És gyakran magán is sok meg szomorodik.
Emberek, Aszszonyok, lásd, millyen fecsegők;
‘S magam is igen csak ollyan vagyok, mint ők.
Szükséges magamat őbennek szeretnem
'S unalmam köztt szívem' beszéddel éltetnem.
Az ember egymásról ha nem beszéllhetne,
Egész életében nem is nevethetne.
Egymás' rovására mulatjuk magúnkat.
S magúnkon nevetve éljük világunkat.
Ócska kegyesség az, hogy másról ne szólljunk,
Szépet ne szeressünk, rútat ne utáljunk.
KOLUMBINA
Azt sem tudjuk néha, mellyiket szeressük.
Gyakran annyi között a' rosszat keressük,
'S egyikhez sem tudván állandóúl lenni,
Szokásunk az embert tsak ugy szedni venni.
Ha ki lép az ajtón, ki vagyon fizetve,
El mehet, morogva vagy magán nevetve.
Hanggal, füsttel, széllel telik-meg a' szobánk,
'S hízelkedő szókkal szárad-el torkunk, szánk.
LAIS
Hol találtad ezt fel a' mély okosságon
Hogy csak egy tárgy függjön minden kívánságonn?
Egyfelé kaccsantván, háborút üzenjünk
A' többi világnak, 's mindentől meg szünjünk?
KOLUMBINA
A' törvény azt mondja: Eggyet kell szeretni,
'S legalább ha éppen nem lehet, tettetni.
És a' kisasszony is ha mindent úgy szeret,
Késő lesz, míg minket valaki meg kéret.
LAIS
Hagyd-el; már ez benned tsupa eggyügyűség! —
Tartozásban hogy van édes gyönyörűség?
A' házasság meg köt, 's véle kéntelen vagy,
Hogy Hites-társadnak oldalánál maradj.
Még most férjhez-menést nem keres aszszonyod,
Egyűgyűségedet rajta minek hányod?
KOLUMBINA
De mi hát a' vén lyány a' fényes világon?
Olly, mint üres fészek ősszel a' fa ágon.
Minden méltóztatik rajta szánakozni,
'S hogy "hát minek is él ?" róla tudakozni.
Mint a' gazba hullott gyümölcs főldön maradt,
Senki meg nem lelte, 's magában ott rothadt.
LAIS
Ha a' legénynek nem szégyen meg őszülni,
Mért kelljen a' lyánynak őszön megőrjülni?
A' világot, tudod, hogy szokás vezeti,
A' mit ma felszentelt, holnap ki neveti.
Össze-vissza forog kívánságaival,
Fővel lábbal áll fel 's alá dolgaival,
Tégyük szokássá hát a' vén nagy-lyányságot
'S szüljünk a' világnak eggy új bolondságot.
KOLUMBINA
Né! a' hívjavallás!... de magának tartsa,
Talán nem vagyok olly bolond, mint a' hartsa.
Én a' vén lyány módit nem kezdem magamon,
'S az emberi nemet sem vesztem ágamon.
Sőt, a' Kisasszony is ollyan Ifjat lelhet,
Ki miatt e'módnak majd meg nem felelhet.
A' lyány-okoskodás bölcsőre megyen ki
Mind, mind e' világon; higyje mint akárki.
Második eset
LAIS, KOLUMBINA, KUKULINI.
KUKULÍNI
Idétlen maga-viselettel, mint Deák gyermek; kurta mentéjének szűk ráncza, hátúl felkuczorodva áll: rövid ujjaibóla’ mezítelen keze-szára félig kilátszik. Nadrága rendkívül szűk. Csizmája szára felyül bőv, pöcsölgős, de nyomban igen szűk, mind a’ két sarkával fére fitúlva. Haja az új mód szerént válla közepéig szabadon eresztve, mellynek végén korbács haj helyett eggy rémítő görcs látszik, ’s azon alól eggy újnyi hajfarkotska. Elől üstöké az orráig van lefésülve rigályosan, melly alól kinéz. Nyakravalójának vastagsága a’ füle gombáján fekszik, ’s alsó ajakát béfogja. Rettenetes kardja utánna húzódik, a’ földön dörögve, mellynek szíjjá a’ farán és nadrághasitékán látszik keresztül kötve. Állása megmerevedés, meghajlása sebes lebukás és felpattanás.
Örvendem, Kis Aszszony! hogy illy nemes képit
Látván, fontolhatom benne tudós lépit.
Nagy kegyességének bika' oltárira
Tészem-le hivségem' arany szarvaira.
KOLUMBINA
Jaj szép szarvas állat! Mákvirág!
LAIS
Ne nevezz!
KOLUMBINA
Ha - ha - ha! — mitsoda kisértet forma ez?
LAIS
Mindennek kell lenni tudod a' Világban
KOLUMBINA
Arany szájú Tudós, az igaz, magában.
Nadrága szűk, mint a' borbély legényeknek;
Csizmaszára konya, mint a' révészeknek.
Hát a' szabó él még, ki e' köntöst varrta,
'S e' meredt termetet öbleibe zárta?
KUKULÍNI
Alázatoson él, hiv szolgálatára.
KOLUMBINA
Illyen é, mint az Úr hát, gyöngy állatjára?
félre-fordúlva:
Ez az Ifjú rémit, 's elvadúlt elméje
Egész csudává lesz, ha igy marad feje.
KUKULÍNI
Elhiszem, hogy csuda. Én az Oskolában
Mindég felyül űltem a' lócus sorában.
Préceptor Uramat tallérral fizettem,
'S Tudományaimban elsővé is lettem.
Három, négy búgért is dugtam a' zsebjébe,
És béhelyheztettem magam' elméjébe:
Mert az ezüst háló meg fogja az elmét;
Hijában nincs teste, és kiszúrja szemét.
LAIS
Mi vonczolta ide az Úr tudós létét,
'S mitsoda zivatar kergeti életét?
KUKULÍNI
Engem a' szerentse hány vét itt fel 's alá,
Igen sok pénz maradt rám, Istennek hálá!
Az emberi nemzet tsak tenyészve áll fenn
Házas embereken és feleségeken.
Ha a' Kisaszszonynak nagy Ararát szivét
Szerelmem boritná, mint özön tetejét,
Hol meg feneklene hűségem bárkája
A vízben szárazon állna árbóczfája.
LAIS
Ho, hó, — nagyon méllyen mégyen értelmében
Talán nem is úgy szóll, mint van az eszében?
Nemjó hajókázni olly igen magasan
Jobb lesz a' bárkával elhaladni lassan.
Kár az Ifiaknak hamar párosodni.
KOLUMBINA
' S a' hasonlitással úgy meg-okosodni.
E' szerént, tanulni az Ur térjen vissza
A' tudomány úgy jó, hogyha bőven issza.
Nem úgy szoktak ezen mások esdekleni,
Gödény torokkal kell alá nyeldekleni.
LAIS
Sok, magát hiteti csak hogy igen tanúit,
Mert gyenge világa magától megvakúlt.
Nincs a' fél-tanultnál nagyob veszedelem.
Ki együgyün hiszi, hogy tsupa értelem.
Agyon kiabálják az okos világot,
'S okoskodva tésznek magokból bolondot.
Az embernek fejét nagy hanggal ágyúzzák,
És a' beszéd zajjal füleit megnyuzzák.
KUKULÍNI
Tehát okosodni vissza térhetek még?
' S eddig tett beszédem, hihető, már elég?
Alázatossággal görbülök — elmégyen.
LAIS
Elmehet.
KOLUMBINA
Ezzel a' kis asszony már boldoggá lehet.
Így készül sok Ifjú ki az Urfi soron,
'S tisztességre innen jut az ember koron.
A' vad tudománynál jobb a' vad természet...
Sok Ifju, tanúivá emberből lidértz lett.
LAIS
Együgyűségben is találkozik jóság,
Ki tudja? hátha még jobb az illy októság?
Az okos 's vigyázó férjfi, úgy nem enged,
És magán hatalmat asszonyban nem szenved.
Az illyen embernek nagy hatalma alatt
Felesége olly mint gyermek 's egyéb állat.
KOLUMBINA
Ó nintsen férjfiban erő aszszony ellen!
És hogy ne engedjen, már az lehetetlen.
Sőt mentől okosabb, annál inkább hajlik,
'S meg únja, ha feje csatarával zajlik.
Csak zúgolódni kell, lármázni, buzogni.
Osztán félre ütni 's haraggal duzzogni.
Nem kell szóllani is többet a' Gazdához
Tányért, csuprot ütni osztán inasához.
Így az ember' orrát egy két nap feldúzva
Meghódítja férjét üstökénél húzva.
A' bőlcs nem állhatja a hosszas tsatarát,
Inkább enged 's tőlti poharába borát.
De a bolond férjfi hamarább főbe üt,
És ha megdühödik eleven-szenen süt.
Nékem nem kell szamár, akárki hogy érti,
Az okost a' bolond minden lépten sérti.
A' tudós férjfit is néha megsérthetem,
De azért barátom, 's mindég szerethetem.
Az okos, jó, tanúlt ember, ritka madár,
'S aki megkaphatja, elbocsátani kár.
Elég emberkép van igaz a' Világban,
De századik sem ér hiv asszonyt magában.
Az ostoba férjfit meg nem emészthetem,
De ha bőlccsel vagyok, el nem felejthetem. Elmegyen .
Harmadik eset
LAIS és HIPPODON.
HIPPODDON
Foglalatosságim közzül szabadúlva
Érkezem, szép Láis, hozzád majd elfúlva
Sorsom nagyon szorít: reménységem meghűl,
Habon hányattatik, 's félek fenekre űl.
LAIS
Hát, a' szerentsének nyájas kebelében
Eggy gazdag Minister szenvedhet éltében?
Ki már mások felett ragyog érdemével,
'S mint barátja úgy él a' Fejedelmével
Mi hízelkedhetik hivalkodásomnak
Inkább, mint ha tárgya vagyok királyomnak?
Mikor az embert így felviszik eszéért
'S Első Tanáccsá lesz, a' mit maga sem kért.
Méltóságba teszik, érdemét nevelik,
És a' szerencsének szárnyain hirelik?
HIPPODON
Ne hidd, hogy én vólnék itt legértelmesebb,
Erkölccsel és szívvel közttünk legnemesebb.
Vak eset, születés, szerencse, emelt-fel,
Sőt magam sem tudom, hogy vagyok ezekkel.
Nincsen olly nagy ember, kinek szerencsére
Ne légyen szüksége híres életére.
És ha a' sorsának ez sehogy sem szólgál,
Hidd-el, hogy érdeme magában földre száll.
A' szenvedés pedig méltóságban lakik,
'S ragyogási alól fohászkodás hallik.
A' rang fájdalmának széles a' határa
'S a' nagy hatalomban sok az ember' kára.
Egy Tanátsdolgának mindég el kell sűlni,
Ha nem, nagyon szokás iránta meg hűlni.
A' sorssal kellene lenni hív alkuban
Hogy rendi jól menjen minden roszsz faluban.
Kilenczvenkilenczszer ha találja dolgát.
És a' századikban meghibázza magát,
Kiültetik sokszor tündöklő rangjából
'S Irigyi eszik-ki kenyerét szájából.
LAIS
Ó, nem elméje az a' fejedelemnek,
Hogy kicsinyért rontsa bérit az érdemnek
A' nagy Udvarokat örökké vádolják,
'S pedig valamerre nézünk, őket csalják.
A' háládatlant is sokszor jutalmazza.
És a' gonoszságot vakon óltalmazza.
Jót, gonoszt, egyenlőképen öltöztetnek,
'S végre áll-ortzában elibe vezetnek.
A' magok' bünével urokat vádolják,
Szerencsét keresnek 's a' többit nem bánják.
A' nagy Ur is némely, fő Méltóságában
Tsak olly gyenge mint más, elrejtve magábann.
HIPPODON
Aszszony, gyermek, nagy Ur, eggyforma hagyások,
Kevélyek, makacsok, 's ezer a' vágyások
LAIS
magát meghajtva
A' felelet nyájas, és Complimentomnak
Az igaz, sokat ér. Megtartom magamnak.
HIPPODON
habozva
Engedj-meg, szép Láis; erkölcsi értelmét
Vettem a' dolognak, 's életünknek nemét.
Minden ember hibás, a' Papok azt mondják
Pedig az illlyeket már azok csak tudják.
De Hippodon nem Pap, 's mint tudom Lais is
Nem Szent Ecclésia, bár légyen tagja is.
Minden emberben van el-rejtett makacsság,
És a' szemérmesben szerelmes vásottság.
Igy veszem értelmét; engedd meg szavamat.
Én is töltöm, mint más Ifiú, havamat.
Tudod, hogy a' nagy rang, nagy pompa, kényeztet,
És boldogság helyett a' füstön éheztet,
Csak agyából teremt magának Világot,
'S Gyermekszínre festi a' nagy Méltóságot.
De ne okoskodjunk; ne tarts félelemben...
Nincsen bölcselkedés a' nagy szerelemben.
Gyönyörűség, érzés, kereset, kedvével
Mindenkor csak a ' szív után jár eszével.
Fél Ország Ifia reszket személyedért,
Talán a' mennyi van, titkon mind meg is kért.
Tudom, méltóságot 's kincset nem keresel.
LAIS
Elmém tsupán abban boldogságot nem lel.
HIPPODON
Hát csak személyemet vévén tekintetbe
Lehetek é boldog veled az életbe '?
Fedezzd-fel értelmed: végy ki kétségemből
És Elysiumot csinálj a' szivemből.
LAIS
llly kérdésre nehéz jőni feleletnek.
Nagy szökése van itt tudjuk az életnek.
Eggy illy méltóságnak erős a' hatalma,
Nemes lyánynak könnyen lehet itt fájdalma.
Eggyforma karban van eggyforma boldogság!
Kicsinynek nagy ellen nehéz az igazság.
Rang nélkül az érdem talán még nemesebb,
És a' kik ismérik azoknak kedvesebb.
Ministerség nélkül Hippodon több volna,
Sziv, elme, elötte még inkább hódolna. meghajlik, ’s elmegyen.
Negyedik eset
XENOXIS, HIPPODON.
HIPPODON
Védelmező Angyal jön benned, Barátom
Xenoxis! Szerencsém vezet hozzám látom.
Mint a' jeges zápor után a' vert határ
Olly puszta a' szívem
XENOXIS
hideg vérrel
Miből áll hát a' kár?
HIPPODON
Láis, mint isméred, társaságunk fénye,
'S ezer férjfiszívnek lett édes reménye,
Beszédének csendes dörgésit hallatván
'S magának Jupiternek helyére állatván
Mennykövivel levert. Rangomat útálja,
'S megelégedését benne nem találja.
Értsd-meg: Le kell tennem a' Miniszterséget,
Ha véle akarok nyerni feleséget.
Búcsúzó szavai rejtett értelemmel
Igy forrottak egybe megszédült fejemmel.
Vess fontba, barátom, rangot, feleséget.
Szerelmet, szép asszonyt, és gyönyörűséget.
Lássuk, értelmemet mellyik részre vegyük,
'S e' kettő köztt félre hogy mellyiket tegyük.
Hidd-el: ma teszem-le a' Ministerséget,
'S elveszem Láisban a' szép feleséget.
A' rang nem érezhet; szívben van az öröm
'S a' pompa; ha ez fáj, mind keserű üröm.
A' mi szemre, hangra 's szívre nem tartozik,
Hidd-el, életünknek tsak füsttel adózik,
Igy, a' jó feleség, és a' hiv atyaság,
Első gyönyörűség, boldogság, méltóság.
Mit tészen a' csillagragyogás kívülről
Ha érzésed üres, vagy könyvez belőlről?
XENOXIS
Akármint hangoztasd erköltsi beszéded'
De itten az embert, mint nádszálat leled.
A' melly oldaláról a' rang' szele fújja
Meghajlik, 's érette mindenét eldúlja.
Ne bizzál az ember okoskodásához...
Hivalkodás ragad a' kivánságához.
Hogyha mutathatja magát többek felett,
'S felső rangja által parantsolóvá lett,
Nem bánja, bár mikép vesződjék szivében,
Tsak dicsekedhessen 's ragyogjon mivében.
Tudod, nem veszik az érzést tekintetbe...
Álom, képzelődés, hír kell az életbe.
Ha rangoddal naggyá, 's fényel híres leszel,
Nem bánod ha titkon mindég szurkot eszel.
Étel, ital, álom, igen könnyű dolgok,
Többel múlattatják az emberek magok '.
Az asszony könnyű szer: tüzed' megenyhiti
Kezeden tanálod, 's érzésed' segíti.
Az ember már látod mind ezt meg vetette
Hogy élete sorján olly könnyen lelhette.
Jobban fut az után, hogyha parantsolhat,
'S felebaráti köztt gráditsokon állhat.
Láis itt csak próbál; 's ha szivében szeret
Hidd-el, a' rangodért hogy soha meg nem vet.
Ki vágy uralkodni inkább őnáloknál?
Egy aszszony Királyné, ha férje' fején áll.
Az esedezőknek óltalmát igéri,
'S ördögöt sem büntet-meg, ha sírva kéri.
Férje' szeretőjén kivül, meg kegyelmez
Még a' gonosznak is, és kitkit védelmez.
Ezerszer parancsol naponként, ha lehet,
'S Elyseumban él, ha változást tehet.
Egy Ministernének mitsoda tér-mező?
HIPPODON
Minden asszony jól tész mikor védelmező.
Az asszony csak ott van a' maga sorában
A' hol férjfi-nemünk széles hatalmában
Öket a' természet gyengeségbe tette
Melly, hatalmunk' még is sokszor kinevette.
Hidd-el, hogy az Ember nem több aszszonyánál
'S csak annyi dolgában, mint amaz, házánál.
A' férjfi bűn egész világunk' szaggatja...
Az aszszony tsataráz, 's bölcsőjét ringatja.
Érdeme, hibája magához képest van
Férjfiakból áll az ostor e' világban.
Ötödik eset
HIPPODON, XENOXIS, KOLUMBINA.
HIPPODDON
Érkezel, szép Leány! hát Láist hol hagytad?
Valld-meg, kérlek, rólam szavát hogy' hallhattad?
Segíts Kolumbina; nézd a' jutalmamat.
Ez az erszény tiéd; keressed javamat.
Meg állithatom-é aszszonyod' elméjét?
KOLUMBINA
Istenem! sok mi 's más fúrja annak fejét.
Valakihez szóllhat, mindennek jót mútat,
'S végre kinek-kinek kiméri az útat.
Nem kiván, azt mondja, soha férjhez menni.
Vén-leányból is kell egyszer módit tenni.
Hogy a' Világ mindent csak szokásnak veszen
'S gyakran mint a'kinek esze nincs, úgy teszen.
Hogy bóldogságát is, ha tartós, megúnja,
Nyűgöt választ, 's erre szemeit bé-húnja.
Ég, főld, öszve-szakad, csak újsága legyen,
Az ember veszélynek, tűznek, viznek megyen.
Ö is magán kezdi a' vén - lyányság - módit,
Senkihez sem megyen, még is mindent hódit.
Nagy erővel lehet hozni az eszére,
Ha csak Nagysád nem tud lőni a' szivére.
XENOXIS
nevetve.
Ha, ha ha, szép álmok! vakitó fényesség.
Gyermekjáték mondom, 's kis aszszony-kényesség.
A' széles világgal imádtatná magát,
'S örvend, ha több nyakra rázhatja az igát.
Minden szép Aszszony azt hiszi-el magában
Hogy országol rajtunk, 's király hatalmában.
A' természet adja nyájas méltóságát,
'S gyönyörűség szüli thrónusa' nagyságát.
De azért a' férjfi tsak alá szállitja
Onnan, és asszonyi sorára állitja.
Ne szorgalmatoskodj '... Lais hozzád ragad
'S ha viszsza vernéd is, tőled el nem marad.
HIPPODON
Minden aszszony szeret, igaz, 's férjfi nélkül,
Ha csak szert tehet rá, szobáiban nem ül.
De mivel sok ember forog e' világgal
Egy szép lány sokat is tesz a' makacssággal.
Laisnak van pénze, de szépséggel is bir —
Az illyen szűz, tudod, kérők után nem sir.
Választhat: Igy, a' ki finnyásságát sérti,
Elfordúl, 's kérését nem hallja, sem érti.
Úgy van, jó barátom, 's itt hideg véreddel
Meg nem csendesíthetsz, sem mély értelmeddel.
Kolumbinához fordul.
Mondd-meg, Kolumbina! kik az ő kérőji?
Kik fáradnak értté, 's kik a' szeretőji?
Mert a' nemes legény sokszor elől megyen,
Az illyen dologban bár más Hertzeg legyen.
KOLUMBINA
Egy gazdagi Ifiú, neve Kukulíni,
Kéri. Itt forog most; elő lehet híni.
XENOXIS
Szolgád hát, Minister? itt hagylak bajoddal,
Nyüglődj szerelmeddel és egész magaddal.
Dologra kérnélek, de rá nem érkezel
Szél támadt hajódra, 's nehezen evezel.
HIPPODON
Ne hagyj-el, Xenoxis: inkább eggyütt legyünk
'S emberi korunkból gyermeket ne tegyünk.
Halld-meg: A' szerelem, annak, ki benne nincs,
Nevetség, mert látja, hogy máson a' bilincs.
De mikor a' tüze testünkben elborít,
Lehetünk mély bölcsek, de kösübe szorit.
Könnyen okoskodhatsz meg aludt véreddel
Kellemetes, szép, jó, 's hiv feleségeddel.
Kolumbina, szeress; gondolj vagyonomra
Fényes szerencsédre, és adományomra.
Tehetségem érted mind megerőltetem,
'S életedet öröm közzé helyheztetem.
Hatodik eset
KOLUMBINA
egyedül
Még ez is nagy okos, Minister létére
Hogy szolgáló fejét kaptázza eszére.
Hogy Láis nem menne hozzá, né! el-hiszi,
Azt vélvén, hogy szavam dolgát jobban viszi.
Ministerség, szépség, jóság, annyit nem üt
Mint eggy Lyány, eggy két szót ha agyából kisüt?
Tudósnak, nagy Urnák, nevetséges része
Van, 's gyakran megtéved neki is az esze.
Jó, hogy pótolni kell magokat másokkal.
Mert gazdagítanak az ajándékokkal.
Meg-állj: ha rám bíztad: mert terhessé teszem
Dolgodat, 's erszényed zsebedből kiveszem,
Mint az ollyan Orvos, ki a' kis nyavalyát
Rettentőnek mondja, és a' beteg javát
Időhalasztással biztatás közt éli,
'S büntetését, kárát igy, sem úgy nem féli.
Ha meghal betege, Isten akaratja!
Ha él, hogy azt néki köszönje, mondhatja,
Igy minden esetre tanál egérútat,
Hol az ember bátran a' tzéljára juthat.
Veheted, 's nem Láist; de azt megmutatom,
Hogy eszem ', szerentsém' rajtad megfuttatom.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE