ELTE
  • elte.dh
  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • A szolgáltatásról
  • Súgó
  • English
  • Magyar

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Vissza

Bessenyei György

Buda trágédiája

Keletkezés ideje
1773
Felvonás
5
Jelenet
34
Megszólalás
460
Mondat/Sor
2680
Szó
13351
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5

ELSŐ JÁTÉK.


Első jelenés.

BUDA, EMÉZIA

Eméziának kezétfogván , vele a ' Játék-Piatznak fenekéből , vidám ábrázattal , elö-feléjő . Mind kettöjöknek mosolygó tekinteteken , a ' szerelemnek édes öröme nyájaskodik .

BUDA.
Kegyelmes Istenink, kik sorsunk" vigyázzák,
Reményemet, végre látom koronázzák.
Ma ragyog az a' nap, mellynek Himenével
Örök frigyre jövök, jegyesem' szívével;
De még-is reszketek, 's nyughatatlan tüzem
Örömöm' tsak félve engedi érzenem:
Kétségem lankasztja hozzád hív véremet,
Szerelmemen érzem kínos bilintsemet:
Ha tsak méltóságom nyerhette szívedet,
'S titkon más vezérli mejjedben tüzedet,
Képzelt szerentsémen, híjában esdekem;
Veszélyemre fordúl bennem reménységem.

EMÉZIA.
Keseredett ábrázattal mosolyogva.
Én érezhetnék-é ott idegenséget
Buda! hol óhajtom a' tiszta hívséget?
Ah nem! a' méltóság tsekély dolog arra,
Hogy szívem lehessen erö-szakos rabja.
Buda! a' tsak árnyék; de bennünk lakozik
Az olly érdem, mellyért szívünk fohászkodik.
Nem nyerhetett volna nálam méltóságod
Fejedelem! ha nem láthatnám jóságod '.
Erőszakot, bennem szívem nem szenvedhet;
Rangért vett lántzokat, magán nem viselhet.

BUDA.
Ki-derült ábrázattal.
Nem kételkedhetem egyenességeden,
Szívedbe olvasok nemes személyeden.
Nyughatatlanságom' tsendességre hozod,
Bajos kétségéből szerelmem' óldozod.
Ah hív Emézia! be édes szerelmünk,
Ott, hol illy érdemes benne nyereségünk.
Gerjeszd régi tüzem, mellyet élesztettél,
'S szelíd erköltsöddel magadhoz rendeltél.
Kedves fogságodba vezéreld életem ',
Mit már hívségedre bízott természetem.

EMÉZIA.
Egy szívének, mejjébölfel-szítt sóhajtását keservesen fújja-ki ajakin.
Az én szívem Buda! tsak te érted kiált;
De bennem, miattad titkos gondot talált.
Félem nálam meg-gyültt sóhajtásaimat,
Mellyek jövendölik kínos fájdalmimat.

BUDA.
. Gyúladással, el-rémülve.
Mitsoda titkod költ, melly belöl emészthet,
'S gyötrelmidre kedvem ellen e'ként késztet?
Ah magyarázd magad '! könnyebítsd fájdalmam ',
Mond-meg, el - veszszek - é, vagy várjam jutalmam '?
Szóllj velem szabadon ne kéméld titkodat.

EMÉZIA.
El-bádjatt tekinntettel tsendesen.
Ah Buda! ne kívánd, hogy mondjam bajodat,
Magyarázatomtól előre reszketek.
Gyötrelembe ejtlek vele, azon félek.

BUDA.
Az édes keserűségnek könyves mosolygása borítván tekintetét.
Kedves Eméziám! fájdalmad' közöljed
Buda szerelmével: Bús szívét ne öljed.
Gyötrelmünk mindenkor' inkább éreztetik;
Ha az barátságnál nem beszélltethetik.
Addig esedezik hívségem előtted.
Míg szívemmel, szíved' baját nem közlötted.

EMÉZIA.
Fájdalommal.
Értsd-meg hát most tőlem, Buda! veszedelmed ',
Mellyel eröltetem okozni félelmed '.
Atilla, Rómának el-romlását főzvén ,
Pannóniába tért; Európát győzvén.
A' tengerek vetnek tsak ellent, úgy vélik
Szörnyü hatalmának; mellybe kezét félik.
Most Sikámbriába prédával érkezett,
Mellyek' nyerésével, sok vérbe evezett,
így gyözedelmi közt. Vitézi mívének
Örvend; noha érzi haragját szívének.
Ki ellen gerjedez? Ah Buda be kínos
Most az érzés bennem, melly szívemben mardos!
Atilla töled-is félti koronáját,
'S ez okból, ellened gyújtja már haragját.
Titkos veszetségét, régen észre vettem.
Nagy idegenségét, ellened sejtettem.
Dühös mérgét tudván, karjaitól félek,
Ha ellened ki-tör boszszúja, nem élek.

BUDA.
Keseredett szíve' haragját, kétségével festvén, ábrázatjára, fene tekinteteket tészen.
Mitsoda lármával tellyesedik mejjem?
Mennyi képzelödés szédítette fejem '?
Ellenem Atilla bolondúl ki-kelne?
' S ártatlanságomról olly nagy gonoszt vélne?
Ah nem Emézia! hidd-el, tsalatkozol
Jobb lesz' inkább velem tzélodban változol.
Tsak nagy szereteted tsalta-meg szívedet,
Mellyel szükség felett félted egy hívedet,
Ne fáraszd szerelmed ', kéméljed magadat.

EMÉZIA.
Tsendesen.
Buda! légy vígyázó; 's munkálódd javadat.
Ne hidj Atillának, mert ö ellenkezik,
Gyilkos kezeitöl, egész Világ vérzik.
Meg-szokta győzelmét, préda fegyverének;
Ki vethet már határt pusztító mérgének?
A' nagy Istenségnek emésztő haragja,
Menny-kövét Atilla kezeiböl szorja.
Mindent el-követhet ez a' meg-veszett vad,
Kit olly régen hízlal, a' vérrel buzgó had.

BUDA.
Emézia! ne véld, hogy a' nagy Istenek
Atilla' mérgének mindent engedjenek.
Ök látják szívemben tsak igazságomat,
Védelmezni fogják ártatlanságomat.
Atilla-is bennem vérét nem gyülöli.
Hidd el, hogy ö Budát soha meg-nem öli.

Második jelenés.

MIKOLD, KADIKA, BUDA, EMÉZIA.

MIKOLD.
Budához fordúl nyájason, ’s kegyelme, tekintetében szüntelen mosolyog.
Parantsolatimat már tellyesítették,
Buda! ' s az óltárt-is meg-ékesítették.
Ne veszítsünk időt; kár a' késedelem
Az Himen rátok vár; siessetek velem.
Ekkor, a Királyné Budának, ’s Eméziának kezeketfogván, velek el-indúl, hogy őket egymásnak hívségére, örökösön juttassa; de Kadika sietségét látván, eleibe térdepel; ’s következésképen nála esedezik.

KADIKA.
Keservesen.
Királyné! mérsékeld méltó örömödet;
Hogy helyette, ne leld veszélyes tőrödet.
Várakozzunk addig, míg a' nagy Istenek,
Bajos örömünkről másként nem végeznek.

MIKOLD.
Rémüléssel.
Mitsoda történet?

EMÉZIA.
Sóhajtva.
kínos jövendölés!

BUDA.
Utolsó veszély ez.

KADIKA.
Talám még nem veszés!

MIKOLD.
Magyarázd Kadika, gyötrelmes titkodat,
Formáld ajakidon, tévelygö szavadat.
Mit vehettél észre, mi ellenünk lenne?
' S illy kedves tzélunkban veszedelmet tenne?

KADIKA.
Habozva.
Atilla magában öldöklő fegyverét
Budára készíti, mint pusztító férgét.
Rám bízta e' titkát, hogy tartsam magamban;
'S serény vígyázással őrizzem szavamban.
Titkos párt ütéssel az öttsét szívében
Vádolja; 's készül-is ellene mívében.
Ha lehet nyomjuk-el veszélyes szándékát,
Mennyünk hozzá, kérjük tsókolván nyomdokát.

EMÉZIA.
El-bádjadva.
Végre lássad Buda okát fájdalmomnak.
Hidd-el valóságát kínos panaszomnak.
Mellyben illy mérges lett szívemen sérelmem.
Ah be haszontalan ég érted szerelmem!
Ki tartóztathatja Atillának mérgét?
Hogy beléd ne verje öldöklő fegyverét.
Az ö haragjának, 's igaz szerelmemnek.
Tárgya lettél Buda! — kínja életemnek.
Kezére ejti fejét, sóhajt.

MIKOLD.
Félek Emézia, de reménységem él,
Hogy esedezésem, néked kegyelmet lél.
Ne emészszed magad' te-is Buda Vitéz,
Kire Márs Istened, mint fijára úgy néz.
El-fordúl veszélyed.

BUDA.
Sóhajtással.
El-hagyom életem '!

EMÉZIA.
El-fogott gyötrelmem, alig érzem létem '.

KADIKA.
A' kétség emészt itt, ne fáraszszuk magunk ',
Igyekezzünk nyerni kérésünkben javunk ',
Fussunk Atillához; engeszteljük szívét;
Hogy nagyon gerjedvén, ne veszítse hívét.

BUDA.
Szerentsétlen Vitéz, ne fáraszd magadat,
Fojtogasd beszéded ', s' védelmezd titkodat.
Atillának szíve nem tud engedelmet,
Sem nem tanúlhatta még-meg a' félelmet.
Embertelen tüzét mérge ha gerjeszti;
Haragjának tárgya életét el-veszti.
Tsak az Istenekre hagyjuk itt ügyünket,
Nints más segedelem, mi tartsa éltünket.

EMÉZIA.
Igy jutalmaztatik, Buda, Vitézséged,
Mellyel, régtől fogva éled nyereséged '?
A' dühésségébe meg-vakúltt Atilla,
Nem látja, melly hasznos híve voltál Buda.
Mindenre gyúl tüze, bolond haragjának,
Rettegjük tsapásit gyilkoló karjának.
Hlyen veszett vérrel Buda! egy, hogy lettél?
Méregből, édeset mi módon vehettél?
Atilla nem véred; ö tigristől fajzott,
Ki, olly sok halandót körme között kínzott.

MIKOLD.
Emézia! ne hagyd terjedni kínodat.
Várd segedelmemtől szabadulásodat.
Meg-gyözöm Atillát.

EMÉZIA.
Ki bírja fegyverét?

BUDA.
Mennyire nem érzem, kínjaimnak mérgét!
Mitsoda természet szülhette Atillát,
Hogy nem elégeli soha, rút prédáját?
Egész Európát, dúlja már fegyvere,
Hol nyúzó hadával, annyi prédát nyere.
Haragos Istenink, e' földet büntetik:
Hol gyözedelmével Atillát vezérlik.

MIKOLD.
Emézia, kövess; időnk' ne veszítsük,
Kívántt szerentsédet, sijetve készítsük.
Add-által bajodat hozzád hív vérednek,
Könnyítsd rettegésit, szenyvedö szívednek.
Kadika, és Buda jertek nyomdokimon.
Éljen reménységtek mondott szavaimon!

BUDA,
mentébe.
Lássuk-meg hát, miként tették az Istenek,
Erejét, sorsunkon nagy végezéseknek.

(El-mennek.)

Harmadik jelenés.

ATILLA, TSABA.

ATILLA.
A’palotás-Vitézek vezérjeikkelelőre érkeznek, egy kettős részű-ajtón tolódnak-bésorba, melly, a játék-piatznakfenekén nyílt: Ezek a két részére szakadván, körül rendeket tsinálnak az oszlopok között. A’ Várnak ajtajánálfegyveresstrásák sétálgatnak: Atilla pedig végre seregének hátúlján, Tsabával érkezik; ’s a’ Játék-Piatznak közepén meg-áll; Vitézeit körülötte megszemléli, és méltóságos tekintetével, őket el-járván, végre kezének intésével, el-meneteleketparantsolja; maga pedig Tsabával együtt marad: egy kevés ideig nézi Tsabát; ’s végre hatalmas beszédéhez kezd:
Vitézeim, majd két' milliómra töltek,
Kik, tengerink mellöl fegyverbe fel-költek.
A' Tanais' révét, ezek által-járták,
E' roppant Világot ditsöséggel dúlták:
Hány féle nemzetek nyögnek jármom alatt;
Kiktől koronámnak, kezem adót hajthat?
Törvényt osztok a' nagy Isten Világának ,
Jupiter, Urává tett alkotmányának.
Ditsö hartzaimat, az Istenek nézik;
Seregim' dörgését Egeink-is érzik.
Nevemtől, reszket már a' Keresztyén Róma,
Mellynek, lábam alatt pozdorja hatalma.
Miólta el-hagytuk tavát Meótisnak,
Ki vethetett ellent szörnyű hadaimnak?
Birodalmam' szélét, Dunánk alig éri,
Életét földünkön, kiki tőlem kéri.
Te érted terjesztem Tsaba! birodalmam ',
Téged' kér utánnam el-hagyott hatalmam.
Te benned a' Világ, mint ma kezem' rabja,
Rettegje nevemet; te vagy vérem' faja;
De tudd-meg, hogy Buda nyughatatlankodik,
'S titkon veszélyeden, sokat okoskodik.
Mikor' Sikámbriát, fel-kelvén, itt hagytam,
Buda' vezérlése alá által-adtam:
De hogy Atilléa változzon nevéből,
Eresztettem néki kezére olly végből.
Büszke vágyódása, másként tselekedett;
Mert nem Atilléa, de Buda Vára lett.
Nevén szólítja már szerzett birodalmam ',
Gyengítgeti titkon fel-emelt hatalmam ';
De az Istenekre esküszöm Lelkemmel,
Hogy halálra nyomom éltét fegyveremmel.
Nem lészen öröme Eméziájában,
Akár mit követel, meg-ölöm, híjába.
Jegyesének tovább reád kell maradni,
Népemen, ő vele fogol-uralkodni.

TSABA,
mély tisztelettel.
A' Király kegyelme, r'ám bővebben nem fér,
Atyai szerelme, lábaihoz le-vér.
Nem lehetek tárgya Vitézi mívének,
Érdemeden' osztja kegyelmét hívének;
De mindazonáltal illy nyereségemen
Örülök magamban, mint ditsöségemen.
Kétségemben, Budán nagyon tsudálkozom,
Tselekedetére, szívemben változom.
Olly tsendes férfijú veszne-meg magában,
Hogy gonoszt teremtsen Attila ágában?
Még Vitézi tüze lobbant tsak némelykor ';
De józan erköltse, igaz volt mindenkor '.
Szeléd, engedelmes, bölts volt nagy lelkében,
Tsendes kérdésiben, és igaz értében.
De talám nem-is lett titkos ellenségem,
Meg-gyözi hív szívét engedelmességem.
Ne törjön a' Király, keményen ellene,
Méltatlan halála, szörnyű hiba lenne.
A' Királyság sokszor bajjal várakozik,
Míg dolgunk előtte ki-nem nyilatkozik.
Tanúljuk-ki elébb Budának szándékát,
Kérdjük-meg tettének igaz, 's józan okát.
Most kegyelmet kérek, hogy kételkedhetem,
'S Budát, nagy gonosznak egybe nem vélhetem.

ATILLA,
gyúladással.
El-fajúlt származás! Nem elég Atilla,
Ki vesztedet nálad meg-bizonyította?

TSABA.
Míg nints egész vádja Buda roszsz tettének,
Kár addig romolni józan erköltsének.

ATILLA.
Néki jó fajzása, Bendegúz' vérében
Nintsen: Méreg forrott-fel veszett erében.
Vele ne társalkodj, ezt ma parantsolom,
Ellensége legyél titkon, azt akarom.
Hatalmas szavamnak, engedelmeskedhetsz,
'S rajtam kívül, mástól e' földön nem félhetsz.

TSABA.
De ha Emézia' szíve nem kedvellhet,
Józan él'tet rólunk kitsoda remény'lhet?
Ha Budát meg-öljük el-szaggatjuk szívét
Eméziának-is; kinek kedves hívét
Ifijú személyem viszsza nem adhatja,
A' természet e'ként kárát hogy valhatja?

ATILLA.
Egy aszszony' szeret? Nem, tsak rabja kedvünknek,
Kéntelen szerzője gyönyörűségünknek.
Számunkra rendelte őket a" természet,
Tsak szükségből vagyon nálok házas élet.
Strá'záid, javadat, meg-fogják őrizni,
Szemes Vitézimre mindent lehet bízni.
Ha te szeretsz érjed gyönyörűségedet,
Az aszszony kéntelen tölteni kedvedet.

TSABA.
Ah nem lehet e'ként nékem szövetkezni!
Eröltetem veled Atyám ellenkezni,
Ne adjon eröszak mellém feleséget,
Átkozom, az illyen kínos nyereséget.

ATILLA.
Szereted-é ötét?

TSABA.
Érzem hívségemet
Emézia iránt, mint tiszteletemet.
Érzékenységimtöl, el-vagyok ragadva,
Buda' jegyeséért, szívem foly olvadva:
De mindazonáltal öntözöm tüzemet,
Szorítom mellyemben titkos szerelmemet.
A' nagy Istenek már végezések' tették,
'S Eméziát, Buda' kezére rendelték.
Nem szenyvedek szívet hívségemben rabúl,
Budától jegyesét, nem veszem tolvajúl.

ATILLA.
Noha, te fijam vagy; de erköltsös Lelked,
Gyanúba hozta már nálam, gonosz élted '.
Haragom, tzélodban meg-nem igazíthat,
Bennem gerjedt tüzem, szavadban vádolhat.
Rettegéssel tellyes előttem beszéded,
Talám egy Budával reám egyezésed.
Titkoson gondolok, tsak magam elmémben,
Ezer kétség támad, reszkető Lelkemben.
Budát mentegetvén nékem meg-engedel,
A'mint én akarok, szíved más ként rendel.
Halgasd szavaimat, 's kövesd akaratom ',
A'míg személyedet előttem láthatom.
Gyúltt tüzemet, eddig érted öntözgettem,
Veszett mentségiddel időmet töltöttem.
Engedj, 's haragomat szívemen ne éleszd,
Tiszteld akaratom ', Atyád' rád ne gerjeszd.
Üldözd velem együtt a' meg-veszett Budát,
Kezemtől, vagy tőled vegye rút halálát.

TSABA.
Atyám! ne felejtsd-el testemben véredet,
Tsendesítse él'tem rám gerjedt szívedet.
Ellened, gondolod, hogy pártot-üthetnék?
' S hívségemben, illy nagy gonoszt viselhetnék?
Ah Király! ez már sok ártatlanságomnak,
Halálos kínt okoszsz hív fijúságomnak.
Rettegésben szenyved keseredett Lelkem,
Rekedez testemben el-tévedett vérem.
Légyen, mint akarja a' Király, úgy dolgom,
A' Világ lássa-meg ártatlanságom '.
Törvényemnek veszem-el Atyám tetszését,
Tisztelem, rettegem, hatalmas intését;
De Istenink előtt, ki-mentem szívemet;
Atilla készteti reszkető kezemet.

ATILLA.
Mikor' egy Atya szól, enged a' fijúság.

TSABA,
félre.
Gyötrelmes származás, kínos ifijúság!

ATILLA.
Tsaba! nagy szívedre bízom akaratom ',
El-kövessed, mondom, tett parantsolatom ',
Fijú' hívségeden meg-nyugszom végtére;
De velem törekedj Buda életére.
Ezentúl el-húzzad magadat Budától,
Ne rettegj, bátorodj Atilla karjától.
Menj-el, légy vigyázó.

TSABA.
Kínos kötelesség!

ATILLA.
Ne hánykódj; törvényed az engedelmesség.
Gyermek' küszködésed' töröld-el szívedről,
Gondolkozz helyesen jövendő éltedről.

TSABA, el-megyen

ATILLA
magában.
Végre meg-gyözetett tőlem tévelygése.
Tetszésemre hajlik kínos küszködése.
Budán mérgem bennem győzedelmeskedik,
Velem párt-ütése majd nem vetélkedik.
Nem fogol osztozni Atilla javával.
Nem ékesül fejed nyertt koronájával.

Negyedik jelenés.

MIKOLD, KADIKA, ATILLA.

ATILLA,
mosolyogva.
Szerentsém vezérli hozzám a' Királynét,
Miben tellyesítse kegyelmem új kedvét?

MIKOLD,
meg-hajolván, szorongattatásai között, akadozva,
Király! kegyelmednél tsekély kérésem,
Könnyen tellyesíthedd nagy esedezésem '.

ATILLA,
szorgalmatos tekintettel.
Mitsoda dolog ez, mellyet ma Mikold kér?

MIKOLD.
Titok, 's Atillánál nyilatkozni nem mér.

ATILLA.
Ah ne légyen bennem, Mikold, illy kétséged!
Bátran szólhat nálam egyenes hívséged.
Nemes' a tekinteted, mestere szívemnek,
Tsak ö parantsolhat Vitézi mívemnek.
Magyarázd magadat.

MIKOLD.
Ha szólok, meg-bánod
Nem tudod kérésem ', 's titkom ', úgy kívánod.

ATILLA.
Mikold! Angyali kép, ne kételkedj bennem
Te törvényid nélkül, lehetetlen élnem
Kérd birodalmamat fél Európával,
Kezedbe eresztem népével, javával.

MIKOLD.
Esedezésemnek kegyelmezz Atilla,
Viszszás tetszésedet Királynéd ne hallja .
Térdre esik.
Lábaidhoz esem, add-meg a' mit kérek,
Titkommal továbbá, majd szívedhez férek,
Király halgassál-meg.

ATILLA,
fel-gerjedett tüzében habozva.
Kéméljed Atillát
Kelj-fel, mindent engöd, ne öleljed lábát .
Fel-kel.

MIKOLD.
Érdemes férj, ne tiltsd töled-el kérésem ',
Ládd, szerelmem teszi nagy esedezésem.
Emlékezz szívemnek igaz hívségéröl,
Gondolkozz magadban gyönyörüségidröl.
Szerelmem, kedvedet mennyire kívánja!
Leg-kisebb károdat, könyveivel bánja.

ATILLA,
szokott dühösségének komor ábrázatjára ülepedett tüzes ro’zdáját szívének szerelmes érzékenysége el-futja, s édesen szól.
Ne fojtogass annyit Mikold szerelmeddel,
Magyarázd titkodat hoszszas kéréseddel.
Mindent meg-engedek.

MIKOLD,
habozva.
Budának — kegyelmezz,
Egy — ártatlan Vitézt — éltébe védelmezz.

Atilla el-rémülvén, először szemeit homlokában forgatja: komorodott tekintetén, szerelme, haragjával utolsó tsatájok között láttatnak lenni: Buda ellen gerjedett dühössége, ’s Mikold’ szerelme, szívét, érzékenységeiben, kétfelé szakasztották; mellyek szerént küszködései, ábrázatjátszüntelen változtatják.

KADIKA,
térden.
Nagy Király engedj-meg, hogy Buda' hívsége,
'S sokszor el-követett nemes Vitézsége,
Titkomat szívemről Mikold' kérésével
Fel-vette; ki téged ' -is nyer szépségével.
Ah nagy Király győzzed benned vad tüzedet!
Mikoldért, Budára lágyítsad szívedet.
A' szerentsétlenség ', 's szerelem keservét
Úgy vesszük, mint a' szív édes gyengülését.
Nagy esedezésünk kegyelmét óhajtja
A' nagy Atillának, 's könyveink" húllatja.

MIKOLD
keserűn mosolygó tekintetén, el-engedett szívének esedezésévelszól, ’s térdre esik.
Atilla, ne vessen nékünk ellent szíved,
Halgasd-meg, előtted esedező híved'
Ah tsak ma kegyelmezz!

ATILLA,
Fájdalmas örömmel.
Mivel a' természet
Bennem annyira jött, hogy mérgem enyészett
Szakadozva.
Buda — kegyelmemet — éltére — meg-nyeri,
Engedelmem ', Mikold Kadikával kéri.
Emelkedjetek fel.

Fel-kelnek.

MIKOLD,
meg-vídúlt ábrázatjára, a’ vigasztalt természet legelevenebb örömétfesti.
Ah melly nagy kegyelem!
Atilla! ékesít az illy engedelem.
Férfijú' Nemetek kérésünk' ha hallja,
'S hív szerelmét abban irántunk meg-vallja,
Miként nem vígasztal titkon bennünk szívünk,
Mellyet tsak értetek táplál természetünk?

ATILLA,
Szívének ki-ontásával, mosolyogva.
Ki állhatna Mikold ellent kérésieknek;
Ha látjuk húllani könyvét szemeteknek?
Esedezéstekre, a' kövek lágyúlnak,
Értetek szíveink fegyverbe indúlnak.

MIKOLD.
Örömmel tellyesült szempillantásaink,
Mellyekbe kegyesek hozzánk Isteneink!
Atilla, mennyire érdemied hívségem '!
Tsak benned szemlélem elsö nyereségem '.

ATILLA,
magát felejtve.
Ah gonosz Angyalok!

MIKOLD.
Ne vádold szerelmem ',
Tudod, nálad nélkül lehetetlen élnem.

ATILLA,
minddég érzékenyen.
Nemes tekinteted szívemet vezérli.
Örömét ha tetszik, nálam minddég leli.

MIKOLD,
a’ vadászó aszszonyi szerelemnek, utolsó édességével mosolyogva.
Édes, 's veszélyes férj!

ATILLA,
Mikoldra vetette hízelkedő tekintetét, de hamar Kadikára fórdúl.
Fel-válaltt titkaid.
Hol vagynak Kadika! tett fogadásaid?
Egy királynak titkát, örzeni nem így kell .
Keményen.
A' felsö méltóság, ha sértetik, ki-kel.

KADIKA.
A' Királyné legyen vétkemben mentségem.
Ki kérése ellen nem vólt tehetségem, —

MIKOLD,
minddég szerelmesen.
Atilla! nem bűnös hidd-el itt Kadika,
Meg-tett hibájának, én vagyok tsak oka.

ATILLA,
meg-gyözettetett mosolyódással.
Ki büntethed téged?

MIKOLD,
újra ki-derült ortzával, vala-mennyire, fel-emelttszavával.
Kegyelmed szégyenít,
Mit velem tselekszel, nem érdemiek ennyit.

ATILLA,
Kadikához.
Vidd-meg ez hírt Vitéz, az ötsém Budához.

MIKOLD,
hirtelenséggel.
Ne felejtsd-el menni Eméziájához.

ATILLA,
minddég szerelmesen.
El-indúlásomban, ha tetszik, követhetsz.

MIKOLD,
hízelkedve.
Abban kétségeddel miként vélekedhetsz?

Ötödik jelenés

BUDA, EMÉZIA.

BUDA.
Az ellenünk gerjedt, veszett történetek,
Esedezésünkre végtére engednek.
Kínos rettegésink kerülik szívünket
Jupiter gyújtja-fel újra reményünket.
Mit tsak egy dühösség szül hirtelenséggel;
Azt rontják Istenink hamar serénységgel.
Attila' karjait Mikold le-kötözte,
Édes szavaival vad mérgét meg-gyözte.
Áld az Isteneket!

EMÉZIA,
illetödéssel.
Ah Buda mit gondolsz!
Talám Isteninkhöz hidegséggel vádolsz?
Nékik hálá-datlan hogy legyek szívemmel,
Midön meg-nyertelek tőlök kérésemmel?
Végtére az Egek órám' közelítik.
Hol gyönyörüségem örökösödhetik.
Az egész Világnak kínos rettegését ,
Jupiter haragja' kemény Menny-dörgését,
Atilla kezében meg-tsendesíthette
Egy Aszszony; ki lántzát, szívére tehette.
Gyötrelmeim között tévelygett Lelkemet,
Mikold helyre hozta, festvén életemet.
Bújdosó fejedet Buda, karjaimnak,
Meg-adják Istenink sóhajtásaimnak.
Bátran ölelhetlek újra szerelmemmel,
Örök frigyet köthetsz látom életemmel.

Hatodik jelenés.

MIKOLD, EMÉZIA, BUDA.

MIKOLD,
örömmel.
El-múltt félelmetek tudom szívetekről,
Örömmel szólhatok már szerelmetekről.
A' tigris Atilla kérésemre lágyúlt,
Mint elébb véltétek, még nem olly el-fajúlt,
Tetszésemre hagyta végre sorsotokat,
Én igazgathatom minden dolgotokat.
Egy-más hívségével büntetem szívetek ',
Az Hímen töltse-bé szerelmes mívetek '!

BUDA,
térdre esik.
Királyné! kegyelmed elődbe térdre vér,
Tőled vett örömöm, szívembe már nem fér.

MIKOLD,
illetödéssel, vállait ölelvén.
Érdemes Vitézünk!

EMÉZIA,
Mikold’ eleibe esik.
Mikold! nagy szerelmed'
Hóltomig hálálom; tisztelvén érdemed'

MIKOLD,
el-ragadtatással.
Érdemesjegyesek, jertek karjaimra,
Ti lehettek méltók minden javaimra.
Ah be édes öröm halandó szívünknek,
Ha kegyelmet nyerünk ártatlan hívünknek!
Sijessetek velem az óltár elibe,
Szeressetek ketten hívségem' béribe .
Mikold, Budát, Eméziát, kétfelöl karjaival meg-ölelvén, a’ Játék’ nézö-piatzról, örömökben szüntelen egymásra mosolyogva, el-mennek.

Vége az elsö játéknak.

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Elte

Digitális Bölcsészet Tanszék Eötvös Loránd Tudományegyetem 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8. (Főépület) II. emelet, 201, 205-206, 210-es szoba

Hasznos Linkek

  • Verskorpusz
  • Cikk-kereső
  • Regénykorpusz
  • Drámakorpusz
  • Digitális bölcsészeti szótár
  • ELTEDATA
  • Digitális Örökség Nemzeti Labor

Friss hírek

Cimkék

  • Email: dh.elte.hu@gmail.com
  • Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8

Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE