Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bessenyei György
A' filosofus
Keletkezés ideje
Felvonás
5
Jelenet
36
Megszólalás
660
Mondat/Sor
1112
Szó
14004
ELSŐ JÁTÉK
ELSŐ jelenés
SZIDALISZ, LUCINDA.
SZIDALISZ
henye kevélységgel.
Lucinda, közelitts egy széket, a' tsevegő társaságnak haszontalan lármájában fejem szédül, tagjaim fáradnak —
le-ül.
Lucinda hozz egy könyvet
LUCINDA
Mitsoda könyvet parantsol a' kis-asszony?
SZIDALISZ
A' mellyik eléb' kezedbe akad — Lucinda, gyere vissza, nem kel könyv, mihaszna olvasok — főzess herba-tejet inkáb ', a' gyomrom rosszúl van.
LUCINDA
Mitsodást parantsol a' kis-asszony?
SZIDALISZ
Mitsoda együgyü állat! ollyat főzess, a' millyennel leg-töb' eszes emberszokott élni.
— Az unalom rág, és ez az értetlen állat is fáraszt — hé, Lucinda, nem kell herbatéj — maradj — nem láttad Bereniszt? haza ment-é már a' társaságbúl?
LUCINDA
Berenisz nem hagyta még-el a' társaságot, mert tud mind az alkalmatossággal, mind magával élni, nem éteti magát az unalommal, mint mi; a' kis-asszony mellett nem tudja az ember mit tsináljon; mindent akar, semmi sem kell; sóhajt, búsúl, gondolkodik; mit akar így életével?
Tzifra, szép, okos, gazdag, s' nem kell a' világ.
Ki éllyék hát köztünk, ha az illyenek nem élhetnek?
SZIDALISZ
el-bádjatt szavakkal.
Lucinda, ne okoskodj kérlek, nem illik néked eszednek lenni, mert szolgáló vagy, ne akarj okos lenni, ha van eszed — mit tsinálnál te az ésszel, a' mi nékünk is annyi bajunkra van?
LUCINDA
Mert én az ollyan észért, mint a' kis-asszonyéknak van, nem adnék egy gombos tüt.
Okosság-é magát gyötörni valakinek, mikor semmi baja nintsen?
SZIDALISZ
Ha, ha ha, a' te együgyüséged nékem tetszik — te nevettséges állat vagy.
LUCINDA
Mint a' kis-asszony nekem.
SZIDALISZ
Ne rágd a' fülem, nem akarlak továb' hallani.
Második jelenés
BERENISZ, SZIDALISZ, LUCINDA.
SZIDALISZ
mindég bádjadással.
Kedves Bereniszem, honnan vezet a' nyájjas történet karjaim közzé? mitsoda tündöklő öltözettel s' ragyogó tekéntettel érkezel? szemeidben a' magával jádzó szivnek édes megelégedése mosolyog; ifjú, szép és szerentsés Berenisz, kinek az emberi társaság örömödet szülheti, mennyire különbözhetsz töllem, ki tsak magánosságomban szenyvedek.
BERENISZ
Kedves Szidaliszom, hidj nékem, s' ne emésszed magadat.
Az emberi szivek egymásért vágynak teremtve; ne sóhajts magánoson, mikor kettös lehetsz; adj gyönyörűséget másnak, hogy azzal osztán magad-is élhess; nintsen édesebb szív annál, mint a' melly valami kedves tárgyban kettővé lehet.
SZIDALISZ
Hát te most ollyan édes kettős egység vagy, mint szemeidbül olvashatom.
Vald-meg Berenisz, hogy valamely ragyogó ifjú esküdt hivségedre, kinek áldozatja még sziveden dobog, s' kedvessége ajakid közt piheg.
BERENISZ
A' szivem közepét tapasztod — meg-vallom előtted gyengeségem, Titzius hordozza szivemet.
— Te kedves férjfi angyal Titzius! boldog légyen örökre a' vér, melyben életre melegedtél s' fogantattál!
— Ah, ha láthatnád józan indúlatainak nemes tüzét — mitsoda természet szerint való igazságokat mond, a' szivét látnád minden szavával ajakain ki-tsordúlni.
LUCINDA
Van most módom benne úri szeretetet hallani — meg-ölne benne az unalom.
BERENISZ
Mit mondasz Lucinda? talám irigységre hoz sorsom?
LUCINDA
Nem kivánom a' kis-asszony sorsát, nem kívánok én magam ollyan szerelmet, melyben tsak sóhajtással s' szép beszédekkel kell élni.
Óh! nékem sokkal más tzélom van.
SZIDALISZ
Nevettséges állat, te tsak kívánsz, de szeretni nem tudsz.
LUCINDA
Hát a' ki szeret nem kíván semmit?
BERENISZ
Hid ' -el nékem Lucinda, hogy soha szeretet sóhajtás nélkül édes nem lehet.
LUCINDA
No én a' szerelemben ásítok tsak, de soha nem sóhajthatok, és úgy hiszem, hogy e' kettő mind egy
SZIDALISZ
Meg-botsáss néki kedves Bereniszem; jere most hozzám, titkolódzunk, látom, el-ragadtatásban vagy; tudod édesek a' szerelem titkainak sorsok, ha magokat igaz baráttal közölhetik.
el-mennek.
Harmadik jelenés
PÁRMÉNIÓ, LIDÁS.
PÁRMÉNIÓ
gondolkozva jár egy kevéskorig alá s’ fel
. Talám nem jönek már ide utánnam üldözni, és ki-fuhatom magamat.
Nem lehet a' világ kényességét el-szenyvedni.
Ez a' sok ifjú, kiknek társaságok mindég jádzik, szerelmeskedik, s' gyözedelmeivel ditsekszik; a' sok kis-aszszony, kiknek tsevegö seregek örökké sziveket vadász, éstitkosindúlatainkatszemeinknek forgásában lesi; kártya, módi, gyermeki beszéd, titkos levelek, tántz, musika, szó-hajtás, az irigy szerelemnek alkalmatlan pletykái, örökké változó öltözetek.
Rósa szín ruhát vészen magára, bé jön mint a' páva, s' kevély maga viseletivel tsak úgy láttatik az embereknek mondani: nézzetek ide, miilyen derék személly vagyok; nem gondollya meg, hogy ha kényes ruháját a' juhásznémra adom, azon is épen úgy meg-áll, mint ö rajta — Illyeket vegyék osztán az ember feleségül magának — Az ifjú legény egy Anglus tsizmát fel-húz, melynek félig le-türi a' szárát; széllyel néz osztán a' társaságban, ha van e' másnak-is ollyan, ha senkinek nints, majd öszve tapossa az embert, hogy nézze a' tsizmáját, kérdezze szüntelen tsudálkozva, hogy mitsoda tulajdonságai vágynak a' tsizmájának?
Más jön, annak a' haja oljan vastag tsomóba fekszik a' hátán, mint a lábom; harmadiknak a' nyakra-valója a' félig fel-mégyen ólján vastag, azt gondolnád egész abroszt kötött oda; illyen dolgokkal kívánnak győzedelmeskedni, alá s' fel repdesvén, mint a' fényes lepkék; meg-öli köztök az embert az unalom.
Halgat, gondolkozik; Lidás az alatt áltában szunyókál
. — Héj Lidás!
LIDÁS
fel-ijjedve.
Mit parantsol az úr?
PÁRMÉNIÓ
Eredj, hozz-ki nékem az óldal szobámból egy könyvet.
LIDÁS
Alázatos tudatlansággal kérem az urat, mitsoda könyvet hozzak?
PÁRMÉNIÓ
Eredj, valaki kopogtat az ajtón, nézd-meg, ha le-türt tsizmája, vastag haja, vagy sok nyakra-valója van, be-ne botsásd.
LIDÁS
Hát ha asszony?
PÁRMÉNIÓ
Akármillyen be-ne botsásd, mondjad, nem vagyok ithon.
Ez alatt az ajtó bé-nyilik.
Negyedik jelenés
ANGYÉLIKA, PÁRMÉNIÓ, LIDÁS.
PÁRMÉNIÓ
Ehol jön a' könyv, la.
ANGYELIKA
tiszta fejér tafotában, rósa színnel bodrozva, érkezik, egy nagy bokrétája van, melly fél mellyét árnyéka alá veszi. Feje meg-van rakva gyöngyei, virágokkal, vidámon.
Örülök, kedves Filósófus bátyám, hogy fel-találhatlak — Nézzmeg kérlek, jól vagyok-é öltözve, mert ma győzedelmeskedni akarok.
PÁRMÉNIÓ
Te fényes lepke, minek jössz te nékem ide alkalmatlankodni?
ANGYELIKA
Ne izetlenkedj édes okos bátyám, mond-meg. ha szép vagyok-é '?
PÁRMÉNIÓ
De szép vagy, szép, szép, — tsak kár hogy nints eszed.
ANGYELIKA
De édes bátyám, tsak szép legyek, nem búsúlok én az eszemen.
Az emberi szivnek mindég okos az a' mi szép.
PÁRMÉNIÓ
Jól van jól, hanem erejd már innen.
ANGYELIKA
Nézd milyen hegyessen parantsol: eredj már; de nem megyek én édes bátyám,, ha tsak te is nem jössz; ne magánoskodj itt kérlek, gyere szeretni te is a' világba emberek közzé, mit mormolsz itt magad a' szép szokásokra 's a' jó természetre?
Gyere, ha okos vagy.
LIDÁS
félre sóhajtva.
Oh! be angyal kis-asszony, tsókolom a' lelkét.
PÁRMÉNIÓ
Eredj majom, beszélgess Lidással helyettem, nem hallod, megszeretett
ANGYELIKA
Te nyomorúlt paraszt, Lidás, hát meg-szerettél?
LIDÁS
De Isten ne adja, kis-asszony; hogy merném én azt a' vakmerőséget el-követni?
ANGYÉLIKA
Te nyers tudatlanság, idétlen ostoba, hiszem nem vakmerőség az, szabad néked a' leg-elsö személyt-is szeretni magadban; de kérést és ismerettséget nem tehetsz.
LIDÁS
De hogy, hiszem meg-haragudnának a' kis-asszonyék.
ANGYÉLIKA
Ne hid' ostoba; én azt kívánnám, az egész világ szeretne, szép, rút, gazdag, szegény, okos, bolond; sőt azt is kívánom, hogy az oktalan állatok szeressenek; és minden kis-asszony így ért ebben, mint én,
LIDÁS
Oh jé! minémü indúlat az illyen.
ANGYÉLIKA
E' nemes indúlat.
LIDÁS
Nemes indúlat, ennye nó — hát a' veszett kutya-is szeresse az embert?
ANGYELIKA
Ha, ha ha.
Bátyám, örvendem rajta, néked igen okos szolgád van, beszélgethesz véle a' világ dolgairúl.
Lidásnál ugyan job' lenne, ha egy Angyélikához hasonló személlyel okoskodnál, ki húgod nem volna.
PÁRMÉNIÓ
Te, mond-meg nékem, hogy lehettek ti ollyan tséltsap állatok?
ANGYÉLIKA
Mond-meg nékem, édes bátyám, hogy hát te mi módon lehetsz ollyan izetlen, büzetlen, komor állat
PÁRMÉNIÓ
No eredj, lódúlly, nints eszed, hadj magánosságomban.
ANGYELIKA
No itt hagylak, kedves mord bátyám, bóldogtalankodj egyedül, én pedig a örülni, szeretni menek; de meg-tsókollak eléb ' .
meg-tsókolják egymást.
Szeretsz-é bátyám? szeress, hid ' -el, nints rósz szivem, az életemet is oda adnám érted, ölj hiv testvéred vagyok; de, hogy ártatlanúl vigadni kívánok a' világban, azért ne neheztelj reám.
Isten, természet adták nékünk a' jót, miért vetném azt meg, mit az Isteni gondviselés vigasztalásomra teremtett? tudod, hogy az emberek szereteti leg-édeseb' 's leg-nemeseb' erkölts a' földön.
PÁRMÉNIÓ
meg-illetödéssel.
Te nemes, ifjú, s' nyájjas gyermek, meg-illetődésre hozod szivemet, eredj ártatlan gyönyörűségeidnek karjaira lebegni, és jöjjön eszedbe, hogy van egy testvér bátyád, ki tégedet szivében visel, s' gyönyörűségednek inkáb' örül, mint önnön életének.
Szeresd ember társaidat; szeress másként-is, ha tárgyodat fel-lelheted, és panaszold testvéred- nek sorsát, ki asszonyi nemeteket szereti, tiszteli; de sok okoskodásai miatt tárgyát abban fel-nem lelheti.
Hozz nékem ollyan szivet, mint a' magadé, keveseb' játékokkal, mint te el követsz, s' rabúl adom néki magamat.
— Eredj gyönyörködni.
ANGYÉLIKA
Isten hozzád édes bátyám; be kár illyen szép elmének s' emberi szívnek nem szeretni!
el-mégyen.
Ötödik jelenés
LILISZ, PÁRMÉNIÓ, LIDÁS.
LILISZ
egy le-türt szárú Anglus tsizmában, vastag hajjal, egy maroknyi kalappal, melly a’ fején, mint egy punctum, úgy áll. Itt gondolkozol Párménió? akarom hogy fel talállak. izzatt törli magát.
PÁRMÉNIÓ
Itt gondolkozom barátom; hát te honnan jössz ölj fáradtan?
— ugyan szép újj tsizmád van.
LILISZ
Hogy láthatod te azt Filósofus létedre?
PÁRMÉNIÓ
Hát hiszem beszélni kell veled barátom.
LILISZ
De beszélj hát másrúl.
PÁRMÉNIÓ
Ugyan szép vastag hajad van, mint a' lábom szára; mind a' magadé-é '?
LILISZ
De mi bajod néked azzal a' hajjal?
PÁRMÉNIÓ
félre
Mi ördög baja? mirül akar beszélni? talám Filosofus ez a' lepke.
hozzá fordúl.
Hát hol leljem fel tetszésedet?-------- ugyan szépen van körül vágva a' kalapod, tsak ólján, mint a' markom
LILISZ
Te rosszúl vagy, hallod-é, mondtam, hogy ne filózófálj örökké.
PÁRMÉNIÓ
Hát mit akarsz?
Szóllyunk hát arrúl, ha Locknak vólt e' nagyob' lelke, vagy Nevtonnak?
— szólj
LILISZ
Puff, ugyan meg-járám, a' kis kalaprúl Lockra ugrottunk.
PÁRMÉNIÓ
E'sem tetszik; beszéljünk hát másrúl — a' lovadat jártattad ma?
LILISZ
Nem a' nem, hallod -e ', hanem, nem láttad-é ', most leg-közeleb' a' húgodat?
PÁRMÉNIÓ
Ehol van la, meg-leltük a' tsomót.
— Láttam barátom, most ment el-tőlem, talám roszszul vagy miatta?
LILISZ
Ne úgy kérdezd, hanem, talám édes vagyok miatta?
— — az örjülésig szeretem.
LIDÁS
félre
E' már nemes indulat.
PÁRMÉNIÓ
Ugy-é? no ha úgy szereted, ma eleibe ne kerülj, mert ólján, mint egy kis Diánna, a' kellemetesség virít egész testén, ollyan mint a' ki-nyilt tavasz, mosolyog, örül, jádzik.
LILISZ
Hol van, hol van?
el-ragadtatva
. Isten hozzád —
vissza szalad.
merre ment-el? mellyik ajtón? erre, erre Isten hozzád ,
el-nyargal
LIDÁS
Oh jé, miijen nagy nemes indúlat.
PÁRMÉNIÓ
Gyerünk innen, nem jó itt maradni, meg taszigálnak .
el-mennek
.
Hatodik jelenés
ERESZTRA, SZIDALISZ.
ERESZTRA
Édes leányom, édes leányom, be tsudállatos természettel birsz; én meg-vallom előtted, hogy szüntelen való fájdalmat okozol anyai szivemnek.
Mond-meg mit akarsz; senki nem tetszik néked.
Mennyi szerentséd van, mennyin fáradnak érted, senkit nem akarsz.
Édes gyermekem, gondold-meg, mitsoda kegyetlenül szokta azokat a' világ fizetni, kik magokat különösségre tökéllik-el.
Akarsz -e' férjhez menni? vagy mi van a' sziveden? mit gondoljak róllad?
Majd kevélynek, fel-fulalkodottnak kiáltanak, oda lészünk és szerentséjidet örökösön elvesztjük
SZIDALISZ
Édes asszony anyám, soha nem volt tzélom a' természettel s' kötelességemmel ellenkezni; én férjhez menésemben kívánom, hogy magamnak szerentsémre, kedves asszony anyámnak pedig vigasztalására lehessek; de hogy adjam azoknak örökségül által magamat, kik, mint alatsony rabok, lábomnál fetrengvén, tsak termetemet, tekintetemet, vagy gazdagságomat bálványozzák.
A' nagy erkölcs soha nem mászkál porban szerentséjéért.
Valamelly ifjú oly nagy rabi alázatosságot mutat az előtt, kit feleségül kér, mind kegyetlen lész osztán, ha tzélját el-éri.
A' nagy szivek soha nem alázzák szerentséjek előtt annyira meg magokat.
Nékem nem kell rab, hanem a férj, és ollyan férjfiú, ki belső tulajdonságaimért inkáb; mint külső tekintetemért szeressen.
Ne imádjon az engemet, a' ki el-akar venni.
Nem illik a' nagy születéshez.
ERESZTRA
De hát ki légyen az?
SZIDALISZ
Az, a' kit a' gondviselés oljanná tett.
ERESZTRA
Ebböl édes gyermekem bizony keveset értek; néked talám e' részben a' gondviselés senkit sem tehetett kedvessé.
Lássad, gondolkodj a' magad el-tökéllésén, én semmire sem erőltetlek, élly szabadon.
el-mégyen
.
SZIDALISZ
Úgy sajnállom az édes anyámat, mintha kést vernének a' szivembe; de nem segíthetek miattam való fájdalmain.
Inkáb' meg-halok, mint koronát személjemnek, mint rabok, lábomnál mászkálva, temjényeznek.
Ah! el rejtett tigrisek, ha nagy szívetek volna, er-költsötöknek nemes kevélysége soha a' leg-nagyob' szeretetben sem engedné-meg, hogy előttem úgy fetrengjetek.
Gazdagságomra néztek, s' előttem sóhajtotok.
A' Király és a' gazdag leány soha nem tudhatja, kitül szerettetik igazán.
Hetedik jelenés
TITZIUS. BERENISZ.
TITZIUS
Ah!
Berenisz, mennyi fohászkodással óhajtóm szüntelen jelen létedet! mennyit érez a' szivem! mennyit gondol elmém! e' mind te érted esik.
Mindenkor körültem, felettem, mellettem, bennem lebegsz.
El-vagyok kedves árnyékodtúl bóritva.
BERENISZ
De vald-meg, mi által húzlak leg-inkáb' magamhoz?
TITZIUS
Nem tudom, erkölts, nyájasság, hivség, termet, szépség, a' mi rajtam inkáb' győzedelmeskedik; egész minémüségedtül vonattatom; tsupa kedvesség vagy, mit méllyen érzek ben-nem.
Úgy tetszik nékem, mintha magambúl vettelek vólna-ki.
BERENISZ
Be édes dolog, Titzius, mikor az ember kettő magában.
Megragadtál bennem, úgy -e? el-fogtad az én szivemet-is; de hiv légy, hogy hivségem ellened panaszra ne fakadjon.
TITZIUS
Vélhetsz -e' oly alatsonnak? a' nemes sziv semmitül nem irtódzik úgy, mint a' hit szegéstül.
Nyolcadik jelenés
LILISZ, TITZIUS, ANGYÉLIKA, BERENISZ.
LILISZ
Ollyan vagy, mint az angyal; széllyel futottsóhajtásaim közt rajtad a' szivem Angyélika, úgy legel angyal termeteden, mint rósa leveleken a' tsendes Zéfirus.
ANGYÉLIKA
Ah! be ékesen szólló vagy; szinte úgy látom, heves lelkedet ajakidon ki-ömleni — de kitsodák ezek — aha!
Titzius, mit tsináltokitt gonoszok?
LILISZ
Titziushoz szalad, meg-tsókolják egymást, a’ leányok hasonlóul.
Ah!
Titzius, vald-meg, hogy te is rab vagy.
TITZIUS
Hát mit gondolhatsz egyebet.
ANGYÉLIKA
Égnek a' szemeid, Berenisz.
BERENISZ
Te-is nagyon kevéllyen vagy öltözve, hatalmat jelent.
LILISZ
Nézd ezt a' szép két állatot, ha van e' a' természetnek nálloknál nemesebb része.
TITZIUS
Hol volna, hogy volna.
ANGYÉLIKA
Tudod -e' Berenisz, mi most honnan érkezünk?
BERENISZ
S' honnan?
ANGYÉLIKA
Pontyi bátyánk elött szaladtunk.
BERENISZ
Itt van Pontyi?
LILISZ
El-érkezett, és tele van újjsággal; már kérdezte a kis-asszonyt.
BERENISZ
Oda vagyok! mit kell vélle tsinálni? én el-futok mindenütt elötte.
TITZIUS
Ne törődj rajta kedves Bereniszem, nem fogja nyájjasságunkat akadályoztatni, tsak téged láthassalak.
LILISZ
Ne törödj rajta kedves Bereniszem, nem fogja nyájjasságunkat akadályoztatni, tsak téged láthassalak.
ANGYÉLIKA
Látod-é' te az enyimet trónusán ülni, 's rajtad mosolyogva uralkodni?
LILISZ
Kitsiny Királyné; de én vagyok a' korona---------
Kilencedik jelenés
PONTYI sebességgel jő, és az előbbiek.
PONTYI
Jó szerentsével gyerekek! hallottatok -e újságot?
TITZIUS
Nem hallotunk bizony mi; köszönnyék kend leg-alább' előszörjó bátsi.
PONTYI
De nem addig van a' hé, hanem itt hírek vágynak.
Most jön haza a' kotsisom a' vásárról, 's onnan hozza a' hirt, hogy a' Török Tsászár nagy néppel Persiának indúlt.
ANGYÉLIKA
Nesze neked — itt a hir — de talám nem is igaz lész a '; ki mondta?
PONTYI
De igaz, mert a' görögök beszélték magok, azt mondja a' kotsisom, szájokbul hallotta, tulajdon füleivel, nem lehett abban kételkedni.
ANGYÉLIKA
Öm, öm, s' merre mennek osztán azok a' Törökök?
PONTYI
Arra mennek la, az izé vize felé, minek is hívják? a' Nílus folyó vize felé, arra egyenesen be osztán Persiának.
TITZIUS
De hogy változott úgy meg a' világ? hiszem a' Nilus eddig Egyiptomban folyt.
PONTYI
Öm, s' azt sem tudja kend? arra, arra, a' Nílus mellett le mindenütt, egész Persiába bé.
LILISZ
Bizony, hosszú útja lész.
— Vallyon van-é nagy ármádája?
PONTYI
Van -e? hogyne volna, hiszem temérdek nép az, a' mint a' kotsisom beszélik
BERENISZ
Ugyan mennyi lehet még is?
PONTYI
Bizony van az az ő beszédje szerént, hogy ne hazudjak, tiz ezernél-is több.
TITZIUS
De hát nem sokat nyér, mert a' Persának két száz ezer is van.
PONTYI
Hó hó! hová beszél kend? két száz ezer, mi ördög, hiszem a' z'idó nép sem volt talám annál több.
TITZIUS
De akár volt, akár nem, de annak van ám annyi, s' több-is, ha meg-szoritja magát.
PONTYI
Nekem ne beszéllyék kend ollyan híjába valót, hiszem tudnám én jobban, ha annyi töméntelen ember volna, hallott volna arrúl az én kotsisom, mit beszél kend.
TITZIUS
Mit tud ahoz a' görög, osztán a' bátyám uram kotsissa.
PONTYI
Többet ollyan száznál, mint kend, hallya kend ötsém uram, hiszem még kend mit látott?
TITZIUS
Hát a' bátyám uram Kotsisa mit látott?
PONTYI
Öm, be gyermek beszéd, meg-botsássék kend, hogy azt kell mondanom, mi már ez?
mind-el-szöknek azalatt.
TITZIUS
De bizony nagyob' az, tsak magunk maradtunk, s' gyerünk mi is a' többi után.
PONTYI
No de haja ötsém uram, tsak ugyan tréfa kivül, de nagy vér-ontás lész azon a' földön, nagy két hatalom a ', mondják.
TITZIUS
De az igaz, az igaz,
el-mennek
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE