(ki már titkon többször pillantott be egy ajtón, jön halk léptekkel.)
Csend.
Elaludt.
- Tehát kolostorba küldesz engem? én a más világra küldelek.
- Csitt, anyai érzet, csitt! hiába riadsz föl, nem hallgatok szavadra.
Bele fojtalak boszúm tengerébe.
- Nem mondta -e ő az imént hidegen, határozottan, hogy semmi fiúi érzet nincs benne irántam?
És ha nem mondta volna is, mutatta ezt minden eddigi tette.
Világosan mutatta.
Oh mennyit gyötört már engem.
Kihozatott a kolostorból, nem kedvezésből, óh nem; csak azért, hogy kínozzon.
Nem fogsz többé kínozni, jó fiú!
(Tőrét felemeli.)
Oly hideg van.
Ugy fázom.
Vérem csonttá fagyott.
Melegíts föl, pokol tüze!
(A mint tőrét Borics mellének irányozza: villámlik, mennydörög.)