Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Pekár Gyula
Mátyás és Beatrix
Keletkezés ideje
1904
Felvonás
5
Jelenet
40
Megszólalás
836
Mondat/Sor
1752
Szó
12635
ELŐJÁTÉK
A középkori Boroszló főtere. Bal felől és a fenéken ó-német házak egy utca festői távlatával, jobb felől tribünök háta látható, amelyeken a polgárok már kezdenek gyülekezni, hogy a színfalak mögött végbemenő lovagi tornát nézzék. Bal felől, az első ház előtt lépcsőkkel ellátott terrász emelkedik, jobb felől az előtérben díszes kút látszik, triton-alakokkal, melyeknek szájából bor ömlik alá a medencébe. Fényes és lelkes népünnepély. Magyar harcosok ölelkeznek és iddogálnak boroszlói polgárokkal a kút körül; a fiatalabbak udvarolnak a leányoknak s a megszólaló zene halk szavára kurjongatva kisérlik meg vélük a német táncot. A kúttól jobbra fák, alattuk rejtett, kis lóca.
ELSŐ JELENET.
Poki, magyar vitézek és német polgárok.
POKI
Ne szaladj el lelkem, - jut is csók, marad is!
LEÁNY
(Tova menekül a többi leánynyal.)
De nem marad ám, - hej, minden csókot elvisznek a magyar vitézek!
POKI
(Pohárral kezében, a polgárokhoz fordul.)
No, német atyafiak, rajta hát teli torokkal: Éljen Mátyás király!
MIND
Éljen Mátyás király!
A NÉMETEK
A mi királyunk, itt tartjuk magunknál!
A MAGYAROK
De már bizony csak a mienk, nem adjuk oda nektek!
POKI
No, atyafiak, csak egyeben össze ne vesszünk soha.
(Koccintnak.)
ELSŐ POLGÁR
(Ünnepélyesen.)
Vitézlő ifjuram.
Boroszló sosem nyitott kaput az eretnek Podjebrád előtt, de a felséges Mátyásnak örömmel és önként hódoltunk és nem is csalódtunk benne.
A NÉMETEK
Nem bizony!
MÁSODIK POLGÁR
Nem sarcolni jött a polgárokat, hanem igazságot tenni!
POKI
Bizony megvédi ő a szegényt és mentül nagyobb úr valaki, annál jobban reszkessen az igazságos Mátyástól.
Hej, az a Hunyadi-holló hamar rátalál az aranyszemre a szívekben, de ha megharagszik, kivágja a szemét még a császárotoknak is!
(Koccintnak.)
ELSŐ POLGÁR
(Körülnézve.)
Sose látott még ez a város ilyen fejedelmi pompát.
Hiába, csak a magyar tud igazán mulatni, nem zsoldos módra tobzódva, hanem úriasan!
MÁSODIK POLGÁR
Ünnepség minden nap!
Mára is készül már a lovagi torna.
(Elvegyülnek a tömegben.)
MÁSODIK JELENET.
A nép utat nyit. Elől jön Tibrili s pénzt szór a mulatók közé; mögötte közelednek egysorban: Magyar Balázs, Pongrácz, Kinisi, két oldalt udvariasan hajlongva kisérik őket: Sternberg és Grafeneck. Később Poki.
PONGRÁCZ
Ne sajnáld fiam Tibrili, csak szórjad azt a pénzt!
TIBRILI
Hisz úgy is az övék.
MAGYAR BALÁZS
Ne mondja a német, hogy nem úr a magyar.
TIBRILI
(Felsóhajtva.)
Hiszen csak ne volna olyan nagy úr!
Amit mint ellenség elvesz, urasan és duplán visszaadja azt mint jóbarát.
Nesztek !...
(pénzt szór)
ösmernek ezek már minket, - hess, ne nevessetek!
KINISI
A bolondot nevetik te!
TIBRILI
súgva
Dehogy, azt, hogy a hős magyar jobban ráfizet a győzelmére, mint az okos ellenség a vereségére!
PONGRÁCZ
Bolond harangozik...
TIBRILI
Igen, én huzom az igazság harangját.
PONGRÁCZ
(Körülnézve.)
No urak, van itt becsülete a magyarnak, mi?
MAGYAR BALÁZS
Annyi, hogy már nem verekszünk többet, csak úgy diadalra sétálunk a király után.
( Kinisihez.)
Vőm uram, hát hogy tetszik ez az új forma hadakozás?
KINISI
(Megemelintve buzogányát.)
Eh, jobb szeretem én a törököt dögönyözni, mint ezt a sima németet cirógatni.
A törökkel tudom hányadán vagyok, ha megfogtam az üstökét; de az ilyen ellenség, még ha malomkövet hengerítek rá, akkor is kicsúszik alóla.
TIBRILI
Bizony urak, ti csak a háboruhoz tudtok, de ezek a békéhez is értenek!
MAGYAR BALÁZS
Hát bizony jobb volt odalent Jajcánál, Szrebernyiknél, meg Zvornyiknál, ugy -e öcsém?
Szabad volt az ellenséget vágni, mi?
GRAFENECK
(Udvariasan.)
No, vitéz uraim, nem panaszkodhattok, hisz az imént Morvában, a Spielbergnél elég dicsőséget arattatok.
STERNBERG
Annyit, hogy az eretnek Podjebrád végre meg van törve és a felséges Mátyás ma cseh király.
Kegyeskedett elfogadni ezt a koronát, melyet a cseh-morva és sziléz-rendek nevében én ajánlottam fel neki.
MAGYAR BALÁZS
Hiszen jól van, - de én már csak a mondó vagyok! mit keresünk mi ebben a messze idegenben?
Egy igaz ellensége van a magyarnak, a török...
TIBRILI
Nem, nagy uram, - békétlen saját maga.
PONGRÁCZ
Igazat mond az egyszer! adta békétlenjei, vasmarku fejedelem kell minekünk, olyan, mint az én felséges öcsém, Mátyás!
Jusson eszetekbe az erdélyi lázadás!
Kétszáz forintról hatvanhatra szállította le az erdélyi nemes vérdiját és azt mondta: parasztoknak teszlek meg benneteket, így talán majd megfértek a bőrötökben.
STERNBERG
Mi csehek magasztaljuk őt, csak ti magyarok volnátok elégedetlenek véle?
KINISI
(Dacosan.)
Ejnye gróf úr, ne tanítson bennünket a királyunkat tisztelni!
Tudja meg, hogy a magyar ember olyan, szidja néha az Istenét, a királyát is, de csak azért, mert az övé, - próbálja csak gáncsolni más, kitapossuk a belét.
Éljen Mátyás, de inkább minekünk éljen, mint ennek a sok idegennek!...
PONGRÁCZ
Jól mondod.
Nekünk éljen!
A mienk legyen.
De hát kerül.
Azt sem tudjuk, a mienk -e valóban?
Csak a híre mienk, ő maga nem.
MAGYAR BALÁZS
Szó ami szó! néha napokig is alig látjuk!
GRAFENECK
Most sincs a palotában, de igérte, hogy eljön a vitézi játékra.
MAGYAR BALÁZS
Hahó! ez már jó hír! mert ugyancsak jeles öklelések lesznek máma.
A mi vitézünk Dersfi István áll ki a piacra.
STERNBERG
A győzhetetlen!
KINISI
Valami ritter jelentkezett, tudja az Isten kicsoda, hogy kópját tör véle.
Nagyon titkolózik, még azt se tudni, miféle nemzet...
Éljenzés! Mind bevonulnak a tornajáték-helyre.
POKI
(Meglátja a közelgő Borbálát s ujját szájára téve előre jön. Megfordulnak s tovább sétálnak a tömegben elvegyülve. A nép kissé hátrább vonul és láthatólag a lovagi játék esélyeit vitatja. Poki a közelgő Borbálát szemmel tartva, a kút mögé rejtőzik.)
HARMADIK JELENET.
Borbála és Anna belépnek balról. Poki.
ANNA
(Aggódva tartóztatja Borbálát.)
Az egekre, gyermekem vigyázz!
Meglátnak bennünket s mindjárt kész lesz az álnok pletykaság.
BORBÁLA
(Kimerülten.)
Ah néni, engedd tovább keresni őt.
Megöl a kétség...
POKI
(Félre.)
Aggódik szegényke.
Ha tudná, kit keres!...
Megyek parancsért.
(A háttér felé el.)
ANNA
De gyermekem, hova gondolsz?
Egy előkelő polgárleány csak nem futhat a néppel utcahosszat a katonák után!
Tudná csak tisztes jó atyád! - máris gyanakszik, azt mondja, sose lát többet rokkád mellett s a rest leányoknak ördögök pergetik tovább az orsóját!
BORBÁLA
Rest leány vagyok, igaz, - de mikor a szerelem olyan szorgalmassá tesz az édes gyötrelemben...
Óh néni, ne hidd, amit atyám mond: nem ördögök, angyalok pergetik tovább az én orsómat, - aranyszálat fonnak, aranyszálból aranyruhát szőnek az én boldogságomnak!
Menyasszonyi ruhát...
(Észbe kap.)
De jaj, hol van? - két napja, egy örökkévalóság, hogy nem láttam őt!
ANNA
Ne búsulj, majd előkerül.
A férfi, kinek a lány első csókot igért, bizton eljön a másodikért.
Eh, bárcsak sose jöttek volna ide ezek a magyarok!
BORBÁLA
Hiszed hát, hogy nem hagyott el és szeret?
Oh mondjad, ha nem hiszed is, az én boldogságom oly szegény, hogy hazugságon is megél.
ANNA
Derékon fogja Borbálát és leülnek az előtér baloldalán lévő lócára.)
Bolond kis leány, persze, hogy szeret.
Szegény, de jellemes ifju lovagnak látszik s te leányom vagyonos vagy.
De hát mondjad csak, te igazán szeretnéd őt?
BORBÁLA
(Fejét nénje vállára rejti.)
Szeretem...
ANNA
De hiszen alig ismered; - azt se tudod, kicsoda?
BORBÁLA
(Csodálkozva.)
Az igaz!
De ugyan minek is kérdeném a nevét?
Nevet az emberek közt nem a szeretet, csak a gyülölet talált ki.
- Nekem elég annyit tudnom, hogy ő az, - gyenge magamnak a hatalmasabb, jobb fele.
Együtt egy új valakivé lettünk mi és én nem tudom még, mi lesz a nevünk: boldogság -e vagy boldogtalanság.
ANNA
De annyit mégis csak tudnod kell, hogy ki az, akinek szivedet odaadod?
BORBÁLA
(Ábrándosan.)
Ah, mikor azon az ibolyaünnepélyen, azon a májusi táncon először láttam őt!
Csak két hete történt...
Néni, emlékszel -e?
ANNA
Hát szép ünnepély volt az gyermekem, még a polgármester úr is megtisztelte jelenlétével!
Ti polgárleányok virágkoszorusan lejtettetek körben a pázsiton, amikor a kiváncsi ifjurak közt...
BORBÁLA
(Lelkesen.)
...egyszerre megjelent ő!
ANNA
(Évődve.)
No annyit be kell vallanod, hogy a fényes lovagok közt bizony ő volt a legszegényesebb.
Se drágakő a fövegén, se bársony a testén, se arany a kardján!
Igaz, a magyar király egy apródja volt vele...
BORBÁLA
(Álmodozva.)
...
Egyszerre megjelent ő.
Egy fordulónál pillantottam először szemébe.
Rám nézett ő is és ekkor mintha kicseréltük volna lelkeinket.
Nem volt ő idegen nekem: ráismertem, ő volt az, aki álmaimon annyiszor átsuhant, akit bár soh'se láttam, öröktől fogva ismertem és... szerettem!
ANNA
No, a többi leányok ugyan nem magasztalták ennyire.
BORBÁLA
Néni, a többi leányok csak az aranyköntösre, a gazdagságra néznek, de nekem életem napja kelt föl az ő tekintetében.
ANNA
Hát ha termetre nem nagy is, de szeme valóban csodás és vitézi tekintete parancsoló.
BORBÁLA
(Boldogan.)
Ugy -e?
Néni, csak világhódító, igazi hősöknek lehet ilyen félelmetes szemük!
ANNA
(Nevetve.)
Te bolond kis leány, mit nem látsz benne!
BORBÁLA
Való, amit mondok, mikor a körben először átfogta derekamat, szinte megdöbbenék a tekintetétől.
Ő észre vette zavaromat s mosolyogva így szólt: "Ej, ej, hát olyan ijesztő csúf volnék ?"
ANNA
És te mit feleltél?
BORBÁLA
Én csak pirultam s reszketve intettem neki, hogy nem, nem!...
ANNA
No, nézze meg az ember!
BORBÁLA
Aztán elmondta nekem, hogy sorsüldözte szegény lovag, ki a magyar király hadaival Boroszlóba került.
Csak úgy, véletlenül...
Nincs egyebe a kardjánál, de atyja kardja az és reméli, hogy olyan vitézül fogja forgatni, mint ő.
Többször megkérdé, sürgetve faggatott, hogy annyi fényes lovag közt mint vehetem észre épp őt, a legszegényebbet?
És aztán beszélt szépen, mondott végtelenül édes dolgokat...
ANNA
És te?
BORBÁLA
Én csak a szemeit néztem, mert azok még többet súgtak meg nekem.
ANNA
Hej, hej, elég baj lányom!
Én nem is tudom, minek hallgatlak!
Szegény fejem, én vagyok a bűnös!
BORBÁLA
Óh ne mondd azt néném, a jó Isten a bűnös, ki egy vallomásra dobogtatja szíveinket.
És néni, az igaz Isten igaz hitének védője ő, ne feledd; most nemsokára a hitetlen törökök ellen hadba készül.
Megkérdezte tőlem, tudnék -e egy olyan ismeretlen, szegény lovagot, mint ő, követni a messze harci veszedelembe?
ANNA
(Felugorva.)
Az istenért, mit feleltél?
BORBÁLA
Akár a világ végére!
ANNA
(Összecsapva a két kezét.)
zent Isten!
Na hát itt már igazán megáll az ember esze!
Ilyen bünös könnyelműség...
Hisz, ismétlem, azt se tudod, miféle nemzet a lovag!
A jó ég tudja kicsoda, micsoda, én faggattam eleget, de mindig csak tréfával ütötte el a dolgot s legfeljebb a szemem közé nevetett.
Ha aztán nagyon találtam sürgetni, úgy rám nézett, de úgy! hogy mindjárt befogtam a számat.
Beszél minden nyelveket, tud még magyarul is!...
Ördöngős egy kalandor, kin nem igazodik el az eszem.
Barátja sokkal előkelőbb és kedvesebb, kitüntet beszédjével...
BORBÁLA
(Hirtelen fölkel s aggódva néz körül.)
De jaj, hova lett? elhagyott -e vagy balszerencse érte.
Néni jer, keressük...
Tegnapelőtt az álarcos meneten láttam utoljára.
Épp a hires magyar bajvivó, Dersfi István üldözött fonák bókjaival, mikor ő hirtelen közbelépett s félrelökte a tolakodót.
Dersfi boszút esküdött.
POKI
(Előlépve.)
Szép kisasszony, barátom küldötte vagyok, mint rendesen.
ANNA
(Félre.)
No, itt jön a büntárs, egyik tizenkilenc, másik egy hiján husz!
BORBÁLA
Tőle jösz?
Óh mi jót hozasz?
POKI
(Sugva.)
Az ő szerelmét, szép kisasszony...
(Annához.)
S neked néni, aranyláncot
(ajándékot nyujt át)
, hogy türelmed fonala el ne szakadjon.
ANNA
(Méltatlankodva.)
Türelmem fonala máris elszakadt, vidd a láncot, vidd vissza a szerelmet is, egyik se méltó arra, hogy boroszlói polgárnőt ékesítsen.
Te meg leányom, jer velem.
(Megfogja Borbála kezét.)
BORBÁLA
Megyek...
(Pokihoz.)
Óh, hát nem hagyott el?
POKI
Rossz néni, egy percre várj még!
(Borbálához.)
Tegnap hozzátok készülénk, de a barátomnak szolgálata volt a felség körül.
És ha a kötelességről van szó, nagyon szigorú ám Mátyás király!
ANNA
(Kiváncsian.)
Mátyás király, - hol van?
Szeretném már egyszer közelről látni.
POKI
Talán meg ma megláthatod.
BOBÁLA
Nem vagyok én kiváncsi Mátyás királyra, csak őt ha láthatnám!...
ANNA
No, jer már!
BORBÁLA
(Moraj a háttérben.)
Ki jön ott?
- Egek, - Dersfi István.
NEGYEDIK JELENET.
Előbbiek. Dersfi, talpig vasban, lándzsával és paizszsal átvonul a színen, hogy a tribünök mellett a porondra siessen. Magyar harcosok kisérik és tüzelik őt, nép tolong körülötte, melynek sokasága zajongva lepi el a karzatokat.
ELSŐ MAGYAR HARCOS
No pajtás, most aztán kitégy a magyar becsületért!
MÁSODIK MAGYAR HARCOS
Ne kegyelmezz annak az ismeretlen Ritternek, aki bántani merte a magyart!
DERSFI
(Kevélyen.)
Csak bizzátok rám.
(Meglátja Borbálát és előre lép.)
Ahá, itt a szép kisasszony!
No most majd elválik, ki méltóbb a kényes hölgyre.
Egy csókot a viadal előtt! - nem tetszik?
Akkor hát mondd meg ismeretlened nevét, legalább tudjam, kit küldök a másvilágra, hahaha!
(Magyar harcosokkal jobbra el.)
BORBÁLA
Egek, mi lesz itt?
POKI
(Sebesen.)
Halld végre hát barátom üzenetét.
Oda pillants a piacra
(trombitaszó kivülről)
, Dersfi István igazat mondott, most e percben lovagod ott fog lándzsát törni véle, színleg Boroszló rózsájáért, de voltakép teérted...
BORBÁLA
(Elképedve.)
Érettem vív meg, azzal a győzhetetlennel ?...
Boldogságos szűz!
POKI
(Fölhág a baloldali terasz lépcsőjére és pillanatra maga is kétkedőleg néz a lovagi torna felé.)
Igen, ezt a bajnokot még eddig nem győzte le senki, de azért ne féltsétek a mi lovagunkat.
Jer szép kisasszony!...
(Borbála és Anna szintén fölhágnak a lépcsőre.)
Most vonulnak föl éppen
(trombitaszó kivül)
ő az, aki túlfelől áll fekete lovon, leeresztett sisakrostélylyal.
Ráismersz -e lándzsáján a te szalagodra?
BORBÁLA
Az én szalagom!...
(Imára kulcsolja kezeit.)
ANNA
Szent Kleofás, de mekkora rémítőnek látszik vele szemben az ellenfele!
Egy bástya lóháton...
És mennyi cifra uri nép van ott a páholyokban!
Az, aki középen áll és most épp beszél, az tán épp a magyar király.
Juj de öreg.
POKI
(Mosolyogva.)
Az a vén ?...
Dehogy!
Mátyás királynak ma dolga van és helyette a brandenburgi őrgróf a tornabíró.
Épp a lovagi szabályokat olvassa föl.
Most int...
(Trombitaszó, csakhamar utána lódobogás hallatszik, a közönség zajong.)
Nézzétek, Dersfi már indul, sarkantyúba kapja lovát.
ANNA
Borzasztó... mily dühödten vágtat a mi lovagunk felé!
BORBÁLA
(Fölsikolt.)
De nem, a mi lovagunk se rest.
Nézzétek, előre tör mint az istenítélet, mintha maga Mihály arkangyal ülne paripáján!
POKI
Most összecsapnak.
(Roppanó fegyverzörgés.)
BORBÁLA
(Eltakarja szemeit.)
Boldogságos szűz segíts neki...
ANNA
Jesszusom!
POKI
Igen!
A Dersfi lova hátra tántorodott, a mi lovagunk meg villámként most ugrat második rohamra.
( Ujabb fegyverzörgés.)
Nézzétek, lándzsája torkon találja ellenfelét!
Rajta...
Most kiemeli a nyeregből...
ANNA
Dersfi még kapaszkodik a kantárba, de már hátra dől...
POKI
Kópjája kiesik a kezéből... megvan!
A NÉP
(Kívül, diadalkiáltással.)
Leverték a magyart!
POKI
(Nevetve, félre.)
No csak lassabban, várjatok egy kicsit!
(Fenn.)
Most nézzetek oda, lovagunk leugrik paripájáról! - a tornabíró felé tekint...
BORBÁLA
Győzött hát.
Győzött!
(A néző közönség leugrál a tribünökről s zajongva tódul be a szinre. A magyar harcosok sietve hozzák az előtérbe a félig alélt Dersfit, a polgárok gúnyos kiáltásokkal követik őket.)
ÖTÖDIK JELENET.
Előbbiek, Dersfi, a magyar harcosokkal. Magyar Balázs, Kinisi és Pongrácz indulatosan törnek utat maguknak a tömegen át.
A NÉP
Legyőzték a magyart!
A MAGYAR HARCOSOK
Lassabban, hékás!
MIND
De hát ki az a győztes?
PONGRÁCZ
Üstökömre mondom, szégyen és gyalázat!
Ott, ahol komoly hadban győzött, tréfaviadalban teszik csúffá a magyart?
Hol a király?
MAGYAR BALÁZS
Úgy kell nekünk, mit parolázunk annyit hódolókkal!
KINISI
De nem addig van az!
Ki az a híres, aki belegázolt a magyar becsületbe, hol az a Ritter?
Most majd velem gyülik meg a baja!
HARCOSOK
Lassabban!
Vissza!
Fegyverre!
Trombitaszó. Menet. Zene.
(Kinisi kardot ránt, véle Pongrácz és Magyar Balázs is. Indulatosan fordulnak hátra; hátul a torzsalkodó magyarok és német polgárok e percben utat nyitnak. A lovagi torna hirnökei trombitaszóval jönnek be, mögöttük lépked a tornabíró brandenburgi őrgróf, a lovagjáték előkelő közönsége, közöttük Roverella, Sternberg, Grafeneck, Tibrili. A középen Mátyás, talpig vasban, leeresztett sisakrostélylyal jön előre. Jobbjában szalagos lándzsa.)
HATODIK JELENET.
Előbbiek, Mátyás, Roverella, Brandenburgi őrgróf, János őrgróf, Sternberg, Grafeneck, Tibrili. Előkelő hölgyek és urak. A brandenburgi őrgróf kiséretével az előtér baloldali részét foglalja el. Poki, Borbála és Anna már a bevonulás alatt a szin jobb oldalára, a kút mellé menekülnek. Mátyás, a csüggedten álló Dersfi mellett nyilt helyen középen áll.)
BORBÁLA
Ő az... él, és élek én is, mert szeret!
BRANDENBURGI
Vitéz ösmeretlen, győztél!
Most azonban mondd meg ki vagy, hogy átadhassam neked a pályabért.
Boroszló városának aranyrózsáját.
(Kinisi, Pongrácz, Magyar Balázs kivont karddal törnek előre, mögöttük a magyar harcosok. Mindannyian fenyegetőleg veszik körül Mátyást.)
MAGYAR BALÁZS
Ki vagy te vakmerő, - cseh, lengyel, sváb, vagy micsoda nemzet!
KINISI
Tornabiró uram, megálljunk egy szóra.
Előbb velem végezzen a lovag, a magyar becsületért!
MÁTYÁS
(Dersfivel kezet fogva, felveti sisakja rostélyát.)
A magyar becsületért itt voltam már én; itt vagyok és itt is leszek mindig!
(Büszkén, emelt fővel néz végig a gyülekezeten, s tekintete végül szerelmes mosolylyal állapodik meg Borbálán.)
MIND
(Föveget levéve és hátralépve.)
A király, ...a felséges Mátyás király!
BORBÁLA
(Aléltan.)
A királyt szerettem!
Óh én boldogtalan!
Néni, el innen, menjünk!
ANNA
A király!... hát ő lett volna a te szegény lovagod?
(Pongrácz, Kinisi, Magyar Balázs hódolva meghajlanak s kardjukat nyujtják Mátyás felé.)
MAGYAR BALÁZS
Esdünk, bocsáss meg felség!
KINIZSI
Király uram, hisz csak teérted akartam ellened küzdeni!
MÁTYÁS
Vége a tréfának, keljetek föl mind.
Nincsen baj, magyar vitéz hullt a porba, de magyar győzte le és pedig a legelső magyar lovag, a király.
Jól van ez így!
Adja isten, hogy ezután se essék nagyobb szégyen nemzetünkön.
(Dersfit elviszik.)
Brandenburgi rokon, de te tornabiró vagy még mindig, ime, Mátyás volt az, aki legyőzte a magyart, add ki neki Boroszló aranyrózsáját!
BRANDENBURGI
(Tisztelettel előlép és bársonypárnán átadja Mátyásnak az aranyrózsát.)
Fölséges uram, imhol lovagi dijad.
MÁTYÁS
(Borbála felé pillant s a rózsát feltűzi.)
Boroszló rózsája.... szivemre tűzlek!
Éljenzés.
(Leveszi sisakját, egy apródnak átadja s kis, házi koronát tesz föl.)
És most dologra urak!
Kinek van kérnivalója?
A király fogad.
PONGRÁCZ
Uram király! itt, s nem a palotában?
MÁTYÁS
A király, ki palotába zárkózik, a gyanakvás rettegő rabja s mindörökké kivül marad alattvalói szívén.
Az én palotám a népem szive, - itt vagyok, hát itt tartok udvart.
(Mozgalom a sokaságban, Pongrácz parancsokat oszt az apródoknak, azok biborszőnyeggel takarják le a baloldali terrász lépcsőjét és díszes széket helyeznek el rajta. Az udvari közönség rang szerint helyezkedik el a lépcsőn és a lépcső alatt. Borbála és Anna Tibrilivel a kút mellett maradnak.)
MÁTYÁS
(Borbála felé, halkan Pokihoz.)
Szende lélek, nem csalódtam benne.
Remegni látszik szegényke, - nyugtatnád meg őt.
Mondd meg neki, birodalmában Mátyás mindeneknek ura, királya, csak neki maradok szerelmes alattvalója, a régi!
ANNA
(Elképedve.)
Kiadta magát szegény lovagnak és te, bolond gyermek... te már követted volna!
BORBÁLA
Követtem volna, de most?
Most szegénységét többet nem oszthatom meg véle...
Néni, nézd, mint megvetendőre, máris mily kaján szemekkel néz rám a nép!
ANNA
Nem ég ki a szemed?
Mégse jösz?
BORBÁLA
(Mátyásra nézve.)
A király!
Vonásaiban keresem a régi, kedves arcot, de könyeimen át csak koronája káprázatát látom.
Szerelmeset álmodtam egy ifju lovagról, de megcsalt, - megcsalt: mire fölébredtem, - király lett belőle!
Az álomnak vége!
(Fényes menet közeledik. Elől az öt sziléziai herceg és János őrgróf hozzák rudakon a biboros baldakhint; azután a polgármester, a város kulcsaival, tanácsnokokkal.)
HETEDIK JELENET.
Előbbiek sziléziai hercegek, polgármester stb.
ROVERELLA
(Mátyás elé lépve.)
Mielőtt mások hódolnának, a pápa ő szentségétől áldást hozok, neked, az eretnek Podjebrád legyőzőjének, a kereszténység oszlopának, a világ, első fejedelmének, a magyar királynak!
Éljenzés, ágyúzás, harangszó.
PONGRÁCZ
Imhol felség, trónod mennyezetét méltóan hordják a hódoló fejedelmek.
Kik is: Boldizsár szagáni herceg, fehér Konrád és fekete Konrád oelsi hercegek, Frigyes liegnitzi, Henrik freistadti fejedelmek és végül Hohenzollern János őrgróf, Brandenburg örököse!
(Mátyás az emelvényen trónjára ül, a baldakhin alá. Körülötte a magyar főurak és az idegenek.)
POLGÁRMESTER
(A tanácsosokkal a király elé járul.)
Felséges úr, hódolat neked Boroszló városa nevében és köszönet, amiért igazságot tevél polgártársaink között.
Eddig féltünk, mint Mátyást a rettenetest, ezután szeretünk, mint Mátyást, az igazságosat.
(Félre áll.)
STERNBERG
Felség, itt, leghívebb Boroszlód falai közt, hódolat neked a cseh, morva és sziléz rendek nevében és mégegyszer köszönet, hogy elfogadád a cseh koronát!
(Félre áll.)
Éljenzés, ágyuszó.
GRAFENECK
Király uram, én a római császár, a felséges ausztriai Fridrik nevében üdvözöllek téged...
TIBRILI
(Közbeszól.)
Vigyázz uram, akár bikának mutatnál veres posztót!
GRAFENECK
Uram örömmel szemléli vitéz Hunyad hóditásit, de itt Boroszlóban a hős magyar már német földet hódít...
MÁTYÁS
(Indulatosan csap kardja markolatára.)
Kardom jogán e föld enyém!
Elég, lovag ne ingerelj!
Császárodat kiösmerém, fösvény, cselszövő és nem tartja a szavát.
(A magyar urak méltatlankodva zúgnak. Mátyás a Brandenburgihoz fordul.)
Hohenzollern Fridrik, rád jobban számíthatunk, ugy -e?
TIBRILI
(Félre.)
Egyik varju a másiknak nem vájja ki a szemét!
BRANDENBURGI
Felséged kegyelmes irányomban és kitüntet szövetségével...
MÁTYÁS
Csak tanácsaid óhajtjuk, nemes rokon.
S épp ezért, "barátságunk és jóindulatunk zálogakép" kétezer arany évdíjat utalványozunk neked...
BRANDENBURGI
(Szabadkozva vonul vissza.)
Felség, de zsoldos csak nem lehetek...
MÁTYÁS
No ne szabadkozz annyit!
(Pongrácz egy iratot nyujt át Mátyásnak, aki azt fenn olvassa.)
" A szász választófejedelem özvegye hűbérmegerősítést kér, Rajnapfalzi Frigyes, Lajos és Albrecht bajor hercegek szövetséget ajánlanak ..."
Örvendünk!
BRANDENBURGI
(Halkan, János őrgrófhoz.)
Nem bánom hát, öcsém, fogadjuk el a kétezer arany évdijat!
- Eh, ajándéklónak ne nézzük a fogát!
(Köntösébe rejti a pergamentet.)
MÁTYÁS
(Lovaggá üt egy térdelő német urat.)
E perctől fogva magyar lovag vagy, el ne feledd: vitéznek kell lenned!
(Éljenzés. Népéhez szólva.)
Kivántok -e még valamit?
MAGYAR BALÁZS
(Mátyás elé lép.)
De most már én is kérnék valamit, felség!
Magyar dicsőséged zengi hódoló széles e világ, - most már haza is gondolj egy kicsit.
Üresen áll budai palotád, nincs asszony a háznál...
Nagy e nemzet csak addig lesz, míg hős Hunyadi véred tartja.
Kit hát szived is szeressen, a nemzetnek is tessen: méltó királynét adj nekünk!
A MAGYAROK
Királynét adj, trónörököst nekünk!
MÁTYÁS
(Lejön a trón lépcsőjéről, Borbálára néz.)
Kit szivem is szeressen!
(Komoran maga elé pillant.)
A nemzetnek is tessen ?...
Királynét!...
Köszönet híveim, istenre bizom...
(Int, még egyszer Borbálára néz, azután az előbbi rendben az egész udvar el. Éljenzés. Csak Borbála, Anna, Poki és Tibrili maradnak.)
NYOLCADIK JELENET.
Borbála, Anna, Poki, Tibrili. Esteledik.
BORBÁLA
(Mátyás után nézve.)
Álmodom -e ismét tündérszépet, gyönyörűt?
Mintha dajkám meséjét hallanám, ő igérte, hogy egyszer majd az óperencián túlról királyfi jön el értem, hogy szeressen.
Boldogan hallgatám akkor és most... reszketek...
Néni, koboldok játszanak -e velem, vagy igazán való mindez?
ANNA
(Az elvonuló udvar után bámul.)
Jaj, jaj, öreg fejemet már elveszítem én is, - ennyi fény!
Szédülök belé.
Hát ez a te szegény lovagod?
Sose hittem volna, hogy voltaképp ilyen szép dalia!
POKI
Ugy -e? pedig eleget láttad.
ANNA
Hiába, a királyok csakugyan mind szépek!
POKI
Pedig az imént még-még külömbnek tartál engem, méltatlan apródját?
ANNA
(Bámészan.)
Hogyan sejthettem volna?
TIBRILI
Persze, az ilyet tudni kell előre...
ANNA
Elég a fecsegésből!
Egészen bolond vagyok már.
TIBRILI
Bolond vagy néni?
Sebaj, jó társaságba kerültél, én is az vagyok!
Legalább ketten leszünk, (meghajlik) ép beillünk egy párnak.
ANNA
Ki vagy te ?...
No nézze meg az ember!
POKI
Vigyázz néni, ő a legokosabb ember... a király bolondja.
TIBRILI
Igen.
Ketten uralkodunk.
Mátyás koma a bolondok, én az okosok felett.
Ő komolyan teszi bolonddá a világot, én bolondozva okossá.
ANNA
Eh, majd én veled töltöm az időt!
Borbála jer!
POKI
(Súgva.)
Maradj szép kisasszony!
BORBÁLA
(Remegve.)
Oh, félek...
POKI
(Súgva.)
Éretted jön, nem a király, hanem hű kedvesed, a régi!
BORBÁLA
Érettem jön? erőm elhágy!
POKI
Csitt, a király!
ANNA
Borbála, hamar!
TIBRILI
Néni, te csak olyan légy, mint a gondviselés, résen légy, de ne szólj egy szót sem!
ANNA
(Indulatosan.)
De igenis, szólok!
Leány, jer én velem, fogadj, szót!
Átok lesz rajtad, a szégyen könyeivel egy életet sírsz még tele ez óráért!
Óh, mit tegyek?
Megállj, atyádhoz futok én...
(El.)
TIBRILI
Ej néni, várjon!
Megkérlelem.
Ha fél szemére sír is, a másikkal majd nevetni fog!
(Anna után el.)
BORBÁLA
Néni, ne hagyj el!
KILENCEDIK JELENET.
Borbála, Poki, Mátyás és egy hegedős. A szín egészen besötétedik, feljön a hold. Mátyás fehér lovagi köpenybe burkolva, a hegedőssel megjelenik a terrász mögött. A távolból népünnepély fojtott hangja.
MÁTYÁS
Sikerült a menetből elszöknöm.
Senkisem látott.
(Megállva.)
A szende bájt Isten álmodhatta -e szebbre ?...
Hol vagy?
BORBÁLA
A király!...
(Megragadja Poki kezét.)
A boldogságos Szűzre, ne hagyj el, - lovag, védj meg!
POKI
Magadra hagylak fogságban a gyöngéd szerelemmel.
(Hegedőssel a terrász árnyékába húzza meg magát. A jelenet alatt minduntalan őrködve kinéz.)
MÁTYÁS
(A szökőkúthoz siet.)
Szólj, miért menekülsz úgy előlem?
(Hegedős lassu magyar melódiába fog. Borbála egy sikolylyal a lóca sarkába rejtőzik, a lomb alá s eltakarja arcát.)
Megvagy!..
Lovagi díjamat, az aranyrózsát hoztam el neked...
Mondd, hát mitől félsz úgy?
BORBÁLA
(Térdre akar ereszkedni.)
Felség, könyörülj rajtam!
Felség!...
MÁTYÁS
(Gyöngéden magához vonja.)
Óh ne hervaszd e szóval szép szerelmünket!
Nem a király, - kedvesed jött hozzád, - ismerj rám!
BORBÁLA
(Álmélkodva néz Mátyásra s szeme félve állapodik meg a király kis házi koronáján.)
Felség, nem merek...
MÁTYÁS
(Mosolyogva veszi le koronáját s leteszi Borbála ölébe.)
Te kis bohó, így ni, rám ismersz -e mostan?
BORBÁLA
(Félve nyúl az ölébe tett koronához.)
Dajkám tündérmeséje...
(Észbe kap.)
Király, könyörülj eszelős szolgálódon!
MÁTYÁS
Kis sárga jószág, melynek nagyobb a súlya, semmint ragyogó a fénye!
Oly jól esik megpihenni tőle, letenni, angyalom, a te öledbe...
BORBÁLA
Az én ölembe?!...
MÁTYÁS
De mondsza hát, rám ismersz -e mostan?
BORBÁLA
(Félénken emeli föl szemét Mátyásra s arcát lassan boldog derü önti el.)
Felség, merjem -e hinni?
Szemeidhez fohászkodom, e szemek nem csalhatnak meg egy szegény, védtelen leányt?
(Ránéz hosszan.)
Ő az, mégis ő az, a régi, a hű...
(Feje lassan a Mátyás páncélos vállára hanyatlik. A hegedős halkan játszani kezd.)
MÁTYÁS
(Megcsókolja.)
Az első édes csók e szűzi ajkakról!
BORBÁLA
(Fölocsudva.)
Szerettem egykor egy szegény, hű lovagot, neki szántam első csókomat, vajjon ő kapta -e meg?
MÁTYÁS
(Hévvel.)
Ő kapta meg, angyalom, ő az, aki szeret!
BORBÁLA
(Szomoruan.)
Szerettem egykor egy szegény, hű lovagot s álmodtam boldog esküvőről!
Azt hivém, angyalok pergetik orsómat, aranyszálat fonnak, aranyszálból szőnek menyasszonyi ruhát nékem...
MÁTYÁS
Mondd, hogy szeretsz!
BORBÁLA
Elszakadt a fonál az angyalok kezében és nem lesz nékem soha menyasszonyi ruhám!
Egy hű lovagnak szántam, de királynak adtam első csókomat...
(Fölriad.)
Legyen az utolsó!
Minden szentekre, engedj bujdosnom szégyenemmel...
MÁTYÁS
Egy második csókot adjál hamar, hogy meghazudtoljad balsejtelmedet!
BORBÁLA
(Maga elé bámul.)
Koronára hullanak könyeim, sárga arany, nyomtalanul peregnek le rólad, még csak meg se rozsdásodol tőlük!...
Óh nincsen szive ennek az aranynak!
MÁTYÁS
És ha volna szíve ennek az aranynak angyalom, azt hiszed öled helyett nem fejedre tettem volna a koronát?
Te életem egyetlen szép szerelme, - téged illetne meg az...
És jaj, nem tehetem!
Isten kegyelméből királylyá lehet a férfi, ha koldus gyermeke is, de királynénak születnie kell...
BORBÁLA
(Fölriadva.)
Oh, fuss tőlem, vagy engedj menekülnöm!
Hallottad az imént?
Néped királynét akar, méltót, kit szived is szeressen, nemzetednek is tessen!
MÁTYÁS
(Megragadja kezét és tartóztatja, komoran bámul maga elé.)
Kegyetlen végzet, hát csak az én szivemnek tiltják, hogy szabadon dobbanjon édes szerelemre?
Borbála, felejtsünk mindent, tied vagyok, szeress te is!
BORBÁLA
(Mátyás kezére hajolva.)
Szolgálódnak születtem én, - a végzet így akarta!
MÁTYÁS
Szeress!
Védő angyalként a te szende lelked viraszszon.
Mátyás felett, - a te szerető kebleden pihenjem ki a harcok fáradalmait...
Borbála, nem tudod te: az élet zordon iskolája volt osztályrészem gyermekkorom óta.
Fondor gyalázatok, gyilkos merények és hosszas rabság hervaszták bennem az ifju gerjedelmeket, - a pallos, mely László bátyámnak fejét vevé, felém is sujtott s már mint gyermeket, a hóhér kardjának villanása avatott férfivá engem.
Büszkeségem, hogy nem királynak születtem én, de a legkevélyebb nemzet akarata tette meg fejedelmévé Mátyást!
Börtönből vittek a trónra.
Két hitvesem, kiket nem szívem szerelme, hanem ellenségeim gyűlölete kénytelen adott nekem, a boldogságnak egy sugarával sem melegitett föl engemet.
Czillei Erzsébet, a cseh Katalin!...
Elhaltak, mielőtt ismerhettem, szerethettem volna őket.
De most megláttalak téged, te elkésett tavasza ifjuságomnak, életem első szerelme s érzem, az utolsó.
Te fehér galamb, - légy te a fekete Hunyadi holló párja!
Vélem jösz ugy -e?
BORBÁLA
(Álmodozva.)
A jövőbe szeretnék látni...
Szégyenembe rejtőzve, érzem, hogy boldogtalan leszek nagyon, szenvedni fogok sokat, de legalább éretted szenvedek majd.
El fog jönni egyszer az ismeretlen nő, akit szeretned kell, a méltó királyné...
MÁTYÁS
Csak arra gondolj, hogy szeress!
BORBÁLA
És engem majd elhagysz, de ne feledd, én szeretni foglak akkor is, mindig...
Oh, takarj el a kaján szemek elől palástod szegélyével...
Csak egy szívem van, csak egyszer adhattam oda neked, királyom, kedvesem!
MÁTYÁS
Együtt térünk meg a szép Magyarhonba...
Tejjel-mézzel folyó drága föld, hősök bölcsője, vitézség iskolája, diadalmak hazája!
Ott szeressük mi egymást!
(Átöleli Borbálát, s pár pillanatig így hallgatják a hegedőst.)
TIZEDIK JELENET.
Mátyás, Borbála, Poki. Nép.
BORBÁLA
Rettegek, meglátnak, óh ments meg a szégyentől!
MÁTYÁS
(Köpenyébe burkolja Borbálát.)
Enyém vagy, jöszte velem a tündér Magyarhonba!
BORBÁLA
Dajkám megigérte...
Szeretlek, követlek!
(A nép elől menekülve, mindketten el.)
A NÉP
Hol a király!
Mátyás király.
Vállainkon hadd vigyük diadalba!
(Bejönnek. Tánc. Éljen Mátyás király kiáltások. Tánc alatt a függöny le.)
- Vége az előjátéknak. -
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE